A holnap hangjai - HERSELF (Martonvásár)

A tizennegyedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2021-2022. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a HERSELF zenekarral folytatjuk, ők a martonvásári Fülesbagoly tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

A HERSELF sztori régre nyúlik vissza, a zenekart Bakos Attila és Bakos Zita alapította, tehát ez egy tipikus tesó-projekt. Az első, telefonnal rögzített hangfelvételeink 2013-ban készültek a kisszobában, de csak jóval később indítottuk útjára a szerelemprojektet. Először Kiss Benji (Belau, Paperdeer) formált elektronikus alapokat a dalokhoz, ezután kerestünk zenekari tagokat, már-már kiforrott koncepcióval. A zenekar alapítást 2018-ra datáljuk, ebben az évben léptünk először színpadra. Az első, névadó EP 2019 decemberében jelent meg, a jelenlegi formáció pedig idén augusztusban mutatkozott be. A zenét, amit játszunk, underground indie-popnak szoktuk definiálni, az élő formációban Bakos Attila énekel, Bakos Zita billentyűzik, Bese Bence basszusgitározik, Bótyik Borostyán énekel, Monostory Barna gitározik és Popovics Mátyás dobol.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Ha egy vállalatot kezelhetünk személyként, akkor egy zenekart nem is kezelhetünk másképp. Dalainkkal egy lány történetét szeretnénk elmesélni. Egy olyan lányét, aki ma, az általános bizonytalanság korszákában él és tele van kérdésekkel, vágyakkal, kételyekkel.. Egyszerre kell megfelelnie a különböző elvárásrendszereknek, miközben valahogy saját magával is dűlőre kellene jutnia, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Generációnk közös élménye ez a küzdés. Ezt szeretnénk megfogalmazni és együtt megélni a hallgatóinkkal, mert ha közösek az élményeink, akkor könnyebb kapcsolódnunk egymáshoz. Közösen elveszve lenni is könnyebb, vagy másik nézőpontból: ha együtt vagyunk elveszettek, akkor már nem is vagyunk annyira azok.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Mi nem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mitől egyedi a hangzásunk, de sokszor hallottuk már vissza, hogy az. Többek közt most a Fülesbagoly zsűrijétől is. Sokat foglalkozunk a hangszereléssel, főleg Zita zenekarvezetőként nagyon ügyesen szálazza össze az elektronikus alapokat és a hagyományos zenekari formát. A menedzserünk, Vígh Nóri szerint pedig olyan mintha állandóan mesélnénk - ahogy az előző kérdésben is említettük, a dalok akár egy egységes történetként is értelmezhetőek, amihez mindig írunk egy új fejezetet.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Lépésről lépésre tervezünk. Nyilván szeretnénk, hogy a zenénk és a mondanivalónk sok mindenkihez eljusson és nagyon hiszünk is benne, hogy ez sikerül. Itthon azt látjuk, hogy egyre több a minőségi zene, a szuper zenekar, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk. Ráadásul ma már a színpadra is igazi showt kell vinni, ha az ember el akarja kápráztatni a közönségét és évekig szeretne nagyszínpadokon játszani. Reméljük, hogy a következő években egyre több lehetőség jut a feltörekvő zenekaroknak, mert a 2010-es években a Petőfin befutott zenekarok bebizonyították, hogy érdemes lenne nagyobb teret engedni ennek a szcénának is. A teljesség igénye nélkül pl. a Blahalouisiana, az Ivan & the Parazol, az Esti Kornél és az Elefánt - de sok-sok más zenekar is nagy inspiráció a ma feltörekvőknek, hogy ’igazi’ zenéléssel is el lehet jutni nagy színpadokra. 

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Hatalmas a zaj 2021-ben, hol vagyunk már attól, hogy jó zenészek jó dalokat írnak és erre szép lassan mindenki odafigyel?! Egyáltalán az esélye a befutásnak akkor merülhet fel, ha egyszerre vagy egy kicsit zenész, előadóművész, modell, fotós, arculattervező, stylist, pr menedzser, zenekari menedzser, kiadó és akkor még ki tudja még mi. Pontosan tudjuk, hogy addig nem igazán tudjuk felkelteni pl. egy kiadó vagy rádió figyelmét, amíg bizonyos elérést nem produkálunk. Kicsit megfordult a világ, már nem kell feltétlenül zenekart szervezni ahhoz, hogy megtaláld a közönséged: összedobod a számaidat otthon, aztán ha van már, aki jegyet vesz, akkor keresel zenésztársakat. Nagy előnye viszont ennek a világnak, hogy egy jól futó dallal könnyen megalapozhatod a jövődet és egyre kevésbé köt a popdal forma. Gyakorlatilag bármit csinálhatsz a daloddal, nincs szükséged a rádiójátszásra sem, ha elég nagy közönséget érsz el és megveszik a jegyet a koncertedre. Nem vagyunk ezek a ’bezzegrégenmindenjobbvót’ arcok, figyeljük, hogy mi megy és megpróbáljuk ebben megtalálni a saját helyünket úgy, hogy önazonosak maradjunk.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Meg lehet, ha ügyesen menedzseled a dolgaid, de azért általában a zeneiparban kevés a nyugdíjas állás. Ha nem vagy a legnagyobbak között, vagy nem vagy a hangszereden kiemelkedően jó session zenész, akkor azért hosszútávon necc a dolog. A legtöbb zenekar majdhogynem karrierje végéig visszaforgatja a bevételei nagy részét a zenekarba, sokan végeznek polgári munkát azok közül is, akik már ismert zenekarokban elismert és kiváló zenészek. Kérdés az is, hogy mit értünk pontosan ’zenélésből élni’ alatt. A zenei világon belül is több lábon lehet állni, szerintünk inkább ott van valahol az igazság, hogy sokan tanítanak, session munkákat vállalnak, fektetnek plusz energiát abba, hogy a hangszerükön kívül más területen is professzionális szintre fejlesszék a tudásukat – pl. produceri munkát végeznek a szerelemzenekaruk mellett. Szóval, ha ezeket összevetjük, akkor azért viszonylag reális jövedelmet is ki lehet karistolni, de rengeteget kell érte dolgozni.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Volt már olyan, hogy egy barátunk az átlagosnál jobban érdeklődött az iránt, hogy mit is csinálunk mi a mindennapokban és mit ne mondjunk, nem gondolta, hogy ennyi meló van benne. De megvan Kóródi Tomi „Az "utca emberét" kérdeztem - koncertekről, zenészekről” című videója? Érdemes megnézni! Egyáltalán nem vágják az emberek, hogy hogyan működnek ezek a dolgok, de honnan is tudhatnák? Azon szoktunk röhögni, hogy pl. a filmekben teljesen úgy jelenítik meg a dalírást vagy a koncertezést, mintha az csettintésre működne. Szóval inkább az az attitűd jellemző, hogy a bulizás az megy, mi?! Miközben egy nagyszínpados produkcióban azért sok ezer óra meló van általában, ha a hangszeres gyakorlástól a hangmérnök összes kábelforrasztásáig mindent beleveszünk. Jó lenne valahogy javítani a megítélésen és ezt bemutatni. Egyébként régen is hasonló lehetett a helyzet, a lényeget tekintve nem sok minden változott.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Jelöltünk még lenne is, de ebből a szempontból nem vagyunk túl idealisták. Kicsit úgy vagyunk vele, hogy ami nem jött össze az LGT-nek, azt lehet, hogy el kéne engedni… Viccet félretéve sokkal reálisabbnak látjuk, hogy a mostanság induló regionális együttműködésekből összejöhet valami jóság és a közép-európai zenekaroknak lesz lehetőségük egymás országaiban is szép számú közönség előtt játszani. Attól tartunk, hogy ez ipari kérdés, egyszerű közgazdaságtan és egy magyar zenekar finoman szólva nem indul túl jó lehetőségekkel. Félreértés ne essék, iszonyú menőnek tartjuk, hogy vannak, akik ostromolják ezeket a csúcsokat és szívből szurkolunk, hogy összejöjjön!

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Éljenek a tehetségkutatók! Nagyon fontos terepe a zenekaroknak, mi személyesen is sok ilyenen vettünk részt, ahonnan mindig fontos tanulságokkal a hónunk alatt tértünk haza akkor is, ha nem nyertünk semmit. A zenekarok számára első körben a legfontosabb talán az, hogy van hol megmutatniuk magukat, van mire készülni. Már ez a lelkiállapot valamennyire összerántja a zenekart, ráadásul a zsűri jelenléte miatt emelkedik a tét. A külső szakmai vélemények nagyon fontosak az indulásnál, mert visszajelzést lehet kapni arra, hogy mi az amit egy zenekar rosszul csinál és persze arra is, hogy melyik az a része a produkciónak, amire építeni lehet. Ezek a dolgok nem olyan egyértelműek belülről nézve és nagy segítség lehet egy ilyen visszacsatolás. Ezek az események nem öncélúak, hanem a zenekarokért vannak: tök jó megjelenési felület szuper nyereményekkel, amik segítenek a zenekarok fejlődésében, ráadásul lehet haverkodni, megismerni a társakat, kapcsolatot építeni. Szóval mindenkit buzdítunk arra, hogy jelentkezzen!

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Nagyon zavaró jelenség, hogy egyre több jó zenekar van, ráadásul már egy csomóan befutottak, akik jóval fiatalabbak nálunk… Néha csak kapkodjuk a fejünket az eredetibbnél eredetibb ötletekre, összművészeti alkotásokra.. Carson Coma, Deva, Saya Noé, Flanger Kids, Gran Canada ahh, de jók! Nem lesz itt probléma szerintünk.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

A fesztiválok kétség kívül megreformálták a világ zeneiparát. Rengetegen kezdtek el koncertre járni, akik addig nem, ami megemelte a nézőszámokat – és a jegyárakat is. Ma már ha fogsz egy gitárt valamelyik téren délután egy órára és dalokat játszol, azt is fesztiválnak hirdeted meg. Szóval a brand nagyon jó, szeretjük is, mi is lehetne annál jobb, minthogy néhány nap alatt tucatnyi zenekart tudsz megnézni miközben a barátaiddal is vagy és még bulizni is elmentél, jókat ettél, koradélután cirkuszt, késődélután színházi előadást néztél?! Viszont a kluboknak nem kedvez ez a fajta tömbösítés, sokkal kevésbé jellemző ma már, hogy lejársz minden héten a kedvenc helyedre. Szóval jó is, rossz is – mint minden ezen a világon. A lényeg, hogy zene legyen!

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Azt látjuk, hogy elfogytak a koncertre járó emberek a kisebb településekről – de sokszor a nagyobbakról is. Ahol nincs egyetem, vagy nem nagy megyei központ ott elhalni látszik a lehetőség a zenekaroknak, hogy ott is megmutathassák magukat – és az embereknek is, hogy koncertre járjanak. Láttunk nem egy, nem két koncertet, ahol nagyzenekarok játszottak pár tíz embernek vidéki klubokban. Ez nem jó tendencia, szerintünk ezt a közeget akár mesterségesen is fenn kell tartani, fejleszteni kell a zenekarok és a klubok támogatásával is. Mi nagyon örülnénk, ha minél több helyre mehetnénk a következő években koncertezni, mert az egésznek van egy igazán szerethető valósága, amit kár lenne veszni hagyni.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Szerintünk nem áll rosszul a hazai könnyűzenei élet. A tehetségek mindig megtalálják valahogy az útjukat és szerencsére úgy látjuk, hogy van is rá szándék, hogy ne maradjanak magukra. A rádiós piacon talán nagyobb teret lehetne (újra) adni ezeknek a zenekaroknak. Nem nagyon látunk olyan szereplőt, aki lehetőséget és hasonló elérést biztosítana az ígéretes feltörekvő zenekaroknak, mint ahogy azt a Petőfi Rádió tette a 2010-es évek elején. Nem panaszkodhatunk, egyáltalán nem kilátástalan a zenekarok helyzete manapság, de bőven lenne még mit támogatni. Ami még nagy szívfájdalmunk kis hazánkban, az az, hogy az előzenekarokat nem nagyon nézik meg sehol. Ez több szempontból is baj: az előzenekarok egyre kevésbé szeretnek menni, mert minek (a főzenekarok egyre kevésbé szeretnek vinni, mert minek), így pedig hosszú távon még jobban leértékelődik majd a koncertezés fontossága. Nagyon szívesen látnánk egy nagyobb volumenű ’nézd meg az előzenekart is’ kampányt. A koncertre járó közönség új zenekarokat ismerne meg, akiknek a koncertjére később talán újra jegyet vesznek majd, ahol rátalálnak egy újabb király előzenekarra, akiknek a koncertjére később… Hát valahogy így.

Köszönjük a beszélgetést.


2022. szeptember 20. 06:37