A holnap hangjai -  Skylar (Balassagyarmat)

A tizennegyedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2021-2022. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Skylar-al folytatjuk, ő a Balassagyarmati Palóc Futam tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.

Bemutatnád röviden magad?

A kereszt nevemet Skylar-t használom művészi nevemnek. Gitárral kisérem magamat. Pop dalokat szoktam írni, de úgy érzem hogy még az alatt van valami mélyebb stílus amit még próbálok megfejteni. 15 éves koromban kezdtem el dalokat írni, körülbelül kettő éve írtam meg az első dalomat.

Van-e kitűzött, megfogalmazott célod, vagy felvállalt üzeneted?

Az a célom hogy megélhessek ebből a szakmából. Kiskoromban nagyon szégyenlős és zárkózott voltam. Az első dalaimat nem akartam senkivel sem megosztani mert féltem hogy megítélnek a szöveg alapján, de rájöttem hogyha megosztom másokkal érzéseimet, történeteimet, mondanivalóimat egy dalon keresztül akkor sokkal nyitottabb lehetek meg másoknak is segíthetek akik ugyan így éreznek. Igazából csak szeretném azt csinálni ami a legközelebben áll a szívemhez és mindenkit arra biztatok fogy fusson az álma után mert bármit el lehet érni az életben ha az ember nagyon akarja!

Véleményed szerint te miben vagy egyedi... mi az, ami különlegessé tesz?

Hogyha a színpadról vagy fellépésről beszélünk akkor szeretek extrém lenni. Van egy stílusom ami a csillám, csillám és a csillámból áll össze. Szívemből éneklem el dalaimat ha az 1 embernek szól vagy ha 100 embernek. 

Milyen jövőt látsz magad előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Sok fellépés meg koncert. Sok együttműködés más zenészekkel meg Művészekkel/Előadókkal. Rengeteg új zenei project. Szerintem most 2022-ben rengeteg lehetőség van arra hogy tanuljunk, fejlődjünk és megtaláljuk magunkat a zenei iparban. 
 
Meg tudnál nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztalsz?

Pozitív szerintem az hogy mennyire sok lehetőség van most és hogy milyen sok féle képen el lehet érni a tetejéhez.

Negatívat csak olyat tudok mondani hogy nem mindig a dalaidat meg a hangodat nézik az emberek. Van egy image és vagy bele illesz abba amit szeretnének tőled látni vagy nem. Szerintem nem vagyunk elég nyitottak változásra. 


 
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből?

Nehezen, de igen. Ha valamit nagyon szeretnél és mindent megteszel érte akkor a magad idejében sikerülni fog. Szerintem az életünk meg van tervezve és hagynunk kell hogy egy utazásra vigyen. Ha nem sikerül megélni belőle az azért van mert az élet nem ezt a szakmát szánta nekünk. Szerintem ha nem csak a zenélésből, van rengeteg munka a zenei iparon belül. Azok akik kreatívak, tervezhetnek új ötleteket a zenei világban. 

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Szerintem régebben kevesebb zenekar/Művész volt ezért könyebb volt a tetejére jutni. Viszont a mai világban több lehetőség van, nem beszélve az internetről ahol minden megtalálható. 

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

A nagy kedvencem Nagy Bogi. Imádom dalait és nagyon inspirál engem a zenei stílusa. Szerintem világsztárnak lenni, kell hogy valami nagyon különleges legyen benned. Nem mondom azt hogy lehetetlen, csak nagyon szorgalmasnak, tehetségesnek és mindig meg kell adni azt az extra plusz dolgot amitől ki állsz a többiektől. A világ nyelv az ugye angol ezért ha az a célod hogy világ sztár legyél szerintem nagyon fontos hogy angolul legyenek a dalaid.

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

Szerintem egy csodálatos lehetőség megmérettetni magadat egy pozitív barátságos atmoszférában. Rengeteg tippet, véleményt meg tapasztalatot lehet belőlük szerezni.
 
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Szerintem nem nehéz új arcokat találni. Mindig bukkannak elő újabb különleges, tehetséges, érdekes karakterek ebbe a szakmába. Én mindent megteszek hogy a magyar pop zene ne haljon ki!

Mi a véleményed a fesztiválokról?

Nagy fesztiválon még nem voltam, de ezen a nyáron tervezek egy párra elmenni. Fellépőként is menni fogok egy párra. Szerintem a fesztivál egy nagyon jó lehetőség arra hogy új arcokat ismerjünk meg. Nagyon nagy lehetőség fellépőként hogy megmutasd magadat nagy közönségek előtt. A nyári zenei hangulat a fesztiválok körül forog.

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

Még nem voltam klubban ezért erről nincsen nagyon véleményem. Szerintem klubbokban pörgős, táncikállós, beat zenét szoktak játszani. Aki ilyen irányban halad ez egy nagy lehetőség számukra. 

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Szerintem a majdnem két év Covid miatti bezárkózás után, mindenki keres programokat hogy újra kint legyünk a szabadba, társaságban. Szerintem ennek a legjobb módja mindenképpen a könnyűzenei koncertek.

Köszönjük a beszélgetést.


2022. június 18. 08:22