Gyere, tanulj, zenélj és legyél a magyar zene része!
Huszonhárom év munka, több ezer résztvevő, több száz zenekar és előadó, tengernyi élmény, megszámlálhatatlan sztori, oktatások, előadások, neves külföldi és hazai sztárok, feledhetetlen együtt zenélések – ez a nagyon rövid felsorolása mindannak, ami a Gitármánia Táborban történt.
A Gitármánia Tábor ma már Magyarország legnagyobb könnyűzenei szakmai találkozója is, ahol valamennyi alaphangszer (basszusgitár, billentyű, dob, ének, gitár, zenekar) kezdő és haladó szintű oktatásával, a zene és a zeneipari környezet (hang-, színpad-, vizuál- és stúdiótechnika, hangszerépítés) bemutatásával, a szövegírás, dalszerzés világával, mentális kérdésekkel, szerzői és előadói jogokkal és a rádiózás bemutatásával is foglalkozunk.
A Gitármánia Tábor előadó termeit a világ legjobb hangszereivel, hangtechnikai eszközeivel szereljük fel, hogy ezeket bárki kipróbálhassa, sőt lehetőség van stúdiófelvételek készítésére is.
- 2016-ban KÖZEL 130 ELŐADÁST ÉLVEZHETTEK VÉGIG A TÁBOR LAKÓI!
- 42 zenekart alakítottunk az első napon, melyből 42 zenekar sikeres fellépést adott a záróbulin!
- 15 zenekar összesen 40 dalt rögzített az INGYENESEN igénybe vehető két profi hangstúdióban
- 85-90 neves muzsikus, zenetanár, hangtechnikai és zenei iparági szakember előadásait láttuk vendégül
- 15 professzionálisan berendezett termünkben (próbatermeknek, nagyszínpadnak, stúdióknak, kisszínpadnak) napi 10-12 órányi zenélés lehetősége volt adott a tábor lakóinak
- Közel 20 különböző zenei témakör oktatása zajlott (basszusgitár, billentyűs hangszerek, dalszerzés, dob, egyéniségfejlesztés, ének, gitár, hallásvédelem, hangszerelés, hangszerépítés, hangtechnikai ismeretek, rádiózás, stúdiózás, szerzői jogok, színpadi ismeretek, szövegírás, technológiai előadások, zenekari képzés, zeneterápia
Mindent a táborról: a képekre kattintva a kívánt taratalomhoz ugrik...
2017. május 19. 08:57