Pakson győzött a Hello Pisti

A 19. Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál megrendezésére került sor november 19-én az atomváros dombján álló Csengery Dénes Kulturális Központban. A Művészetekért Egyesület rendkívül következetesen támogatja majdnem két évtizede a feltörekvő zenekarokat. A program kiemelt szakmai támogatója volt idén az NKA-Cseh Tamás Program és az Öröm a Zene program, amely az ország minden megyéjében biztosítja a zenekaroknak a tehetségkutató lehetőségét, majd a Budapest Music Expo keretében a döntősök versenyét, amelyen idén 3 millió Ft támogatás elnyerése volt a tét.

Pakson szakmai és diákzsűri előtt játszottak a versenyre jelentkezett csapatok. A zsűri elnöke Berki Tamás jazz énekes, zenetanár volt. A szakmai zsűri tagjai volt még:  Papp Gyula – zenész, Sárdy Barbara - énekes, szövegíró,  Andrásik Remo - gitártanár, a HANOSZ főtitkár, Dandó Zoltán – zenész.

Ruff Ferenc fesztiváligazgató a döntő végén kijelentette: Az idei versenyben magas színvonalú produkciók versenyeztek. Kiváló hangszeres tudás és felkészültség jellemezte az előadókat. Örömmel adtuk át a zenekari és egyéni díjakat támogatónknak köszönhetően.

Helyezettek:
I. Helyen végzett: Hello Pisti zenekar (100.000 Ft értékű utalvány)
II. Helyen végzett: Németh Bendegúz trió (70.000 Ft értékű utalvány)
III. Helyen végzett: Köpönyegforgatók zenekar (50.000 Ft értékű utalvány)

Díjazottak:
Legjobb dalszöveg: All Inclusive Delicates zenekar
Legjobb dobos: Grasó Máté (The Subrune)
Legjobb basszusgitáros: Kőrös Tamás (Németh Bendegúz trió)
Legjobb feltörekvő szólógitáros: Lengyel Levente (The Subrune)
Legjobb énekes: Panka Péter (Generation Impass)
A diák zsűri különdíja: The Subrune
Közönségdíjas: Varga Lilla énekes (Hello Pisti)
Miskolci fellépés a Corner Stage színpadán és a Code FM rádióban: Németh Bendegúz trió
Bujdosókert Pubban és a Kávé Bor és Pálinka Fesztiválon fellépés: Hello Pisti
A Budapest Music Expo 2017 döntőn fellépés: Hello Pisti
Fortuna Rádió kampányát nyerte: Hello Pisti
Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban fellépés: Németh Bendegúz trió
Peron Music Tehetségkutató (Tatabánya) meghívása: The Subrune
Légrádi Antal Tehetségkutató (Balatonboglár) meghívása: Generation Impass

Továbbá felléptek még:
Illetve ZenekarME ILLNeonhal

Támogatók voltak:
NKA-Cseh Tamás Program és az Öröm a Zene program, Peron Music Tehetségkutató- Tatabánya, Audmax Kft. Tajti Music Hangszerbolt, Sygnus Kft, Tuki Bt, Helyiérték Egyesület-Légrádi Antal Tehetségkutató, Bujdosókert Pub, Code Fm, Corner Stage, Korvin Óra és Ékszerüzlet, Kávé Bor és Pálinka Fesztivál, HANOSZ, GYAFIX, Techno-Gáz, Pusztabír Kft, Fortuna Rádió, Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor.


2016. november 21. 20:06