A holnap hangjai – HERSELF (Tatabánya)

A tizenharmadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2020-2021. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a HERSELF zenekarral folytatjuk, ők a tatabányai 26. Peron Music tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

Ha bárhogy definiálnunk kéne a műfajt, amiben tevékenykedünk, akkor az elektronikus színezetű ’underground shoegaze pop’-ot szeretjük használni. A HERSELF sztori régre nyúlik vissza, a zenekart Bakos Attila és Bakos Zita alapította, tehát ez egy tipikus tesó-projekt, aminek kb. az a története, hogy 16-17 év háborúskodás után rájöttünk, hogy több bennük a közös, mint ami elválaszt minket. A lelkesedés abból fakadt, hogy amikor nem volt épp közös zenekarunk, akkor sokat zenéltünk együtt az otthoni zongoránál ülve, kedves és szép dallamokat játszva. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy van néhány már-már dalszerű zongoradarabocskánk, amit akár dal formába is önthetnénk. Az első, telefonnal rögzített hangfelvételeink 2013-ban készültek a kisszobában, de csak jóval később indítottuk útjára a szerelemprojektet. Először Kiss Benji (Belau, Paperdeer) formált elektronikus alapokat a dalokhoz, ezután kerestünk zenekari tagokat, már-már kiforrott koncepcióval. A zenekar alapítást 2018-ra datáljuk, ebben az évben léptünk először színpadra. Az első, névadó EP 2019 decemberében jelent meg, a jelenlegi formáció pedig augusztus végén, a Bakáts Feszten és az Óbudai Napokon mutatkozott be. Az eredeti felállásból Bakos Attila énekel és basszusgitározik, Bakos Zita billentyűzik, Dumbovich Péter dobol, a zenekar énekesnője Skoperda Nóri lett, gitár fronton pedig újfent régi jó barátunk, a HERSELF indulásában is aktív szerepet vállaló Monostory Barna a támaszunk.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Ha egy vállalatot személyként kezelhetünk, akkor egy zenekart nem is kezelhetünk másképp, hiszen ugyanúgy személyisége, stílusa és céljai vannak. A HERSELF is ilyen: figyel, alkot és reméli, hogy a tevékenységével közösséget épít. Ez azért fontos nekünk, mert azt tapasztaljuk, hogy a legtöbben el vagyunk veszve mostanság a nagy zajban. Generációs problémánk, hogy ömlik ránk az információ mindenhonnan, iszonyú a megfelelési kényszer és közben nincsenek biztos támaszaink az eligazodáshoz. Az általános bizonytalanság korszakát éljük, amikor mindenki él a saját valóságában, próbálja a történéseket megérteni, értelmet találni nagyon nehéz egymással megosztani a gondolatainkat és az érzéseinket. Ez az egész meg nem értés és meg nem értettség egyfajta általános befelé forduláshoz vezet, mert az emberek a bizonytalanságuk, folytonos elégedetlenség-érzésük miatt falakat húznak maguk köré. A sokszor csak átvitt értelemben vett távolságtartás gyanakvást és bizonytalanságot teremt a körülöttük lévőkben, az elszigetelteség, a valódi érintkezés és a közösség hiánya pedig nagyon káros hatással van az emberre – ráadásul ezt eléggé kihangsúlyozta a pandémiás időszak is. Mi szeretnénk ahhoz kapocs lenni, hogy a belső vívódások közepette ne veszítsük el magunkat és egymást, mert ha közösek az élményeink, akkor könnyebb kapcsolódnunk egymáshoz. Talán közösen elveszve lenni is könnyebb… vagy másik nézőpontból: ha együtt vagyunk elveszettek, akkor már nem is vagyunk annyira azok. A zenekar is egy női és egy férfi énekessel áll fel, ezzel is jelezve, hogy az erejük az egységben és az egyensúlyban rejlik.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

A zenekar kitűzött koncepciója volt mindig is, hogy olyan számok szülessenek, amik egy kicsit facsarják, egy kicsit pedig simogatják a lelkünket. A dalok sokszor egy-egy konkrét pillanatnak az érzelmi világát járják körbe. Elképesztő, hogy alig lehet beletuszkolni 3-4 percbe azt az egy pillanatot, amiről szól - de amit a szöveg nem mond el, azt reméljük elmondja a zene. Szerintünk egyébként nagyon izgalmas az is, hogy bár popdalokat készítünk, de a dalok alapja, az a kis zongoradarab, ami otthon születik. Igazi mérnöki munka, hogy a hangszerelés során ne kerüljön rá semmi, ami fölösleges, de ne is vegyünk el belőle olyat, amit a zene el akart mondani. Ezért például nagyon figyelünk a szövegre: a dalainkban általában pont agyal a főszereplő valami mélyenszántó és fontos dologról és hagyja, hogy belenézzünk a fejébe. Van nekünk egy alakunk, ő a lila hajú lány, akiben megszemélyesítésre kerül HERSELF. Valójában ő az, aki hagyja, hogy rajta keresztül értelmezhessük a dolgokat és szembe nézhessünk magunkkal, másokkal, az ő- és ezáltal a saját életünk nagy kérdéseivel. A daloknak ez a dimenziója érdekel minket. Persze számunkra ez önismereti, terápiás foglalkozás, de már most is látjuk, hogy vannak olyanok, akik csatlakozni tudnak ehhez és számukra is fontossá válik ez a fajta útkeresés.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Lépésről lépésre tervezünk és haladunk. Nyilván szeretnénk, hogy a zenénk és a mondanivalónk sok mindenkihez eljusson, de még soha senki nem fejtette meg, hogy ez hogy működik. Mindenesetre mi nagyon hiszünk benne és próbálkozunk ahogy tőlünk telik, aztán lesz valami. Itthon azt látjuk, hogy rengeteg a nagyon jó zenekar és egyre többen vannak! Viszont úgy látszik soha nem múló hátránya a magyar zenei életnek, hogy kevés benne a pénz. A kis felvevő piac nem kedvez a befutni igyekvő zenekaroknak, mert ők egy kereskedelmi alapon működő rádiónak vagy tévének mindig rizikó lesznek. Nyilván érthető, hogy a már népszerű formációk forognak ezeken a platformokon, de azt is illik elmondani, hogy ezek a produkciók is full igényesek ma már keverésileg, és a legtöbbször a színpadra is igazi showt visznek, ami azért nagyon más, mint 2000-es évek világa volt. A fejlődés tehát megkérdőjelezhetetlen, az viszont szomorú például, hogy a feltörekvőknek a közrádión sem igazán jut már hely, pedig a 2010-es években a Petőfin befutott zenekarok bebizonyították, hogy érdemes lenne nagyobb teret engedni ennek a szcénának is. A teljesség igénye nélkül pl. a Blahalouisiana, az Ivan & the Parazol, az Esti Kornél és az Elefánt - de sok-sok más zenekar is nagy inspiráció a ma feltörekvőknek, hogy ’igazi’ zenéléssel is el lehet jutni nagy színpadokra.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Hatalmas a zaj 2021-ben, miközben egyre több zseniális zene és szöveg születik itt nálunk is, de pont emiatt egyre nehezebb elérni az embereket. Hol vagyunk már attól, hogy kurva jó zenészek kurva jó dalokat írnak és erre szép lassan mindenki odafigyel?! Ma ott tartunk, hogy egyáltalán esélye a befutásnak akkor merülhet fel, ha egyszerre vagy egy kicsit zenész, előadóművész, modell, fotós, arculattervező, stylist, pr menedzser, zenekari menedzser, kiadó és akkor még ki tudja még mi. Pontosan tudjuk, hogy addig nem igazán tudjuk felkelteni pl. egy kiadó vagy rádió figyelmét, amíg bizonyos elérést nem produkálunk. Kicsit megfordult a világ, már nem kell feltétlenül zenekart szervezni ahhoz, hogy megtaláld a közönséged: összedobod a számaidat otthon, aztán ha van már, aki jegyet vesz, akkor keresel zenésztársakat. Nagy előnye viszont ennek a világnak, hogy egy jól futó dallal könnyen megalapozhatod a jövődet és egyre kevésbé köt a popdal forma. Gyakorlatilag bármit csinálhatsz a daloddal, nincs szükséged a rádiójátszásra sem, ha elég nagy közönséget érsz el és megveszik a jegyet a koncertedre. A legjobb példa erre itthonról talán Krúbi Nehézlábérzése, amin teljesen kiégtünk akkor, hogy 29 másodpercig megy a felkiáltás, hogy „neeee”. Zseni. Szóval nem vagyunk ezek a ’bezzegrégenmindenjobbvót’ arcok, figyeljük, hogy mi megy és megpróbáljuk ebben megtalálni a saját helyünket úgy, hogy önazonosak maradjunk. Például azt látjuk, hogy egyre kevésbé elvárás teljes élő zenekarral játszani, de számunkra ez minőségi kérdés: meggyőződésünk, hogy ami élő, az jobb és erre is törekszünk - ha másért nem, akkor azért, mert számunkra tök fontos a közösségi lét, és mert a legjobb dolog a világon csapatban együtt zenélni!

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Persze, simán meg lehet élni, ha ügyesen menedzseled a dolgaid, de azért általában a zeneiparban kevés a nyugdíjas állás. Ha nem vagy a legnagyobbak között, vagy nem vagy a hangszereden kiemelkedően jó session zenész, akkor azért hosszútávon necc a dolog. A legtöbb zenekar majdhogynem karrierje végéig visszaforgatja a bevételei nagy részét a zenekarba, sokan végeznek polgári munkát azok közül is, akik már ismert zenekarokban elismert és kiváló zenészek. Kérdés az is, hogy mit értünk pontosan ’zenélésből élni’ alatt. A zenei világon belül is több lábon lehet állni, szerintünk inkább ott van valahol az igazság, hogy sokan tanítanak, session munkákat vállalnak, fektetnek plusz energiát abba, hogy a hangszerükön kívül más területen is professzionális szintre fejlesszék a tudásukat – pl. produceri munkát végeznek a szerelemzenekaruk mellett. Szóval, ha ezeket összevetjük, akkor azért viszonylag reális jövedelmet is ki lehet karistolni, de rengeteget kell érte dolgozni. És azért valójában az is van, hogy zenésznek lenni igazából hivatás és életérzés: nem sok mindenkitől halljuk azt, hogy azért lett zenész, hogy megvehessen egy kacsalábonforgó palotát, egyszerűen nem ez a prioritás. Inkább arról szól ez, hogy tudsz-e anélkül létezni, hogy a zene a mindennapjaid része legyen. Valószínűleg, ha bárkit megkérdezünk, aki ezt a létformát választotta, hogy ha újrakezdhetné mást csinálna-e, akkor az lesz rá a válasz, hogy nem - bevételek ide, kiadások oda.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

A pandémiás időszak alatt felszínre került kicsit a magyar társadalom véleménye az ügyről a ’menjetek kapálni’ és hasonló szélsőséges kijelentésekben, de ettől függetlenül is azt érezzük, hogy nem igazán pozitív a megítélése. Volt már olyan, hogy egy barátunk az átlagosnál jobban érdeklődött az iránt, hogy mit is csinálunk mi a mindennapokban és hát mit ne mondjunk, nem gondolta, hogy ennyi meló van benne. De megvan Kóródi Tomi „Az "utca emberét" kérdeztem - koncertekről, zenészekről” című videója? Érdemes megnézni! Egyáltalán nem vágják az emberek, hogy hogyan működnek ezek a dolgok, de honnan is tudhatnák? Azon szoktunk röhögni, hogy pl. a filmekben teljesen úgy jelenítik meg, a dalírást vagy a koncertezést, mintha az csettintésre működne. Marty McFly feláll a színpadra és máris együtt tudják játszani a dalt a zenekarral próba, beállás, bármilyen felkészültség nélkül, de még a tematikus ’Zene és szöveg’-ben is teljes baromságok vannak, azt viszont az ’Igazából szerelem’-ből mindenki tudja, hogy a drogot a popsztárok megkapják ingyen. Szóval inkább az az attitűd jellemző, hogy a bulizás az megy, mi?! Miközben egy nagyszínpados produkcióban azért sok ezer óra meló van általában, ha a hangszeres gyakorlástól a hangmérnök összes kábelforrasztásáig mindent beleveszünk. Jó lenne valahogy javítani a megítélésen és ezt bemutatni – majd bepróbálkozunk az NKA-nál, hátha finanszíroznak nekünk egy ilyen dokumentum-filmet! Nem tudjuk, régen nagyobb volt-e a respektje a dolognak, de azt már érintettük itt az interjúban is, hogy mennyire máshogy működik ma a zeneipar, mint korábban. Valószínűleg, mivel nem volt ennyi tere a zenészeknek a megjelenésre, ezért ha valaki kiállt a színpadra, az többet jelenthetett. Ma már bárki össze tud dobni valamilyen zenés kontentet és egy zenére tátogós videó képes sokkal nagyobb nézettséget, érdeklődést, rajongást, bármit generálni, mint egy rengeteg munkával elkészülő dal. Evvan, mindkettőt csinálni kell!

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Hát, jelöltünk még lenne is, de ebből a szempontból nem vagyunk túl idealisták. Kicsit úgy vagyunk vele, hogy ami nem jött össze az LGT-nek, azt lehet, hogy el kéne engedni… Viccet félretéve sokkal reálisabbnak látjuk, hogy a mostanság induló regionális együttműködésekből összejöhet valami jóság és a közép-európai zenekaroknak lesz lehetőségük egymás országaiban is szép számú közönség előtt játszani. Attól tartunk, hogy ez ipari kérdés, egyszerű közgazdaságtan és egy magyar zenekar finoman szólva nem indul túl jó lehetőségekkel. A nyáron jelent meg egy cikk a telexen „A Spotify gettóba zárja a magyar zenekarokat” címmel egy kutatásról, ami a zene demokratizálódásába vetett hitet nem igazán erősíti. Ebben azt írják, hogy „a Spotify valójában nemhogy kiegyenlítené a terepet az előadók között, hanem csak mélyíti az árkokat a Nyugat és a többi ország zenekarai között, egyfajta gettóba zárva például a magyar zenéket is”. Félreértés ne essék, iszonyú menőnek tartjuk, hogy vannak, akik ostromolják ezeket a csúcsokat és szívből szurkolunk, hogy összejöjjön! Ha összejönne, az kicsit olyan lenne az itthoni zenészeknek, mint egy olimpiai bajnoki cím: csodálatos siker, amit egy kicsit mi is elértünk.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Éljenek a tehetségkutatók! Nagyon fontos terepe a zenekaroknak, mi személyesen is sok ilyenen vettünk részt, ahonnan mindig fontos tanulságokkal a hónunk alatt tértünk haza akkor is, ha nem nyertünk semmit. A zenekarok számára első körben a legfontosabb talán az, hogy van hol megmutatniuk magukat, van mire készülni. Már ez a lelkiállapot valamennyire összerántja a zenekart, ráadásul a zsűri jelenléte miatt emelkedik a tét. A külső szakmai vélemények nagyon fontosak az indulásnál, mert visszajelzést lehet kapni arra, hogy mi az amit egy zenekar rosszul csinál és persze arra is, hogy melyik az a része a produkciónak, amire építeni lehet. Ezek a dolgok nem olyan egyértelműek belülről nézve és nagy segítség lehet egy ilyen visszacsatolás. Meg is látszik a mezőnyön, hogy működik a rendszer, az elmúlt másfél évtizedben szépen kialakult ennek a kultúrája: egyre jobb próbaterem komplexumok vannak, egyre jobb cuccokon lehet játszani mindenhol és a zenekarok is figyelnek arra, hogy felkészültek legyenek egy-egy ilyen alkalommal. Valószínűleg azért is működik ilyen jól, mert ezek az események nem öncélúak, hanem a zenekarokért vannak: tök jó megjelenési felület szuper nyereményekkel, amik segítenek a zenekarok fejlődésében, ráadásul lehet haverkodni, megismerni a társakat, kapcsolatot építeni. Szóval mindenkit buzdítunk arra, hogy jelentkezzen!

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Nagyon zavaró jelenség, hogy egyre több jó zenekar van, ráadásul már egy csomóan befutottak, akik jóval fiatalabbak nálunk… Néha csak kapkodjuk a fejünket az eredetibbnél eredetibb ötletekre, összművészeti alkotásokra.. Carson Coma, Deva, Saya Noé, Flanger Kids, Gran Canada ahh, de jók! Nem lesz itt probléma szerintünk.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

A fesztiválok kétség kívül megreformálták a világ zeneiparát. Rengetegen kezdtek el koncertre járni, akik addig nem, ami megemelte a nézőszámokat – és a jegyárakat is. Ma már ha fogsz egy gitárt valamelyik téren délután egy órára és dalokat játszol, azt is fesztiválnak hirdeted meg. Szóval a brand nagyon jó, szeretjük is, mi is lehetne annál jobb, minthogy néhány nap alatt tucatnyi zenekart tudsz megnézni miközben a barátaiddal is vagy és még bulizni is elmentél, jókat ettél, koradélután cirkuszt, késődélután színházi előadást néztél?! Viszont a kluboknak nem kedvez ez a fajta tömbösítés, sokkal kevésbé jellemző ma már, hogy lejársz minden héten a kedvenc helyedre. Szóval jó is, rossz is – mint minden ezen a világon. A lényeg, hogy zene legyen!

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Azt látjuk, hogy elfogytak a koncertre járó emberek a kisebb településekről – de sokszor a nagyobbakról is. Ahol nincs egyetem, vagy nem nagy megyei központ ott elhalni látszik a lehetőség a zenekaroknak, hogy ott is megmutathassák magukat – és az embereknek is, hogy koncertre járjanak. Láttunk nem egy, nem két koncertet, ahol nagyzenekarok játszottak pár tíz embernek vidéki klubokban. Ez nem jó tendencia, szerintünk ezt a közeget akár mesterségesen is fenn kell tartani, fejleszteni kell a zenekarok és a klubok támogatásával is. Szerencsére ilyen támogatások ma is vannak, de biztosan nem elégségesek, főleg a pandémia után nagyon nehéz a helyzetük ezeknek a helyeknek. Mindenesetre mi nagyon örülnénk, ha minél több helyre mehetnénk a következő években koncertezni, mert az egésznek van egy igazán szerethető valósága, amit kár lenne veszni hagyni.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Szerintünk nem áll rosszul a hazai könnyűzenei élet. A tehetségek mindig megtalálják valahogy az útjukat és szerencsére úgy látjuk, hogy van is rá szándék, hogy ne maradjanak magukra. Amit az interjú során már korábban is nehezményeztünk, hogy a rádiós piacon nem nagyon látunk olyan szereplőt, aki lehetőséget és hasonló elérést biztosítana az ígéretes feltörekvő zenekaroknak mint azt a Petőfi Rádió tette a 2010-es évek elején. Nem panaszkodhatunk, egyáltalán nem kilátástalan a zenekarok helyzete manapság, de a ’kis pénz, kis foci, nagy pénz nagy foci’ szabály érvényesebb, mint valaha. Bőven lenne még mit támogatni, illetve jó lenne, ha a zeneipari szereplők többet invesztálnának a zenekarokba. Ami még nagy szívfájdalmunk kis hazánkban, az az, hogy az előzenekarokat nem nagyon nézik meg sehol. Ez több szempontból is baj: az előzenekarok egyre kevésbé szeretnek menni, mert minek (a főzenekarok egyre kevésbé szeretnek vinni, mert minek), így pedig hosszú távon még jobban leértékelődik majd a koncertezés fontossága. Nagyon szívesen látnánk egy nagyobb volumenű ’nézd meg az előzenekart is’ kampányt, amiben a legnagyobb szerepe a koncerthelyszíneknek, a koncertszervezőknek és a fő zenekaroknak lenne. Nyilván nekik jobb dolguk is van, mint az előzenekarokat promózni, de közép- és hosszútávon talán mindenki jól járna azzal, ha a koncertre járó közönség új zenekarokat ismerne meg, akiknek a koncertjére később talán újra jegyet vesznek majd, ahol rátalálnak egy újabb király előzenekarra, akiknek a koncertjére később… Hát valahogy így.

Köszönjük a beszélgetést

2021. október 1. 08:06