A holnap hangjai – Fangler's

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron kilencedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2016-2017. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Fangler's zenekarral folytatjuk, ők a Roxiget tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

Fangler's

K. Fangler Péter – ének
Szabó Zotán – gitár
Verók András – gitár
Tóth András – bass
Heller Péter – dobok

Stílusunkat illetően talán a pop zene akusztikus-lírikus-dallamos-rock vonalon táncolva a legmegfelelőbb kifejezés. Két éve volt az első bemutatkozó koncertünk az A38 Hajón a Margaret Island vendégeként.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Olyan jó zenét csinálni, amilyet csak lehet. Hogy bárki aki meghallja a zenét kiváltsunk egy érzést, érzelmet és persze sikerüljön energiát közvetíteni élőben és a rádióban is.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Őszinték vagyunk. (: Ezt talán furcsa kimondani ebben a szférában, de szerintem fontos, hogy egy zenekar ne legyen ’kitalált szagú’… Ez a dalok hangulatán-szövegein is kell, hogy érződjön, mert különben nem ér semmit. A zene, önkifejezés. Szerencsés, ha van közünk hozzá és élmény eljátszani, megmutatni, vagy elénekelni.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Szerintem fontos, hogy elhiggyük, amit csinálunk, az jó. Talán ez már meg is van. Ha ezt érezni lehet rajtunk, akkor hosszú kacskaringós, bulis, kocsikázós utat látok, ahol vidáman lehet haladni előre. (: Bízom abban, hogy a kemény munkának van eredménye.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

A közösségi média önmagában pozitív és negatív is egyszerre. Nagyon sok előnye van, de hátránya is. Előnye egyértelműen az, hogy lehetőség van megmutatni magunkat, elérhetővé válhatunk ’könnyedén’. Viszont nagy hátránya az, hogy hosszútávon érdektelenné válnak az emberek… Akkora a zaj, hogy nehéz kiszűrni a jót, ami lehet, hogy érdekel, csak tovább görgetem, mert csak átfutom és huss, máris el is tűnt. Az élő zenének szerintem mostanában lett egy pozitív üzenete. Menő is lett talán koncertre járni, bár ezt lehet csak vágyakozásból mondom. Minden esetre én szeretek elmenni egy olyan helyre, ahol élő zene van. Érdekesnek kell lenni és azt gondolom, olyan porondokra kell felkerülni, amit nem görgetnek tovább a fogyasztók. Van ilyen, sok…oda
tartunk! (:

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Meg lehet(: sokaknak sikerül. Nehéz, de ez olyan mint egy vállalkozás. Ha valaki nyit egy pékséget, jónak kell lennie, hogy hozzájárjanak az emberek kenyérért. A zenésznek is jónak kell lennie, hogy sokan hallgassák és sokakat érdekeljen a munkája, akkor van esély. A másik út a session zene, ott azért vannak pozitív példák.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Lehet, hogy félre értelmezem a kérdést. Szerintem menő zenésznek lenni. Sokunkat szerintem vezérelt ez is (:. Régen talán lenézték az embert, még abban a korban, amiben én nem is éltem. Szóval lehet, hogy tökre nem jó, amit mondok. De talán ma már, ha valaki zenél, akkor nem hiszik róla azt, hogy majd „jól elvisznek”, meg „munkakerülő vagy.”

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Nagyon sokban különbözik a külföldi és a magyar kis, sajátos zenei piacunk. Egész más hozzáállásra van szükség és akkor akár még belőlünk is lehet, ha az lesz a cél. Szerintem nagy kérdés a nyelv, mert nyilván az angol a könnyűzene nyelve és, ha valaki a világpiacra indul, akkor ott egyértelmű a válasz. Itthon viszont magyarul logikusabb énekelni, szerintem.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Lehet úgy tekinteni rá, mint egy lehetőség. Viszont nagyon okosan kell, hogy azért az előadó is ügyesen jöjjön ki a végén és ne járjon rosszul egy harmadik, negyedik helyezéssel! Zenekarként azt lehet mondani, hogy nem rólunk szólnak ezek a műsorok, énekesekre van specializálva.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Szerintem nincs baj a zenei utánpótlással, talán itt is a zenei oktatás reformja lehet a segítség. Erre sajnos nincs nagy rálátásom. Azt látom, a Kőbányai Zenesuli elég jó munkát végez sok-sok éve. Viszont vidéken más a helyzet… Ott azért jóval nehezebb egy induló zenész nebuló sorsa. A zenei oktatás korábbi szakaszában valószínű nagy problémák vannak. Az én énektanárom, nyolcadikban rám szólt, mikor a ballagási dalt egy oktávval feljebb énekeltem. Utána nem nagyon énekeltem az énekórákon brahiból, még szerencse, hogy elballagtam…(:

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Nem tudom milyen volt régen a helyzet (: Biztos, voltak akkor is nehézségek és most is vannak. Valószínű akkor is volt sok olyan tényező, ami miatt nehéz volt… Akkor is voltak zárt kapuk, ahova nagyon nehéz volt bekerülni, de sokaknak sikerült. Valóban egy IfiPark jó színben tűnik fel a régi fotókon, de nem tudom, hogy oda is olyan nehéz volt-e bekerülni, mint most egy Akváriumba, vagy egy Parkba. Tendenciát sem tudnék felállítani, de az biztos, hogy egy-két klub kivételével (szerencsére van pár) a zenei, technikai igényeket jóval lejjebb kell adni és itt, most természetesen a kisebb klubokról beszélek.

Köszönjük a beszélgetést


2017. szeptember 12. 21:31