Sümeghi Tamás
1973-ban született. Dobos, zeneszerző, tanár. Több aranylemez tulajdonosa, listavezető dalok szerzője, társszerzője. Különböző nemzetközi cégek képviseletében folyamatos bemutatókat, kurzusokat tart országszerte. Dobtanár az ÖRÖM A ZENE Iskolában.
18 éves korában felkérték, hogy tanítson abban a dobiskolában ahol tanulmányait korábban folytatta. Ebben az időben párhuzamosan játszott rock és big band formációkban.
Később csatlakozott egy pop-rock csapathoz, ahol zeneszerzőként is bemutatkozott, ekkor kapta meg első aranylemezét.
Ezután a nemzetközileg is elismert Szekeres Tamás hívta meg zenekarába játszani. Együtt játszottak több turnén, illetve lemezeket készítettek, melyet Keresztes Ildikó zenekara követett.
Eközben Szanyi Jánossal megalapították dobiskolájukat, ahonnan több elismert zenész került már ki.
Jelenleg session munkái mellett Alapi Istvánnal játszik együtt. A Trio nagyon sokoldalú, a komolyzenei Operafesztiválon is részt vettek de turnéztak együtt Andy Irvine amerikai basszusgitárossal is. Nagy sikerrel szerepeltek a 20. Dobosok Farsangján, ahol Tamás másodszor tarthatott telt házas dobkurzust.
Jelenleg is egy különleges dobshow-val járja az országot, ahol a tehetséges tanulóival interaktívan mutatják be a dobolás érdekességeit. Szerepeltek a Dobosok Farsangján, illetve a Nemzetközi Dobos és Ütős Gálán.
Állandó tanára a Gitármánia Tábornak. Előadásokat tartott többek közt Köte Zoltán Rudimental táborában vagy a RockSuliban.
2016. augusztus 2. 20:02