Kecskemétről az Innergarden jutott az ÖAZ döntőjébe
Az Innergarden a kecskeméti állomáson 2017. február 18-án biztosította be a döntős szereplést.
Mielőtt azonban rátérnénk a zenekarral készített interjúra, lássuk az „ ÖRÖM A ZENE” Tehetségkutató kecskeméti fordulójának eredményeit
Február 18-án a Hírös Agóra Kulturális Központban került megrendezésre az Öröm a Zene Tehetségkutató és Gondozó Sorozat Bács-Kiskun megyei fordulója. A nap folyamán 11 amatőr zenekar lépett fel az Agóra színpadán. A zsűri tagjai voltak: Andrásik Remo, zenész, gitártanár és a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, Bali Dávid az A38 Hajó programszervezője, a Cseh Tamás Programiroda nemzetközi alapprogramjának felelőse, valamint Szappanos Benedek, a Hírös Agóra Nonprofit Kft. külső kapcsolatokért felelős vezetője.
A nap végére a három tagú szakmai zsűri és a 24 főből álló diák zsűri a következő döntést hozta:
1. Innergarden
2. Sex in the black hole
3. Maeste
Az Újfalusi Gábor különdíjat Ujvári László Lehel nyerte az Innergarden Zenekarból. A díjról bővebben: http://oromazene.hu/tehetseggondozo/kiiras-dijak
Az esemény képgalériája megtekinthető ITT!
A holnap hangjai - Innergarden
Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)
Az Innergarden ebben a formájában egy szűk egy éves történet, bár az alapok 2014-ben lettek lerakva egy akusztikus duó formájában. Elég nagy kerülővel jutottunk el a mai hangzáshoz, sokat kísérleteztünk különböző formákkal és műfajokkal, sőt még kortárstánc színházi kísérőzenében is kipróbáltuk magunkat. A duót, aztán egy még mindig akusztikus trió váltotta fel, majd 2016-ban lényegében egy kislemez felvétele kapcsán kaptunk kedvet a „hangos” felálláshoz, és értünk el a mai dob, basszus, gitár, hegedű, ének összetételhez. A műfaj nem sarkosan egyértelmű, van aki az art-pop, van aki a folk-rock jelzővel illeti, mi a végtelenül hangzatos „dalok önmagunk szétszereléséhez és/vagy összerakásához” szavakkal szoktuk rövidre zárni ezt a kérdést.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Sokan szerint az látszik rajtunk, hogy nem próbálunk hasonlítani semmihez. Ez nem egy tudatos dac egyébként. Rengeteg különféle hatást engedünk be, amelyek ilyenné szűrődnek le bennünk. Bár sok kilométer van bennünk zenészként, mégis úgy érzem egészséges naivitással tudunk állni az Innergardenhez. Amit pedig elsőként szoktak észrevenni, az a hangszerelés szokatlansága, teszem azt, hogy bár hegedű van a felállásban, nem megy el zavaróan népzeneibe a történet. Ehhez mostanában egyre bátrabban szoktunk nyúlni. Illetve a szöveg, ami a magyar nyelv nehéz terepén próbál cizelláltan, de mégis popzenéhez illően helytállni, úgy, hogy közben elég érzékeny, személyes dolgokról beszél.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Azt gondolom, hogy a világ eléggé kinyílt, ami néha pont nehézséget is okoz. Mindig harsányabbnak kell lenni, hogy megkapd azt a pár percnyi időt a zenét nagy kanállal fogyasztóktól, és ez ennél az érzékeny műfajnál nem mindig könnyen hozható elvárás. Mindazonáltal azt is látom, hogy zenei csemegeként teljesen jó esélyünk van a hazai közönség szeretetére. A zeneipar szó mindig is zavart egy kicsit, mert ha növekedés alapú gazdasági modellt erőltetünk egy művészeti ágra, és elfelejtük ezt helyén kezelni, akkor könnyen tönkremehet a csoda része, de ha pozitív szemüvegen át nézem a dolgokat, akkor azt is látom, hogy egyre tudatosabbá és függetlenebbé válik a zenekészítés és annak közönséghez való eljuttatása, amiből meg egy csomó jó dolog születhet.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
A zenészek rászabadultak az internetre, azaz inkább a közösségi médiára. Ez egyszerre jó és rossz trend, mert annyira nagy a zaj, pont a néha még félkész dolgoktól, amik rommá vannak hype-olva, hogy az ember belefárad, mire igazán jó zenét talál. Pont attól, hogy sok feltörekvő banda egyre többet tud a marketingről ahelyett, hogy még a termékét csiszolgatná, túl sok időt és energiát fektet annak reklámozásába. De ez szerintem szépen lassan a helyére kerül. Pozitívnak tartom egyértelműen, hogy a technikai feltételei a jó soundnak, egy klipnek, egy lemeznek, sokkal elérhetőbbek, mint anno. Már csak a zseniális dalok kellenek, mert ha azt nézzük, hogy egy dal annyira jó, amennyire betalál az embereknél, úgy szerintem fontos, hogy mi zenészek ne érjük be kevéssel, mert akkor a hallgató sem tesz másként. Mi is a magunk tudása szerint megtesszük a megtehetőt, mert még előttünk is hosszú az út.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Ez inkább attól függ, hogy mi az a komfort, amiből nem engedünk. A főállású szabadúszó zenészség sok kompromisszummal és kezdeti nehézséggel jár, de a szerényebb honorárium ellenére, szerintem bőven stresszmentesebb, mint egy vezetői beosztás egy nagy cégnél, bár szemben az elsővel, az utóbbiban nincs személyes tapasztalatom. A másik kérdés, hogy ez tényleg releváns kérdés-e? Ha az emberfia végez más tevékenységet is pénzért, amit szeret, és nem hobbiból „zenélGET”, attól én még el tudom hinni, hogy teljes értékű rocksztár.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Szerencsére lassan kezd kiveszni a szétcsúszott -sokszor önjelölt- zseni kultusz, cserébe egy tudatosabb generáció van feljövőben, ami jót tesz a zenészek megítélésének.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Mi szívesen vállaljuk ezt a nehéz keresztet.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Bár sokan mondják, hogy egy kihalásra megérett műfaj, azért vannak szerencsés pillanatok, mikor tényleg kaphat a produkció pont neki megfelelő szakmai iránymutatást, ami akár egy holtpontról billentheti ki. Mi általában nem veszünk részt ilyen rendezvényeken, nem azért mert szerintünk nem fér ránk a szakmai tanácsok, vélemények beépítése, sokkal inkább az évgyűrűink miatt. Az Öröm a Zene számunkra egy szerencsés történet volt, az utolsó percben jelenkeztünk egy hirtelen ötlettől vezérelve, és helyezéstől függetlenül azt kell mondjam, hogy remek élmény volt. Olyan visszajelzésekkel lettünk gazdagabbak, amik egy jókora lökést adtak nekünk.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Egyre fiatalabb zenekarok egyre jobban szólnak, tudják a hangszerüket, gyakran elég alázatosak a zenéhez, kérdés az, hogy meglesz-e az a spéci íz, ami csak mondjuk a magyar bandákra jellemző, ami nem másolja az amcsi nagyokat, hanem megáll a lábán mellettük minden tekintetben.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Nagyon széles a kínálat. Pozitív az is, hogy a line up-ok nem annyira redundánsak, de a legizgalmasabb történés talán a kis pár száz fős fesztek terén van. Én nagyon régen nem voltam végig fesztiválon, de egy ilyen nem túlméretezett, szét szekuritizett, hajnalig veretős ügyön szívesen részt veszek.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Nem egyszerű ügy. Az csak egy dolog, hogy kezdenek kiveszni a kultúrmisszionáriusok, de ha józanul végiggondoljuk rengeteg érdek ütközik itt, hogy csak pár kulcsszót említsek, a rentabilitás, idő/energiabefektetés, a profit, a fogyasztás, hangerő/szomszédok viszonylatában. Sok a zenekar, kevés a megfelelő színpad, és a ráfordítandó pénz összege. Az élőzenés helyeknek nem mindig van törzsközönsége, vagy markáns, koncepciózus programja. De a legfőbb gond talán a közönség aktivitásával van. Érthető, hogy annyi mindent lehet csinálni 16 és 50 év között egy hűvös novemberi szombat estén, de én azért javaslom, hogy járjon mindenki koncertre, (zenészek ne csak a sajátotokra) mert különben kénytelenek leszünk a próbateremből streamelni, de abban meg hol az igazi közösségi élmény? Azért vannak jó kezdeményezések a klubélet felpezsdítésére, de szerintem a „legyen pénz nagy nevekre” gyakorlat helyett inkább a „csináljunk kultuszhelyet” mentalitásnak kellene működnie, mert akkor a feltörekvőkre épp úgy lemegy a sok ember, mint egy országos hírűre. És hát végülis ez a sava borsa ennek az egésznek.
Köszönjük a beszélgetést
2017. február 21. 16:57