A holnap hangjai – Berries (Zenta)

A tizenhatodik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2023-2024. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Berries zenekarral folytatjuk, ők a II. ZentArt Könnyűzenei Tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.

Bemutatnátok röviden a zenekart?

A Berries projekt ötlete két srác spontán jameléséből született 2020-ban, a pandémia legelején, amikor még több, mint elég ideje volt mindenkinek zenéket írni. A zenekar felállása sok változáson ment keresztül az elmúlt években, de úgy hisszük, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz, amilyennek a Berriesnek lennie kell.

Tavaly jelent meg az első és eddig egyetlen albumunk, a The Old New, ami a nyakatekert progresszivitástól az utaztatós pszichedélián keresztül a fülbemászó beatzenéig szinte mindenből ad egy kóstolót. Ezt az albumot még angol nyelven írtuk, de a jövőbeli számaink már magyar nyelven fognak szólni.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Azt a küldetést tűztük ki magunk elé, hogy kitöltsük a magyar zenei világban a hetvenes évek pszichedelikus/progresszív rock soundjának hiányát. Mindannyian nagyon szeretjük ezt a stílust, és sajnáljuk, hogy ennyire háttérbe van szorulva kortársaink között.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Ami szerintem egyedivé teszi ezt a zenekart, az az, ahogyan magát a zenét megközelítjük. Régen az emberek nem az utcán biciklizve, vagy az edzőteremben hallgattak zenét, hogy szóljon valami a háttérben, hanem leültek a kanapéra, feltettek egy lemezt, és végighallgatták. Mi is igyekszünk koncepciókban, sztorikban, belső utazásokban gondolkozni, ha zeneírásról van szó, hogy a zenénket egyfajta kaland legyen hallgatni.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

A különleges és niche irányzatokra nagyon is van igény, úgy érzezzük. Ma már nem az van, mint pár éve, hogy van az a bizonyos "rádiós zene", meg az "alter zene", hanem a legnépszerűbb előadók is folyamatosan feszegetik a határokat különféle stílusok kipróbálásával, koncepcióalbumokkal, stb. És a nép ezt szereti! Persze mindenkinek tetszeni nem lehet, de ahogy szaturálódik a zenei piac, úgy bővül az átlag hallgató befogaadóképessége is, és szerintünk a mi zenénkre is simán akadnak majd érdeklődők.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Mindenképpen pozitívnak mondanám az előző válaszomban említett trendeket, hogy ma már a toplistákban lehet találni 9 perces zenéket, nyílt társadalomkritikát, koncepcióalbumokat. Na meg hogy az olyan stílusok, mint a kortárs jazz, is egyre nagyobb népszerűséget mutatnak. Nekem legalábbis így tűnik.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Látunk azért ilyenre példát, de persze egyetértek azzal a közhellyel is, miszerint ha valaki a pénzért kezd el zenélni, az régen rossz. Ha valaki nagyon kalkulálni akar, az elmegy lagzis zenésznek, vagy éttermekbe zongorázni, amivel persze az égvilágon semmi gond, de számunkra a zene ettől sokkal több.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Attól függ, mennyire régről van szó. A szocializmusban a könnyűzene egyfajta tiltott gyümölcsnek számított sokak elmondása szerint, hiszen erősen limitált volta választék és a hozzáférhetőség is. Így a zenehallgatás egy sokkal meghittebb élmény lehetett. Ma már az internetnek köszönhetően két kattintásnyira van bármilyen zene vagy zenész, ami áldás és átok is egyben, mert míg így a szociális médián keresztül egy személyesebb kapcsolata lehet a hallgatónak a kedvenc zenészeivel, de egyben érezhetően inflálódott is a zene értéke.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Én Azahriahból simán kinézem, nem ő lesz az első olyan világhírű zenész, aki egy kis országból nőtte ki magát. Igazából minden azon múlik végső soron, hogy mennyire lesz jókor jó helyen. Aztán még az is lehet, hogy közülünk fog ennyire befutni valaki. Igen csekély az esély, de sosem nulla!

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Őszintén szólva mi annyira nem szeretünk tehetségkutatókra járni, mert hát nem egyszerű annak tudatában felszabadulni a színpadon, hogy most éppen szakszerűen bírálnak minket, és minden kis hibát észrevesznek és feljegyeznek. Másik oldalról viszont nagyon jó dolognak tartjuk, mert nagyon jó lehetőségeket adnak zenészeknek megmutatni magukat, nem beszélve az értékes visszajelzésekről és esetleges díjakról. És persze az is előfordul, hogy toplistás zenészek kerülnek ki egy-egy ilyen tehetségkutatóból, ami szintén egy jó dolog.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Elképesztően jó zenészek bukkannak fel évről évre Magyarországon. Számomra nem kérdés, hogy megvan az utánpótlás a minőségi zenéből. A paletta pedig van olyan színes, hogy bárki talál magának neki tetsző előadót.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Ez egy megosztó téma a zenekaron belül, de a rövid válasz az, hogy a fesztiváltól függ. Szerencsére Magyarországon nagyon sok különböző fesztivál van, szinte mindenki találhat magának valót. Fesztiválon zenélni eddig nem sok lehetőségünk volt, a Bajai Halfőző Fesztivált kivéve 2022-ben, ami viszont egy nagyon jó élmény volt mindannyiunk számára. Akkor viszont még a régi formációban létezett a Berries.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Zenekarként azt mondhatjuk, hogy egy klubban zenélni sokkal személyesebb élmény, mint mondjuk egy fesztiválon. Sokkal közelebb vagyunk a nézőkhöz, és tapasztalataink szerint sokkal interaktívabb és felszabadultabb egy ilyen koncert általában. Ezzel mondjuk együtt járnak az ilyen helyek fizikai limitációi is, mint a színpad mérete, vagy az akusztika. Sokszor kérik tőlünk például azt is, hogy játsszunk halkan a szomszédok miatt, ami szintén kicsit frusztráló tud lenni.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Szerintünk ez egy spontán folyamat. Ha van igény a jó zenére, rendezvényekre, programokra, akkor ezek meg is fognak valósulni. A legtöbb, amit tehetünk, az az, hogy zenélünk.

Köszönjük a beszélgetést.


2024. szeptember 14. 04:53