ÖRÖM A ZENE DÖNTŐ – XII. BUDAPEST MUSIC EXPO

Az idei esztendőben már a kilencedik évadának végéhez érkezett hazánk legnagyobb tehetségkutató és gondozó sorozata. A 2016-2017-es évadban több mint 8000 zenekar adta be a jelentkezését a 19 megyei, 1 fővárosi és 2 határon túli regionális tehetségkutató fesztiválra, amelyeken 250 zenekar megtekintése után alakult ki a 24 zenekart számláló döntő mezőnye. Az ÖRÖM A ZENE sorozat döntőjére 2017. október 6-8. a Budapest Music Expo F csarnokának három színpadán kerül sor.

A sorozat valamennyi helyszínén ugyanaz a szempontrendszer volt érvényes a zenekarok zsűrizésekor, mint a döntőben:

hangszeres tudás 10 pont
szöveg 10 pont
egyediség 20 pont
összkép 10 pont

A döntő zsűrije:
Czutor Zoltán (zenész, az Artisjus vezetőségi tagja)
Dandó Zolika (zenész)
Horváth Gergely (újságíró, szerkesztő, műsorvezető, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának tagja)
Hrutka Róbert (zenész)
Lombos El Márton (szövegíró, 5letszobrász)

Az idei döntőnek is jelentős a tétje, hiszen a győztes zenekar fődíja 1.000.000Ft.- értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés a HANOSZ tagságának képviseletében gyártott, vagy forgalmazott termékekből, valamint a Cseh Tamás Program által felajánlott 2.000.000Ft.- értékű támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat.

A sorozatot az elmúlt években olyan zenekarok nyerték már meg, mint a Margaret Iseland (2014), a Junkie Jack Flash (2015), Szatmári Juli (2013), vagy épp a legutóbbi évben a Koalabell (2016).

Az Öröm a zene 2016-2017. évad döntőjének műsora:

2017. október 6. (péntek)


Amberjack (Tatabánya – XXII. Peron Music Tehetségkutató)

Interjú a zenekarral


Rozsda (Érsekvadkert – Gödör Fesztivál)

Interjú a zenekarral


AŽUR (Szarvas – Dobbantó)

Interjú a zenekarral


Mirror (Eger – Éter Fesztivál)

Interjú a zenekarral


Innergarden (Kecskemét – Öröm a Zene)

Interjú a zenekarral


 

Bohemian Acoustic (Balatonboglár – Légrádi Antal XX. Tehetségkutató Rockfesztivál)

interjú a zenekarral


Shaibo (Eger – Éter Fesztivál)

interjú a zenekarral


Tape Delay (Budapest – Kikeltető)

interjú a zenekarral


2017. október 7. (szombat)


The Bluebay Foxes (Letenye – RoXinpad)

Interjú a zenekarral


Queen's Land (Veszprém – Élő-Zene Tehetségkutató)

Interjú a zenekarral


Sorbonne Sexual (Ördögkatlan – Öröm a zene Tehetségkutató)

Interjú a zenekarral


Köpönyegforgatók (Hajdúszoboszló – XI. SZOBROCK)

Interjú a zenekarral


Helló Pisti (Paks – Öröm a Zene Paksi Országos  Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál)

Interjú a zenekarral


Mary Grace (Székelyudvarhely – Székelyföldi 5. Peron Music Tehetségkutató)

Interjú a zenekarral


Meg egy cukorka (Törökszentmiklós – AztaQ)

Interjú a zenekarral


Gyémántpolgár (Szeged – Amatours tehetségkutató)

Interjú a zenekarral


2017. október 8. (vasárnap)


Estendøn (Dunaszerdahely – Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 3. Szemléje)

Interjú a zenekarral


Chain Bridge Pop (Miskolc – XIXO Borsodi Amatőr Zenekarok Versenye)

Interjú a zenekarral


Kölyök (Martonvásár – Fülesbagoly Tehetségkutató)

Interjú a zenekarral


Other Planet (Sopron – Sop-rock Amatőr Tehetségkutató Fesztivál)

Interjú a zenekarral


Telma Lincoln & Minimyst (Szigetszentmiklós – XIII. Roxiget Rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny)

Interjú a zenekarral


Fangler's (Szigetszentmiklós – XIII. Roxiget Rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny)

Interjú a zenekarral


Újvilág utca (Szombathely – Jam Music - Öröm a Zene)


Emma Undressed (Nyíregyháza – Öröm a Zene)

Interjú a zenekarral


 

Részletes program:
http://budapestmusicexpo.hu/program 


 

2017. október 1. 13:02