Megvan az idei ÖRÖM A ZENE sorozat második döntőse

Miskolc 2015. január 23. – A XIXO Borsodi Amatőr Zenekarok Versenyén hat induló közül a sátoraljaújhelyi Kilowatt zenekar emelhette legmagasabbra a kezét, mivel a verseny győzteseként bekerült az ÖRÖM A ZENE sorozat nagy döntőjébe, ahol a paksi Pagony „már várja a találkozást”. Így az ÖRÖM A ZENE sorozat nyolcadik évadának második nagy döntőse is adott, s hamarosan további tizenöt társuk is csatlakozhat majd hozzájuk...

A múlt hét szombat esti verseny idejére megtelt a miskolci Helynekem szórakozóhely koncertterme, ahol hat banda mérte össze tudását.:

Crossover


Kilowatt


Mangalica


PTB


The Sign


Viharmadarak

A zsűriasztalnál öt szakmabeli foglalt helyet: Fukk Attila - basszusgitáros, Tímár Krisztián – gitáros énekes, Oláh Szabolcs a FreshFabrik frontembere, valamint a Cseh Tamás Program egyik mentora és Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára.

Egybehangzó döntésük értelmében a versenyben első lett a Kilowatt zenekar, így közvetlen nyereményük egy 60 000 forintos utalvány, továbbá az elsőknek kijáró serleg. A sorozat szabályának értelmében ők képviselik majd Borsod-Abaúj Zemplén megyét az ÖRÖM A ZENE sorozat döntőjében, amely 2016. október 7-9.-ig – a Hungexpo területén – megrendezésre kerülő Budapest Music Expo nagyszínpadain zajlik majd. Az ÖRÖM A ZENE sorozat fődíja pedig egy 1.000.000Ft.- értékű, szabadon választható hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés lehetősége.

Második helyezést ért el a Crossover zenekar, ők 40 000 forintos utalvánnyal és a másodiknak dukáló serleggel, míg a The Sign 30 000 forintos utalvánnyal és szintén egy kupával térhettek haza.

Minthogy valamennyi zenekar jól szerepelt, a zsűri a dobogósokon kívül nem hirdetett sorrendet. S végül senki nem tért haza üres kézzel, hiszen az okleveleken túl valamennyi csapat kapott 1-1 tálca Hellt és XIXO ice teát, 3 pár Csibisticks dobverőt, továbbá egy műtermi profi fotózást. Ezen felül mindannyiukra bemutatkozási lehetőség vár az Észak-Magyarország című lapban, a BOON-on, az Ozone FM-en és a www.musicmedia.hu oldalon

A különböző térségi rendezvények szervezői által kiválasztott zenekarok pedig fellépési lehetőséget kapnak a MEN-re, a IV. Ko­lorcity Fesztiválra, a Factory Fesztiválra, a CineFest-re és Vajtó Laci egy saját rendezvényére. Végül, de nem utolsó sorban nyilvános TV felvételre hívta Szerencsre a Barna Produkció a Viharmadarak és a Mangalica zenekarokat.

Gratulálunk minden zenekarnak...

forrás:
ÉM-SzK


 

 

2016. augusztus 7. 22:33