A holnap hangjai - RockMemories

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron nyolcadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2015-2016. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a RockMemories  zenekarral folytatjuk. Az itt elhangzó kérdések részben megegyeznek az Életképek című sorozatunk kérdéseivel, melyeket a zenélést hivatásként választó művészek felé intézünk. Azt reméljük, hogy a hivatásos és a pályájuk elején járó zenészek válaszaiból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és élettérről.

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

Kb. 5 évvel ezelőtt egy falubeli zenekart farsangi rendezvényen parodizáltunk. Olyan jól sikerült, hogy folytatás mellett döntöttünk. Ez adta a lökést, hogy megtanuljunk néhány ismertebb dalt. Egyfajta feldolgozás zenekarként kezdtük. 2013-tól RockMemories néven zenélünk, ez utal arra, hogy játszunk feldolgozásokat is. A zenekarban az énekes poszton történt többször váltás. A jelenlegi felállásunk 2015 decemberében az új frontember csatlakozásával alakult ki, s ez komoly zenei irányváltást is hozott a csapatnak. Elkezdtünk saját dalokat írni és ekkor váltottunk a dallamos rock vonalra. Zenei stílusunkat talán dallamos modern metál kategóriába sorolnánk. Ez év elejétől koncertjeinken már egyre kevesebb feldolgozás számot adunk elő, előtérbe helyeztük saját szerzeményeinket. Stúdióban már 3 számot feldemóztunk ezt szeretnénk az ősszel folytatni. Sok népszerű zenekar előtt játszhattunk már, a nyáron több fesztiválra is meghívást kaptunk. Tehetségkutatókon többször megkaptuk már, hogy nagyon fiatalok vagyunk, van még elegendő időnk a fejlődésre és, hogy dobogósként végezzünk. De ennek ellenére már nagyon akartuk sikert, a letenyei versenyre is ezért neveztünk be. Alig akartuk elhinni, hogy győztünk. Az elmúlt pár hónap alatt jól összekovácsolódtunk, szeretünk együtt dolgozni. Zenekar felállása:
Kurcsics Barnabás – ének, Mechler Dominik – gitár, Mechler Benjámin – gitár/vokál, Németh Richárd – dob, Szőke Krisztián – basszusgitár.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Egyre több saját számot szeretnénk írni és játszani, ezzel teljesen kiszorítva a feldolgozásokat. Terveink közé tartozik kiadni egy saját lemezt, készíteni egy videoklipet. Legfőként szeretnénk maradandót alkotni a saját stílusunkban és egyre több rajongót szerezni.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Talán az, hogy amit eddig elértünk azt saját erőnkből értük el. Nincs sajnos a családban zenész vagy aki egy fesztivál szervezőjével kapcsolatban lenne. Semmi támogatást nem kaptunk eddig sehonnan. Vagyis igen a szülőktől. Segítségük nélkül nem lennénk ott ahol most tartunk. Zenekarból még mindenki középiskolában tanul, egy tagot kivéve aki nem rég óta dolgozik. Így minden hangszerünket, saját építésű és felszerelt próbatermünket nekik köszönhetjük. Amiért hálásak vagyunk és leszünk mindig. A zenei képzésért Hoffer Péter zeneiskolájának tanárainak tartozunk köszönettel -  hisz mindannyian a soproni HofferSuli tanulói vagyunk.
Egyéniségünk a saját dalainkban is megmutatkozik, a kemény rock zenéhez dallamos ének társul. Szeretnénk, hogy zenénk legyen zúzós, a szöveg fülbemászó, énekelhető.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Az idei évben elég sok fesztiválra, rock zenei rendezvényre eljutottunk. Szeretnénk,ha a jövőben még több helyre hívnának minket.
A hazai zeneiparban szerintünk az a probléma, hogy médiában, főleg a rádió műsorokban napi szinten folyamatosan ugyanazokat a dalokat adják, már rá erőltetve a hallgatókra, nézőkre. A rock zenének például sehol sem adnak helyet. A másik negatívum, hogy a legtöbb zenekar dalai, koncertjei elérhetők online. Kényelmesebb az embereknek egy YouTube linket végig nézni mint elmenni egy élő koncertre. A lemezeket sem veszik meg, egyszerűen csak letöltik.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Negatív és egyben pozitív a média és az internet elérhetőség. Jó, hogy könnyen rákereshetünk zenékre, zenekarokra, de sajnos legálisan letölthető onnan a zenei anyag.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Élőzenéből szerintünk nem. Esetleg a partizenekaroknak. Hatalmas költség  a zenekarok felszerelése. A fellépésekért csak a „nagy’’ zenekarok kapnak gázsit, de szerintünk nekik sem lenne egyszerű ebből létezni. Megélni a zenélésből talán az tud, aki a fesztiválokra vagy egyéb rendezvényekre elmegy, viszi a CD-jét és ráénekel ( ha énekel ) egy félórában. Felveszi a nagy pénzt és megy a következő helyszínre. Nekik szinte alig van költségük. Nem kell szállítaniuk egy komplett zenekari felszerelést és fejleszteni, bővíteni a hangszer állományt. Tisztelet a magyar élőzenének!

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Hogy régen milyen volt a zenekarok helyzete – mivel igen fiatalok vagyunk – csak azt tudjuk amit hallottunk, olvastunk róla. Talán jobb is volt meg nem is. Esetleg jobb volt, hogy nem működött olyan sok zenekar mint most ( vagy csak internet hiányában nem hallottunk róla ), és nem volt ennyi fajta zenei stílus. Mivel nem volt internet, ingyenesen letölthető oldalak, ha valaki zenét akart hallgatni megvette a bakelitet vagy elment koncertre. A pozitív dolog a mai zenekaroknak az internet létezésében, hogy a kisebb, amatőr zenekaroknak jó reklám hely, több emberhez el tud jutni a feltöltött saját anyag.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

A világsztársághoz szerintünk nem elég a tehetség, rengeteg pénz is kell hozzá. Ez is üzlet. De ha a tehetséget nézzük vannak magyar előadók is akik szerintünk bármelyik világsztár mellet megférnének, a Leander Kills mindenképp és az AWS-nek is lenne rá esélye.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

A tv műsorokban zajló tehetségkutatók nem mutatják a valóságot. A zsűri tagoknak sokszor köze nincs a zenéhez, aki nekik szimpatikus vagy jól néz ki, mindegy hogy zenél sztárt csinálnak belőle
(a telefonos közönség szavazásról ne is beszéljünk ).
Viszont a tehetségkutató fesztiválok nagyon jók, hogy léteznek és kellenek is. A zenekarok egymás produkcióit végig nézve tanulhatnak egymástól. A zsűri véleményezése jól hasznosítható, az építő jellegű kritikákból sokat lehet okulni, hogy mire figyeljünk a következő fellépésnél. Miben lehet és kell egy zenekarnak változtatnia, hogy még jobb legyen.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Jelenleg bőven van zenész palánta, sok a fiatal zenész, zenekar. Ez köszönhető annak is talán, hogy egyre több zeneiskola működik. Mi például Sopronba Hoffer Péter (volt Moby Dick, jelenleg Rúzsa Magdi dobosa) zeneiskolájába járunk. A zenei képzést az ottani tanároknak köszönhetjük.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Jelenleg a legjobb lehetőség ahol egy zenekar felléphet. Mivel több zenekar is zenél egy fesztiválon, így nagyobb a közönség is. Nekünk nagyon jó érzés mikor egy-egy ismertebb banda előtt léphetünk színpadra. Voltunk már a Dorothy, Ossian, MobilMánia stb. Két alkalommal az Ismerős Arcok Táborba is kaptunk meghívást. Az idei az egyik legjobb bulink volt. Fesztiválokon nagyon összetartóak az emberek, sok jó barátot lehet szerezni. Viszont a nagy fesztiválokra egy amatőr zenekarnak nagyon nehéz bejutni.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Jó dolog, főleg az őszi, téli hónapokban mikor a fesztiváloknak vége. Egy klub koncertet adni, egy szűkebb közönségnek, családiasabb, baráti. Egy feltörekvő, amatőr zenekarnak a legjobb hely.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Ha a valóban nagyobb tisztelet kapna a magyar élőzene. Továbbá a rock zenének is ugyan annyi helyet adnánk a médiában, főleg a hazai rock zenének.

Videók:    
https://www.youtube.com/watch?v=2gOFonMAgZ4

https://www.youtube.com/watch?v=HRTnQSYWdvo

https://www.youtube.com/watch?v=fu35QLGR7lc

Facebook:

https://www.facebook.com/zenekar.rockmemories



 

 

2016. szeptember 25. 15:39