A holnap hangjai - tudokegyfát (Debrecen)
A tizennyolcadik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2025-2026. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a tudokegyfát zenekarral folytatjuk, ők a II. Cívis Talent - Rocksuli Tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
Nevünk, a tudokegyfát a 2022-es Fishing on Orfűről ered, ahol az egyik este a koncertek után kialakult egy hatalmas random emberekből álló társaság, előkerült egy akusztikus gitár, ami járt körbe-körbe és szóltak a tábortűz és alterhimnuszok. Ez elég jó kis életérzés volt, ami miatt pedig még csalódottabb lett mindenki, amikor elkezdett esni az eső, DE! Egy hang megszólalt mögöttünk, hogy egy percig se féljünk, mert ő tud egy fát...
A zenekar hivatalosan 2022-ben alakult, de a tagok már több éve ismerik egymást. Peti (basszusgitár) és Máté (gitár) több mint tíz éve egy OKJ-s képzésen találkoztak és lettek barátok, Krisztián (gitár) szintén ebben az évben csatlakozott a társasághoz egy közös barátjuk révén. Nórit (ének) onnan ismerjük, hogy Peti együtt zenélt vele a Trip To Mira nevű formációban, ahova egy online hirdetés által verbúválódtak össze. A legviccesebb sztori viszont az, ahogy Márk csatlakozott a bandához. Őt az A38 vécéjében szedtük fel.
A stílusunk nehezen behatárolható, de talán a magyar alterszcénába passzolunk legjobban. A zenénkben több műfajbeli behatás megtalálható, úgy, mint a grunge, a pszichedelikus rock, az indie, a blues és néhol még egy pici metál is.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
A legfőbb célunk, hogy valódi kapcsolódási pont lehessünk olyan emberek között és emberekkel, akiknek hasonló a gondolkodásmódja. Sokszor foglalkozunk társadalmi, filozófiai kérdésekkel, legyenek ezek akár hétköznapi dolgok vagy olyan globális témakörök, amik lecsapódnak bennünk valahogyan és szorongást váltanak ki. Szeretnénk, ha a zenénk egy safe space lenne, ahol az emberek önmaguk lehetnek, kiadhatják a feszültséget és felszabadultan távozhatnak, de úgy, hogy nem elnyomjuk a problémákat, hanem közösen teret adunk a feldolgozásuknak.
Nyíltan beállunk az általunk fontosnak tartott értékek mögé, elsősorban szociopolitológiai kérdésekben foglalunk állást. Dalszövegeinkben is gyakran visszaköszönnek ezek a kérdéskörök, legyen az egy bántalmazó kapcsolat, a temészettől való eltávolodás vagy az elembertelenedés.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Mindannyian nagyon sokfajta zenét hallgatunk, erős átfedésekkel. Az egyik ilyen közös pont, hogy vágyunk a kísérletezésre, az újra. Próbálunk a megszokottól eltérni. Ez lehet egy gitársound, egy hangszerelési döntés vagy a popzenében általános harmóniamenetek megcsavarása. Tudjuk, hogy nincs új a nap alatt és tisztelettel nyúlunk az általunk fontosnak tartott zenei múlthoz, miközben törekszünk rá, hogy új színezetet adjunk neki, de befogadható maradjon a zenénk. Fontosnak tartjuk, hogy a közönséggel együtt fedezzük fel, merre tudjuk formálni a saját stílusunkat.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Az információ korát éljük, így nehéz a digitális zajból kitűnni, amire még rárakódnak olyan plusz nehezítő tényezők, mint a generatív AI térnyerése, a hagyományos gitárzene letűnése és az egyéni előadók előtérbe kerülése. Ez egy természetes dolog, amivel nincs baj. Reméljük, hogy elindul ezzel párhuzamosan egy folyamat, ami felértékeli az élőzenét és a koncertélményeket, abban bízunk, hogy az élő performanszaink és a színpadon felszabaduló energiák megtalálják a közönségünket és tudunk maradandót nyújtani a számukra.
Pár éven belül szeretnénk állandó fellépői lenni a magyar alter zenei fesztivál szcénának.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Az előbb említettekből és a pénzügyi támogatás bizonytalanságából fakadóan már nem elég zenésznek és zenekarnak lenni, generalistáké a világ, ami azt jelenti, hogy egyszerre vagy művész, producer, hangmérnök és tartalomgyártó is, miközben építesz egy márkát, ahogy azt mondjuk egy marketinges csinálja. Az emberek egyre rövidebb ideig tudnak egy dologra figyelni, ezért az összes területen kell valami hook-ot találni, amivel megfogod őket. Ez egy nehéz feladat, de a legtöbb dolgot házon belül meg tudjuk oldani, a zenekartagok egyéni erősségeire építve. Szerencsére elég sokszínűek és kreatívak vagyunk.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
A rövid válasz, hogy nem. Magyarországon nagyon kevés ember van, aki ténylegesen meg tud élni a saját zenéjéből. Kell hozzá szerencse, rengeteg áldozat és kemény munka. De még ha ez mind meg is van, akkor is nehezíti a túlságosan szűk befogadóképessége a piacnak, és a művészet fogyasztási kultúrája, a kedvezőtlen jogdíj-osztás, pontosabban a streaming szolgáltatók kedvezőtlen kifizetései és a hatalmas verseny, ami ugyanennek a piacnak a lehetőségeiből is fakad. Értjük ezalatt, hogy ma bárki zenélhet, ami nagyon jó, viszont megemeli a belépési küszöböt a jövedelmező piacra.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Nem volt jobb és nem volt rosszabb, csak mások voltak a viszonyok. Régen a kiadók kontrollálták leginkább, hogy ki adhat ki zenét, ez leszűkítette a kínálatot. Ez bizonyos szinten minőség-garancia is volt, de közben korlátozhatta a művészi szabadságot. Mások voltak a kapuőrök. Most az információdömping szűkíti le azt, hogy ki jut el az emberekhez – az aki folyamatosan jelen van. Tény, hogy ma már kevésbé trendi a zenélés, már nem annyira menő a rock and roll és a hangszeres zene, mint régen, de ez is napról napra változik. Reméljük, hogy újra eljön a reneszánsza, addig is meg kell találni a saját közönségedet.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Nehéz kérdés. A magyar zene a globális trendeket követi egy kis késéssel, ez régen is így volt. Aki ezeket jól konvertálja, az sikeres lehet velük itthon, mert újdonságot hoz be. Azariah például ebben nagyon jó. Ezek viszont külföldön már nem egyediek, hiába van meg a színvonal, nagyon nehéz kikerülni az országos népszrűségből a világszíntű hírnévbe. Mi magyar alterben mozgunk, amihez nagyon hozzátartozik a szöveg és hozzátartozik a magyar kultúra is, mint értelmezési keret. Ezek pedig egyáltalán nem konvertálhatóak külföldi közönségre, mert a nyelv a szubkultúránkhoz köti az egészet. De ez más műfajokra is igaz. Vannak zenekarok, akik próbálkoztak angol nyelven, külföldi közönségnek zenélni, pl. az Ivan and the Parazol vagy a Platon Karataev, de ők is visszatértek a magyar gyökerekhez. Kell ehhez szerintünk egy értő és megtartó közösség.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Egy megbízható formának látjuk őket, arra, hogy olyan lehetőségekhez jussanak a zenekarok, amikhez másképp nem, vagy csak sokkal nehezebben tudnának. Kell egy kezdőlöket, ami vagy magas anyagi tőke, vagy ismeretségi kör, ezek viszont sajnos nem függnek a zene minőségétől. Ezeket az esélyegyenlőtlenségeket a tehetségkutatók képesek valamilyen szinten ellensúlyozni és segíteni elindítani az úton a kibontakozó zenészeket. Az éppen leváltódó politikai rendszer sajnos megtörte bennünk is az alapvető bizalmat a kultúrális támogatásokban, de bízunk benne, hogy tényleg mindegyik tehetségkutató egyre inkább a tehetségről fog szólni, nem pedig egy legitimalizált urambátyámozás lesz.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Rengeteg tehetséges zenészt ismerünk és még mennyit nem ismerünk, pedig kellene. Még annak ellenére is nagyon széles az utánpótlás, hogy a hangszeres zene már nem olyan menő, mint 10-20 éve volt. Szerintünk van, és lesz mindig zenei közösség és fontosnak tartjuk, hogy kapcsolódjunk a zenész bajtársainkkal. Erre például nagyon jó volt a Rock Suli tehetségkutatója.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Rendszeres látogatói vagyunk, pont emiatt a kapcsolódás miatt, ami a mindennapokban a social media rendszerében elveszik. Az információ nagyon nem ugyanaz, mint az élő találkozások. A fesztiválokon a zeneszeretők kis családokként működnek, és tök jó alkalmak arra, hogy egyesítsék az embereket. Ilyenkor fesztiválozó vagy, és kész. Leegyszerűsödik a világ, a lehető legjobb értelemben és a zene marad fókuszban.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Az utóbbi időben sajnos az underground szcéna ütőerére rátette a politika és a gazdasági válság a kezét. Olyan helyek zártak be, amik eleven részei voltak a klubélet lüktetésének, például az Auróra, vagy a Turbina és a Manyi ideiglenes bezárása mind elég nagy érvágás volt. Vidéki nagyvárásokban szintén csökkentek a jó helyek számai. Budapest életéhez hozzátartoznak a zeneki klubok, viszont az ország kultúrálisan is fejnehéz, nagyon érdekesek a különbségek a kisebb városokkal. Bízunk benne, hogy ebben is jön egy változás, és nem akadályozva, hanem támogatva lesz a kis zenei kultúrközpontok működése, országszerte. Ezek a helyek kikeltetőként működnek a kis zenei produkciók számára. Mindenki kezdi valahol és mindegyik klub egy saját kultúrális közeget képvisel, amikre jó rácsatlakozni.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Ha pragmatikusak akarunk lenni, akkor a pénz. De emellett persze a kultúra súlyának átértékelése, a művészethez való hozzáállás is, az, hogy jobban előtérben legyen, természetes része legyen az életnek és ne egy kiszakadás. Ehhez persze rengeteg minden kell, az állami zenei oktatástól elkezdve, odáig, hogy az embereknek ne kelljen minden pillanatukkal elszámolniuk önmaguk előtt és legyen idejük kultúrát fogyasztani. Mélyen bele tudnánk menni a társadalmi berendezkedésbe, de most nem fogunk. Az, hogy az emberek szabadok legyenek, csak egy minden tekintetben tökéletes, traumáktól mentes társadalomban lehetséges. Addig pedig a zene jelenti a felszabadulást, és ez a szerep is rendben van.
Köszönjük a beszélgetést.
2026. május 17. 07:55