A holnap hangjai - avEEva (Sopron)

A tizenhatodik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2023-2024. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort az avEEva zenekarral folytatjuk, ők a soproni Sop-rock tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

Az avEEva (ejtsd: áveÉva) egy (győri) funk-rock stílusú, lendületes, fülbemászó dallamokat játszó zenekar. Már több tehetségkutatón és számtalan jóhangulatú koncerten sikerrel bizonyítottuk, hogy velünk a vidámság és a jó hangulat a színpadon és a színpad előtt is garantált!
A zenekarunk először akusztik trióként kezdte a zenélést, de amint sikerült dobost szerezni a bandába, megkezdődtek az első lemez munkálatai és a koncertezés, stúdiózás.
Idén februárban már második lemezünket jelentettük meg. Első lemezünk (2020-ban) Tündér címmel jelent meg, minden internetes portálon míg a második (2024-ben) Sziget címmel már egy frissebb hangzásvilágot képviselve.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Az egyik kitűzött célunk, természetesen az, hogy minél több emberhez eljusson a zenénk.
Életérzéseket igyekszünk közvetíteni. Mikor, miben van a zenekar, vagy akár egyes tagjai. Szeretnénk saját élményeinken, megéléseinken keresztül kapcsolódni a közönségünkkel így ilyen élményeket, érzéseket írunk, zenélünk meg.
Üzenetünk, hogy kapcsolni, kapcsolódni sosem késő! Magunkkal, a világgal. Ennek a minkét irányba való nyitásnak a folyamatát követhetik most végig nálunk, akik figyelemmel kísérik vagy fogják kísérni a munkálkodásunkat. És hát „Mikor, ha nem most?!” szoktuk néha írni posztjainkban.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Az őszinteségünk, azt gondolom mindenképp egyedivé és akár különlegessé is teszi a produkciónkat. Amit a közönség lát, hall az adott koncerten, az pont úgy van megélve kívül, belül bennünk.
Nagyon szerencsésnek mondhatja magát a zenekar, mert van egy olyan gitáros, dalszerzőnk (Fazekas Tamás), aki nagyon jól és komplexen látja a zenei világot és nagyon jó ízléssel tud nyúlni a zenekar bármely tagja által a zenekarba behozott ötlethez is, a sajátjairól nem is beszélve.
Zenekarunknak, érzésünk szerint nagyon jó a kémiája is, színpadon innen és túl, ami számunkra nagyon fontos, és úgy gondoljuk sokat hozzá tesz akár a színpadi jelenlétünkhöz is.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Látni, mindenképp a legfényesebb jövőt látjuk magunk előtt!
Úgy érezzük, hogy az idei évben való számos szép szereplésünk a tehetségkutató sorozatában is, szuper lendületet ad nekünk. És a kapott lehetőségeket szeretnénk minél okosabban és ügyesebben megugrani, megoldani. Hisz, ahogy mi látjuk a mai Magyar zeneiparban, nagyon nem egyszerű a pezsgő vérkeringésébe bekerülni és aztán persze ott szépen a felszínen maradni. Ez az év számunkra úgy tűnik, résnyire megnyitotta az ajtót, ezen lehetőség előtt. És mi itt állunk teljes menetfelszerelésben – gitár, basszus, ének, dob – és csak nyomulunk előre ahogy csak bírunk, hogy full-ra tárjuk ezt az ajtót!

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Ez egy érdekes kérdés… A trendek szerintünk csak trendek, mi (mármint, mi emberek) tehetjük/tesszük pozitívvá vagy negatívvá.
Minden mindig változik. Mi a magunk trendje szeretnénk lenni és azt hűen képviselni és aki velünk érez, rezdül, mozdul azt berántani és pörgetni pörgetni, mindaddig amíg csak szeretné és remélhetőleg szuper élménnyel utána útjára engedni.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Ha teljesen lecsupaszítjuk a dolgot, és valóban csak a zenélésre gondolunk, akkor azt mondhatjuk, hogy nem.
Értjük itt azt, hogy minden zenészt látni itt ott megjelenni, szerepelni, ami nem pont zenélést jelent. Egy kis reklám itt egy kis tévés műsorban való szereplés ott. Vagy akár, zenészként van egy másod állása valakinek, biztos, ami tuti alapon.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

A zenészek hazai megítélését, szerintünk egyáltalán nem lehet összehasonlítani azzal ahogy régen volt.
Hisz gondoljunk csak bele, az internet mai korában már mindenki, mindenkit megítélhet és ahogy látjuk meg is teszi. (Néha valymi kevés emberséggel.) Így sokkal több felől érkezik az úgynevezett megítélés.
Ez jelenthet némi nehézséget a mai zenészeknek. Fel kell legyünk vértezve, főleg belül, hogy jó helyre érjen bármi nemű megítélés. De ez, mondhatni, a szakmával jár.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Nincsen jelöltünk és azt sem tudjuk ez valaha megtörténhet-e.
De szokták mondani, hogy nincs lehetetlen… majd meglátjuk... vagy nem…

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

A tehetségkutatókról általában nem tudunk túl sokat.
Az énekesünknek volt szerencséje megjárni egy-két televíziós tehetségkutatót. Melyekkel kapcsolatban vegyes érzései vannak/voltak. Eléggé öncélúnak és kissé cirkusz jellegűnek élte meg őket.
Az Öröm a Zene sorozatot azonban, ahogy már az előzőekben említettük, nagyon jó lehetőségnek látjuk arra, hogy szárnyukat bontogató zenekarok előtt megnyissák a lehetőséget, hogy a Magyar könnyűzenei élet pezsgésébe bekerülhessenek.
Illetve ami számunkra kiemelkedő volt, a tehetségkutató sorozatának több állomását megjárva, az a zsűri hozzáállása és értékelése a versenyek során. Az abszolút jószándékú, építő, gondoskodó, nyilván néha kicsit csipkelődősen odamondós (ami lássuk be, sokszor nagyon jót tesz és ébresztőleg hathat) értékelései, számunkra rengeteget adtak. Amit ezekből magunkénak éreztünk és tudtunk azt beépítettük és igyekeztünk ennek megfelelően mindig egy kicsit többet és akár teljesen újat nyújtani. Ezzel megtisztelve úgy az adott zsűrit és a felsorakozott zenésztársakat, mint önmagunkat. Bátran állíthatjuk, hogy nekünk kifejezetten jót tettek a verseny helyzetek és az elhangzó építő jellegű kritikák.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Imádtuk a tehetségkutatók során hallott, igazán fiatal és legtöbbször borzasztó tehetséges előadókat! Azt éreztük, miközben hallgattuk őket, hogy van remény!

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Hogy a legjobb fesztivál az, ahol mi is szerepelhetünk…!
Viccet félre téve, szeretünk, szeretnénk minél többet fesztiválozni is.
Szerintünk szuper lehetőségek vannak Magyarországon és szerencsére már nem csak a nyári szezonban, még ha nyilván akkor a leginkább, hogy jobbnál jobb fesztiválokon vehessünk részt és szórakoztathassuk a nagyérdeműt.
Reméljük a jövőben jó sok tapasztalattal gazdagodhatunk majd e téren is!

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Vannak, ráadásul viszonylag nagy városok, ahol sajnos kifejezetten halott a klubélet.
Illetve a covid óta azt tapasztaljuk, hogy elég nehéz bekerülni, a még vagy már megint működő klubokba, viszonylag kezdő zenekarként. A nagy/obb zenekarok mintha még sokkal szorgalmasabban kluboznának ugyanis az elmúlt egy-két évben. Ez persze nem baj. Igyekszünk mi is minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy klubozás terén is a legtöbb lehetőséget ragadjuk meg, amit csak lehet.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Alapvetően az emberek azt fogyasztják/hallgatják, amit/ről a legtöbbet hallanak.
Olyan zenét kellene, hogy hallhassanak, hallgassanak, hallgattassanak velük, ami valóban jó, lélekformáló, igényes. Ebben nyilván nagy felelősége van az itthoni rádióknak, rendezvényeknek.

Köszönjük a beszélgetést.


2024. szeptember 10. 08:07