A holnap hangjai – Fegyverneky Levente (Zalaegerszeg)

A tizenharmadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2020-2021. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Fegyverneky Leventével folytatjuk, ő a Most Mutasd Meg! tehetségkutatón érdemelte ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.

Bemutatnátok röviden a zenekart?

A zene mindig egy meghatározó pontja volt az életemnek. Középiskolában még csak fogyasztóként, de utána már előadóként közelítettem meg. Írtunk saját dalokat, alapítottunk tribute zenekarokat, akusztikus formációkat, játszottunk pop dalokat újragondolva, rock and roll-t autentikusan, de akárhányszor leültem önállóan dalt szerezni, az valahogy mindig a trip-hop irányába fordult. Az önálló projektemet 2013-ban indítottam útjára Hévízen, azóta tanulom a hang fizikáját, a zeneelméletet, ismerkedem a technikával, plug-inekkel, vasakkal. Az a rengeteg, befektetett óra és energia most kezd el összeérni, megtérülni.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Szeretném, ha független előadóként, a saját zenémet játszva tudnék létezni, az nagyon jó lenne. Megőrizni az őszinteséget, amit nem teszek függővé külső tényezőkhöz. Az üzenet is valahol az, hogy: „ha te vagy a stílus, nem kell foglalkoznod a divattal”.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Szerintem amit én csinálok, az abban egyedi, hogy „Én” csinálom, az „Én” gondolataim, az „Én” megnyilvánulásom. Önmagában, mindenki egyedi, mindenki különleges.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

A hazai zeneipar szerintem az építkezés és a fejlődés éveit éli, mind mennyiségi mind minőségi szempontból. Magamat a hazai underground-ba vizionálom. Egy olyan undergroundba, amire talán soha nem volt akkora szükség mint most, hiszen iszonyatos a kommunikációs zaj a felszínen, szédületes a tempó, kell egy réteg ahol hosszútávon gondolkodnak.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

A gyors és felületes zenefogyasztás mindenképpen negatív trend. Az, hogy egy dal lassan 2 és fél percesre zsugorodik. Spotokat, impulzusokat fogyasztanak az emberek. Illetve a folyamatos és tartalom mentes közléskényszer sem túl rózsás, hogy mindig legyen friss poszt, hogy mesélj a semmiről stb...
Pozitívként a zenei képzések hihetetlen színvonal béli emelkedését mondanám, hogy rengeteg fiatal, nagyon jó zenész van.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Nekem több kevesebb sikerrel, egy kis kiegészítővel, de 2015 óta megy. Mindent lehet, csak meg kell találni a formáját.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Az átlag ember számára a zenész egy celeb. Régen talán nagyobb becsülete volt a zenész szakmának, most nagyobb a hype, de ugye tudjuk, hogy a hírném az hűtlen szerető. :)

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Egy jól eltalált dal által, pár pillanatra bárkiből lehet világsztár, de nem hiszem, hogy lesznek magyar Adele-ok, vagy Billie Eilish-ek, és nem is biztos, hogy ez olyan nagy baj.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Egy pozitív visszaigazolás a nyertes számára, helyzet gyakorlat a többi fellépő számára, de körülbelül ennyi. A legtöbb tehetségkutató tényleges következmény és haszon nélkül zárul.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Nagyon jó utánpótlásképzés zajlik. Ahogy mondtam, nagyon sok képzett fiatal zenész van. Lesz miből válogatni.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Nagyon kevés fesztivál van, amire önszántamból elmegyek. Ilyen például a Művészetek Völgye. Viszont nagyon szimpatikus, hogy egyre több a „tematikus” „stílus orientált” fesztivál, és ez is az underground javára szolgál.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Vidéken, Pécs és egy két üdítő folt kivételével szerintem nincs igazi klubélet.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Ha vidéken is lenne igénye ez embereknek koncertre járni, zenét hallgatni, zenéért fizetni. A zenefogyasztási kultúrát kellene felépíteni, hogy ne csak egyféle alternatíva legyen ha szórakozásról van szó. Jelenleg minden a fővárosban zajlik.

Köszönjük a beszélgetést.


2021. szeptember 19. 10:42