Szoros befutó és holtverseny az Öröm a zene – SopRock 2018 soproni megmérettetésén

Május 20-án ismét a soproni Hangár Music Garden, az ország egyik legjobb zenei klubja adott otthont az Öröm a zene 2018. évi területi döntőjének, amelyre hét zenekar nevezett, nem kizárólag Sopronból és környékéről. Sopron évtizedek óta erős bástyája a magyar rockzenének, számos országosan ismert csapat fellegvára a Hűség Városa, a VOLT Fesztivál pedig szintén elkényezteti minden évben a zenerajongókat. Nem könnyű feladat egy ilyen közegben, művelt és igényes közönség és szigorú szakmai zsűri előtt bemutatkozni. Egy vérbeli zenekart ez nem riaszthat vissza és a nyeremények is káprázatosak: az első helyezett továbbjut az Öröm a zene 2018. országos döntőjébe, ahol a fődíj 3 000 000 Ft, valamit a SopRock vonzó specialitása, a fellépési lehetőség az idei VOLT Fesztiválon. A második helyezett a Hoffer Hangszer 100 000 Ft értékű vásárlási utalványával gazdagodik, amit Roland és Boss termékekre költhetnek. A harmadik a Music Shop-Ron ajándékcsomagját viheti haza a szép emlékek mellett.

A zsűri tagjai között három gitáros: Tujmer „Suba” Géza, hazánk egyik első beatzenekara, a Nautilus együttes egykori gitárosa, számos országosan ismert gitárhős tanára, mellette egykori tanítványa, Schmiedl „Smici” Tamás, a Moby Dick és a Bloody Roots gitárosa, frontembere, zeneszerzője és az MD Stúdió tulajdonosa és Andrásik Remo gitáros, zenetanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára foglaltak helyet. Középen Giczi Kurt basszusgitáros, a Moby Dick egykori tagja, az IFK Hungária Kft. hangszer nagykereskedésének vezetője és három dobos: Szabó „Vasaló” Áron, a Dope Calypso dobosa, a Hangfoglaló program mentora, Zistler Roland dobos, a soproni Búgócsiga Akusztik Garden tulajdonosa, promótere és Rozsonits „Rózsi” Tamás rockzenei szakíró, a Moby Dick „Örökös” tagja, a zsűri elnöke várták a szokásoknak megfelelő 20-20 perces mini koncertet a fellépőktől.

Bitang erős mezőnyt sorsolt össze a szerencse erre az estére: a szép számú és nagyon lelkes közönség és a zsűri is egyik ámulatból a másikba esett a produkciókat látva, hallva. Komoly fejtörést és minimális pontszámbeli különbséget, valamint egy holtversenyt hozott a végelszámolás a zsűri végső értékelésén: Megosztott első helyen végzett a székesfehérvári zenei főiskolásokból álló Nene együttes üde, igényes, lendületes, modern és rafináltan hangszerelt, kiváló hangszerkezeléssel eljátszott nagyszerű produkciója. Ők részvételt nyertek az Öröm a zene 2018 országos döntőjére. A másik megosztott első helyezett egy nagyon fiatal, rendkívül nagy jövő előtt álló soproni trió, a Simple Mindset lett. A trióban muzsikálás nagyon nehéz dolog, ez őket mintha nem érdekelné, olyan magabiztosan és átéléssel játszották igényes és értékes saját dalaikat, amelyek több stílus keverékei, mégis egyediek. Nekik már csak a színpadi rutin hiányzik amit nyereményükkel, az idei Volt Fesztivál fellépéssel nagyon kigyúrhatnak. Másodikként az Ostoros zenekart köszöntötte a zsűri. A rock és a magyar népzene elemeit felhasználva klasszikus költők verseinek megzenésítését és saját szövegeket is hallhattunk a műsorukban. Az Ostoros úgy dolgozik a színpadon, hogy az beszippantja és magával ragadja a nézőket is. Látszik, mennyire élvezik, szeretik, amit játszanak: nem is csoda, mert nagyon jók! Ők a Hoffer Hangszer ajándékcsomagját kapták. Itt jegyezzük meg, hogy mennyire beérett Hoffer Péter zeneiskolája: jól látható és hallható az a remek munka, amit Peti és tanártársai több mint húsz éve végeznek városukban: Sopronban nagy a sűrűsége az egy négyzetméterre jutó tehetséges zenészeknek. A harmadik a szintén soproni Plastic Ocean metalcore csapat könyörtelenül és nagyon határozottan mutatta be a versenyen is, hogy nem véletlenül jutalmazta meg stílusukat egy barátjuk a „SOPRONcore” jelzővel: egyediek és mára profivá értek. Ők a Music Shop-Ron ajándékcsomagját nyerték meg.

A magyar zenei tehetségek egyik legnagyobb pártfogója és rajongója, a pár éve elhunyt Újfalusi Gábor díjat Szabó Bence, a Siple Mindset gitárosa vehette át.

Néhány pont választotta csak el a többi zenekart a díjazottaktól, ők az Endorfin, a Kaztor és a RockMemorieS. Számunkra ők is nyertesek, hiszen az idei mezőny kiegyensúlyozottan nagyon magas színvonalú volt. Sok sikert kívánunk mindannyiuknak a továbbiakhoz!


2018. május 25. 06:16