Véget ért a XII. Budapest Music Expo

Véget ért vasárnap kora este a 12. Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában, illetve a passzázson három napon keresztül szólt a zene. Rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, és sok együttes koncertezett nagy nézőközönség előtt. A Budapest Music Expóra összesen 41 ezer ember látogatott ki.

Hosszú sorok kígyóztak idén a gitárokhoz, dobokhoz, zongorákhoz, főleg szombaton próbálták ki sokan a hangszereket. A rendezvény ideje alatt összesen 387 hangszerbemutató és koncert zajlott. Sokan nézték meg az Anna & the Barbies-t, a Leander Kills-t, a Belmondót, a Tündérvesét, Lukács Peta gitáros, Markó Ádám dobos és Szappanos György basszusgitáros bemutatóját. Messze a legnagyobb érdeklődés a német Anika Nilles dobos koncertjét övezte, hatalmas tömeg nézte a bemutatóját, majd 2 órán keresztül dedikált.

A Budapest Music Expón zárult az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntője. A versenyt az AŽUR  nyerte, így a zenekar a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) jóvoltából 1 millió forint értékű hangtechnikai felszereléssel, a Cseh Tamás Program felajánlásának köszönhetően pedig 2 milliót érő egyedi pályázattal gazdagodott.

A Hanosz idén is kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 12 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze Kaszás Péter, közönségdíjasa Kékkői Zalán, az év helyszíne a szarvasi Zebra Klub, az év zenepedagógusa Maróthy Zoltán, az év felfedezettje a Kölyök, az év hangmérnöke Elek György, az év hangtechnikusa Fekete Gábor »G, az év fény- és látványtechnikusa Varga Ferenc, az év hangszerjavítója Kui István, az év zenei újságírója Cselőtei László és Lénárd László, az év különdíjasa Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program kollégiumi vezetője, a Budapest Music Expo nagydíjas terméke a Vox VM50 mini gitárerősítő fej lett.

A Budapest Music Expóra idén 41 ezer zeneszerető ember látogatott ki.

„Megható pillanatokat éltünk át a díjkiosztón, mert olyan emberek munkáját ismerték el, akik nagyon rég a szakmában dolgoznak. Elek György például 38 éve az Old Boys hangmérnöke – mondta Andrásik Remo főszervező. - A Budapest Music Expo idén - programjai, megjelenését és látogatottságát nézve is - felnőtt korba lépett.”

Az expót idén 12. alkalommal rendezték meg, és a szervezők ígérete szerint jövőre is tető alá hozzák.


2017. október 10. 17:47