A holnap hangjai - Gedeon Reflects (Miskolc)
A tizenhatodik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2023-2024. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Gedeon Reflects zenekarral folytatjuk, ők a miskolci Helyfoglaló tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
Mi vagyunk a Gedeon Reflects zenekar, egy ötletes megfogalmazás szerint a „lírától a hard rockig utazó mérnökök”, avagy egyesek szerint az „izomlazítós Cseh Tamás". Zenekarunk ebben a formájában kb. 2 éve létezik, de már évekkel ezelőtt a gimis, illetve egyetemi éveink közben összehaverkodtunk, majd többször is zenéltünk együtt ilyen-olyan formában.
Gedeon András a zenekar fáradhatatlan motorja, fő dalszerzője és gitáros-énekese, akinek széles hangterjedelme van különleges mély hangtartománnyal. Andris fő hangszere az akusztikus gitár, melyet érzékien ujjal pengetve, illetve pengetővel agresszívabban is megszólaltat az adott dal hangulatától és dinamikájától függően.
Kiss Balázs a zenekar rekedtes hangú szólógitáros énekese, Andris jobb keze. A legtöbb dal elképzelhetetlen lenne Balázs segítsége nélkül, sőt néhány egyenesen az ő fejéből pattan ki. Szereti a metál terpeszt és a torzított gitárt, de a lágy vokálokkal is sokat hozzáad a dalokhoz.
Kiss Tamás a baseball sapkás mindig elegáns basszerosunk, aki lazán túlteljesíti egy átlagos basszusgitáros szerepkörét. Tomi megtámasztja a zenénket, slappel, de emellett sokszor dallamokat és szólókat is játszik, melyek az általa kedvelt jazz és fusion harmóniavilágából is eredeztethetők.
Megyeri István a zenekar ötletes időnként cajon mögé száműzött dobosa, aki szeret triolákat és izgalmas ritmikákat használni, valamint a duplázást sem veti meg. Isti a zenekar egyik legnépszerűbb dalának szövegírója (Álltam már), és több új ötlete is megzenésítés alatt van.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
A dalainknak tartalmi és zenei célja is van, amelyeket koncertjeinken is igyekszünk átadni. Tartalmilag fontos számunkra az elgondolkodtatás, célunk reflektálni az élet több területére, hangulatokat, érzéseket, lelkivilágokat bemutatni. Vannak melodikusabb, esetenként sötétebb hangulatú dalaink is, de alapvetően mégis a pozitív üzenet a célunk. Szövegeink visszatérő motívumai például az őszinteség (pl. Kiakaszt, Nem az a lány), a lélek (pl. Szeretet koldusa, Élek), a küzdelmek (pl. Egyre és egyre, Mi dolgunk a világon?) és a fejlődés (pl. Visszatérő gondolat, Sokszor érzed úgy).
Zeneileg pedig célunk egy olyan produkció létrehozása, ami sokszínű, stílusokon átívelő, igényes és élőben is legalább olyan hatásos, mint felvételen. A sokszínűségünk abból is ered, hogy mindnyájan más közegből érkezünk. Andris klasszikus gitáron tanult évekig, sok versfeldolgozást játszott és szereti az acapellát, Balázs inkább a matekosabb és djentes vonalat kedveli, Isti korábban egy rockzenekar dobosa volt, Tomi pedig az instrumentális jazz világából jön. Ezek az elemek mind-mind elférnek a zenénkben valamilyen formában.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Andris: A miskolci Öröm a zene fordulójában a három előadott dalunkban szerintem jól tudtuk szemléltetni az előbb említett sokszínűségünket, amiben mindenki találhat olyan vonalat, ami különösen tetszik neki. Indításként, a „Szeretet koldusa” egy lírai, melodikus dal költői szöveggel, nagyívű énekléssel, vokálokkal, basszusgitárfutamokkal. Az „Egyre és egyre” egy sötétebb akusztikus gitár introval nyit, mélyhangú énekléssel folytatódik, majd dinamikusan átfolyik egy keményebb elborult hard rock világba egy tépelődős szólóval. Harmadik dalként a „Nem az a lány” pedig egy matekos hard rock dal dallamos refrénnel, 130 BPM-es tizenhatodos darálással, duplázással és szövegeléssel. Ez a három dal akár három különböző zenekar dala is lehetne, viszont mi minden koncerten megoldjuk, hogy működő koncepciót képezzen. A többi dalunkról nem is beszélve, vannak például népies elemeink, illetve instrumentális dalunk is van a dob- és basszusjátéknak szentelve.
Balázs: Mind a 4-en más műfajt szeretünk hallgatni/játszani. Szerkezetileg a dalok is úgy állnak össze, hogy mindegyikünk hozzáadja a saját stílusát, teret hagyva más zenei elemeknek is. Szerintem a zenénk ennek a folyamatnak köszönhetően mondható egyedinek, nem tartozik tipikusan egyik műfajhoz sem.
Tomi: A zenénk instrumentális részében is rengeteg gondolat van, hogy melyik harmónia milyen formában egészítse ki a zenét a legmegfelelőbb formájában. Hasonlóan megjelenik ez a ritmikájában is a dalainknak, sok “beat” különleges ízt ad nekik.
Isti: Szakmából adódó analitikus hozzáállás és az ezzel járó sok esetben túlgondolás pozitív értelemben. Ennek eredményeképpen pedig az utolsó hangig ki van dolgozva a produkció.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Andris: Nem könnyű utat választottunk, hiszen a sokszínűségünk miatt kevésbé behatárolhatóvá és eladhatóvá is válunk, de a legfontosabb számunkra, hogy azt csináljuk, amit szeretünk és ezt őszintén tegyük. A közelmúlt visszajelzései azt sugallják, hogy a zenénk izgalmas és egyedi tud lenni, ami remélhetőleg a jövőben több rock-, illetve alter zenekar előtti klub-, és fesztiválfellépést fog eredményezni. Emellett 2025 elejére tervezünk egy új albumot is, amin célunk még jobban kibontakoztatni a bennünk rejlő zenei ötleteket és mondanivalót.
A hazai zeneipar kapcsán mindenképp pozitívumként emelném ki, hogy számos tehetségkutató ad lehetőséget arra, hogy zenekarok megmutassák magukat, szakmai kritikákból tanuljanak, illetve hasznos fellépési vagy felvételi lehetőségeket nyerjenek. Úgy gondolom, hogy ezekből jól lehet profitálni, és előrébb visz minket is.
Balázs: Ahogy Andris már említette, papíron mérnökök vagyunk. Szóba került már, hogy mi legyen akkor, amikor már több pénzt hoz az együtt zenélés, mint amennyit elvisz. Abban maradtunk (és szerintem jól tettük), hogy megtartjuk a polgári szakmánkat, és továbbra is az aktuális divat, illetve műfaj preferenciáktól függetlenül játsszuk a saját zenénket. Szerintem ma már ez a hozzáállás a ritkább, ezért értékesebbnek gondolom, mint hogy csak a zenélésből éljünk.
Én ma úgy látom, hogy a magyar zene ipar inkább a szóló zenészeknek és a kisebb (leginkább 2 tagú) formációknak kedvez. Teljes zenekart leszervezni és szakszerűen kihangosítani bonyolultabb feladat, és nem minden esetben térül meg. Ezen persze leginkább a hallgatóság tud változtatni. Amíg egy átlagos falunapon a közönség számára elegendő az mp3-as zenei alapra éneklés, addig a szervezők is a könnyebb utat fogják választani.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Isti: Én itt azt szeretném kiemelni, hogy a gyors, rapid módon változó világunkban mindenki a hirtelen megkapható ingerdús tartalmakat fogyasztja, vegyük csak példaképpen a videómegosztó portálokat, ahol ma már a 40-50 másodperces rövidek dominálnak. Ezt a feelinget és ennek az esszenciáját kell kidolgozni és megtalálni (Azahriahnak sikerült, 20 másodpercenként stílust vált számon belül is).
Andris: Pozitív trendként tapasztalom az előző válaszomban említett felkarolást, hogy Magyarországon induló előadók sok segítséget kapnak különböző pályázatoktól és versenyektől. Nehézségként élem meg viszont, hogy azt látom, hogy a zeneiparban világszinten is sajnos egyre kevesebb a hangszeres élőzene mozgástere, sokkal jobban előtérbe kerülnek például a rapperek, illetve sok elektronikus zenén alapuló műfaj. Az se könnyű, hogy az emberek egyre kevésbé akarnak, illetve tudnak elmélyülni. Hozzászoknak, hogy TikTokon és Instán néhány másodperc alatt mindent tovább tudnak görgetni. Nagyon nehéz így olyan többperces dalokat alkotni, amelyek fenntartják az érdeklődést. Ráadásul nem elég jó dalt írni, klip és megfelelő marketing nélkül ma már sokszor szinte mit sem ér. Mindez azonban nem tántoríthat el, ezek az adottságok, ebben kell létezni és élni a lehetőségekkel.
Balázs: Negatív trendnek én is az Andris által említett pillanatvezéreltséget tudnám mondani. Viszont, ami szerintem abszolút pozitív, hogy Budapesten egyre több vendéglátóhely szervez akusztikus esteket, néhány étteremben pedig minden nap hallgathatunk élő zenét.
Tomi: Én nagyra értékelem a hangszeres tudást, ha valaki zenén keresztül érthető és megható módon el tudja mesélni a saját történetét, vagy gondolatait. Mostanság egyre kevésbé érzem, hogy ez szükséges feltétele a befutásnak. Ezzel kicsit ellentétes, de talán összefüggő gondolat viszont, hogy aki értékeli az effajta megnyilvánulást, az jobban megbecsüli és ez zenészként nagyon jól esik.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Tomi: Én mindig azt hallottam és kaptam, hogy nem igazán, épp ezért soha nem is gondolkodtam abban a pályaválasztásnál, hogy ez legyen a megélhetési vonal. Ezt továbbra is úgy látom, hogy kell egy stabil állás mellette, viszont változik a közönség, a hozzáállás, úgyhogy ki tudja…
Balázs: Meg lehet, de nem biztos, hogy érdemes... Több zenész ismerősöm, ezt úgy oldotta meg, hogy a "fő" zenekara mellett van legalább 1 olyan formációja, ami kifejezetten tánczenét vagy pop feldolgozásokat játszik. Ők emellett zenét is tanítanak. Ha zenén belül csak a saját gondolataid átadásával szeretnél foglalkozni, akkor szerintem jobban jársz, ha dolgozol is mellette, legalább félállásban.
Andris: Persze, esküvői, és partyzenekarokban :D Viszont Magyarországon saját dalokból és koncertezésből élőzenét játszva úgy látom, hogy szinte lehetetlen, keveseknek sikerül. Mi nem is tűzünk ki ilyen nagy célokat, inkább az ilyen téren a cél, hogy a beleölt pénz és idő nagyrészt térüljön meg.
Isti: Alapvetően nah, egy szint felett biztosan, de ez egyelőre nem cél, a többit meg majd meglátjuk.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Balázs: Hangszeres élőzene szempontjából szerintem régen több lehetőség volt. Leginkább azért, mert kisebb mértékben volt jelen az elektronikus zene. Hozzáteszem, bár nem a kedvenc műfajom, hallottam már nagyon igényes elektronikus munkákat, tehát nem leszólni szeretném. Szimplán arról van szó, hogy logisztikailag egyszerűbb egy DJ fellépőt leszervezni, és a fiatalabb generációk is inkább az elektronikus műfajokat kedvelik. Így teljesen érthető módon a szervezők is gyakran DJ-t hívnak zenekar helyett.
Andris: Régen keveseknek adatott meg, hogy stúdióba menjenek és koncertezzenek. Ma ezek a lehetőségek egyszerűen és olcsón elérhetők, viszont a hatalmas zaj miatt iszonyú nehéz kitörni. A különbségeket sokszor elferdítik a TV-s tehetségkutatók, az, hogy kinek van több pénze marketingelni a dalát stb. Ahogy én látom, régen tényleg nagyon jónak kellett ahhoz lenni, hogy valaki ismertté váljon. Ma pedig kapcsolatok, vagy pl. TV-s tehetségkutatók által olyan előadók is ki tudnak törni, akiknél többezer különb előadó is van az országban. Összességében viszont kár ezen mérgelődni, ha nehéz, ha nem, nem tudunk zene nélkül élni, ezért csináljuk, és mindig örülünk, hogyha adni tudunk a zenénk által.
Isti: Az ismeretlen senkikből ismert senkik száma igencsak megugrott, így a közönség általi egység zenészre eső megbecsültség igencsak sok felé oszlik.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Andris: Azahriah jó eséllyel pályázik, de egyébként szerintem nem reális cél egy magyar előadó számára, hogy világsztár legyen.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Andris: Két részre osztanám a választ: TV és egyéb tehetségkutatók. A TV-s tehetségkutatók showműsorok, egy hatalmas lufiba helyezik az adott előadót, adnak neki egy jó nagy löketet, elhitetik vele, hogy mekkora sztár, és mennyire különleges, az ország Top 10 hangjában benne van. Aztán ahogy lecseng a műsor, ezzel a lökettel csak nagyon kevesen tudnak élni és rájönnek, hogy talán mégsem olyan különlegesek, vagy legalábbis sokkal többet kéne dolgozni még ezen. Vannak persze pozitív kivételek, Paulinát pl. közéjük sorolnám. Az ő esetében a zeneiség, eredetiség és ötletgazdagság meglepő módon díjazva volt, amit azóta is ügyesen visz tovább, dalokat ír, jó koncertlehetőségeket kap, de most már önerőből.
Az egyéb tehetségkutatók, amilyen például az Öröm a zene, az S8 tehetségkutató, vagy a Kill Monday nem áltatnak semmiféle hamis reménnyel. Akkor kapsz jó kritikát, ha jó vagy, és akkor jutsz tovább, ha jó vagy, és/vagy ha tetszel a közönségnek. Ez is nyilván egy szubjektív terep, de egy csalódás után mindig újra lehet próbálni, és fejlődni. Én például negyedszer próbálkoztam Miskolcon. Először egyedül, másodszor ketten Balázzsal, és kétszer zenekarral. Évről évre fejlődtem, illetve fejlődtünk, amíg a zsűri egyre jobban értékelte ezt, és nekünk ítélte a győzelmet.
Balázs: Nekem úgy tűnik, hogy a TV-s tehetségkutatók túlzottan nézettség orientáltak. A dolog odáig fajult, hogy előbb válogatják be az eladhatóan gáz produkciókat, mint a zeneileg színvonalas, de kevésbé meghökkentő előadásokat. A kisebb tehetségkutatók, amiket Andris említett, sokkal hasznosabbak egy feltörekvő zenész/zenekar számára.
Előadóként tudni kell helyén kezelni a pozitív és a negatív kritikákat is. Csak rajtad múlik, hogy ezekből mennyit teszel el magadnak a fejlődésed érdekében, és mennyit hagysz figyelmen kívül. Ennek megítélésére minket ezek a tehetségkutatók tanítottak meg.
Isti: Jó irányvonalat adhat egy zenekarnak amennyiben nyitottak bármilyen kritikát elfogadni, külön szeretném kiemelni, hogy egy tehetségkutató során előnyös, ha minden hangszeres tudást képvisel a zsűri, mert természetesen a teljes produkciót kell értékelni egyben, de a produkció meg egyénekből tevődik össze és jó visszajelzést hallani individuum szinten is.
Tomi: Az Andris által meghatározott második kategóriát hoznám szóba inkább, szerintem nagyon jó lehetőségek. Sok olyan kritikát kaptunk mi is, amit megfogadva igazán úgy éreztük, hogy fejlődni tudunk általuk.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Balázs: Utánpótlás akad bőven. Ami talán probléma, hogy zenekar alapítás szempontjából szólógitárosból aránytalanul sok van, basszus gitárosból és dobosból pedig aránytalanul kevés.
Andris: Nagyon sokan vagyunk, nagyon sokfélék, alapvetően utánpótlásból nincs hiány, még ha az arányok tényleg a gitárosok felé is húznak. Ami szomorú viszont, hogy sokan könnyen elveszítik a motivációjukat. Mindannyian csomó emberrel zenéltünk már együtt, akik az évek alatt motiválatlanná váltak és inkább teljesen abbahagyták a zenélést, mert nem voltak elég sikeresek. Én azt gondolom, hogy ha csak a sikerorientáltság hajt egy zenészt, az a megfontolás alapból is elvi hibás. Persze, küzdünk a sikerért, de például maga az alkotás, a közös zenélések öröme és az, hogy koncertről koncertre tudunk adni a közönségnek fel sem veti bennünk, hogy felhagyjunk a zenéléssel.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Andris: Hívhatnának minket többet :D Jó dolognak tartom, hogy sok előadó megmutathatja magát különböző fesztiválokon, viszont személyesen nagyon sajnálom, hogy a rockzene egyre inkább leszorul a nagyszínpadokról, illetve magukról a nagyobb fesztiválokról. És ez általában is igaz az állandó tagokkal rendelkező élőzenét játszó zenekarokra. Ma már a legtöbb headliner önálló előadó, sessionzenészekkel az oldalán, külön ki kell írni hozzájuk többször zárójelben, ha élő a produkció. Kisebb fesztiválokon meg egyedül hakniznak, ahol szintén kiszorítják a drágább, minőségibb élőzenés produkciókat.
Balázs: Egy feltörekvő zenekarnak ez a legjobb fellépési lehetőség, közönségszerzés és kapcsolatépítés szempontjából is. Ennek megfelelően bekerülni nagyon nehéz. Itt csatolnék vissza a tehetségkutatókra, ahol gyakran fesztiválfellépést is lehet nyerni. Ezért is gondolom hasznosnak őket.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Balázs: Itt általánosságban több rockzenével találkozhatunk, mint a fesztiválokon. Más kérdés, hogy a zenekarok, illetve a hangosítás színvonala eléggé alul tud maradni a fesztiválokhoz képest. Persze ez durva általánosítás, hallottam sok pozitív kivételt, illetve fesztiválhangosítással is jártam már pórul.
Tomi: Lottó kicsit, van, amikor hatalmas buli tud lenni, máskor pedig majdnem, hogy “szenvedés” végigjátszani a koncertet.
Andris: Jó dolog, hogy sok zenekar el tud menni klubokba koncertezni, illetve, hogy sok klub kap NKA támogatást, ami által színes zenei palettát nyújthatnak. Tomira reflektálva, valóban nehéz tud lenni, ha alig vannak koncerten, vagy ha pl. nem jók a színpadkörülmények, de azt gondolom, hogy ezek is alázatra tanítanak minket, és még jobban igyekszünk dolgozni azért, hogy kiérdemeljük a komolyabb helyeket.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Andris: Ahogy ez a korábbiakból is kiderülhetett, én sokkal több élőzenének és rockzenének örülnék, de átfogóan nem tudnék megfogalmazni semmit. Az NKA, az Öröm a zene, illetve például a Petőfi Rádió törekvése szerintem nagyban hozzájárul a magyar előadók feljebb jutási lehetőségeiben és kibontakoztatásában.
Balázs: Esetleg, ha nyílna még több vendéglátóhely, ahol élőzenét játszanak, az segítene. Ha az emberek megszokják, hogy csak betérnek egy sörre valahova, és rögtön élőzenét hallanak, akkor ezt a fesztiválokon is jobban fogják igényelni.
Isti: (Ha befutnánk, hm? :D)
Köszönjük a beszélgetést.
2024. július 8. 08:10