A holnap hangjai - Lépjünk a holdra
Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron Tizedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2017-2018. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Lépjünk a holdra zenekarral folytatjuk, ők a XX. Öröm a Zene Paksi Országos Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.
Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)
Andris: Mi vagyunk, a Lépjünk a holdra zenekar. Mindig nehéz dolgunk van, ha konkrét stílusba kell besorolnunk a zenénket, nem rég kaptunk egy „gondolkodó magyar alter” jelzőt, ezzel talán kiegyezhetünk. Sok hatás érződik a zenén, rock, blues, 80-as 90-es évek hangzásvilága. (ének, gitár - Ombódi András, basszusgitár - Kovács Áron, zongora - Csikós Márton, dob - Bánszki Botond). Így négyen augusztus óta vagyunk együtt, de a formációt hárman indítottuk 2016 októberében.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
Áron: A célunk, hogy minél többen halljanak, minél többen megismerjenek, hogy megtaláljuk egymást azokkal az emberekkel, akik tudnak azonosulni a zenénkkel.
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi, mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Andris: A gondolatiságunk egyedi, akárcsak minden önálló produkciónál. Fontosnak tartjuk az őszinteséget, nem akarunk kiszolgálni, arról zenélünk, akik vagyunk, ahogy mi megéljük az életet. Ezzel mi is egy sajátos világot teremtünk, amit nem lehet megfogalmazni, csak érezni.
Áron: Egyedi a hangzásvilág, a dalok megszólalása, én nem tudnám máshoz hasonlítani, ami már létezik. Vannak persze kötődések, de mégis más. A szöveg, a hangulatok, érzések megfogalmazása, ami sokak számára bonyolult és nehezen értelmezhető, de mi így szeretjük. Ezektől különleges.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Andris: Inkább elképzeljük egyelőre a jövőnket, mint látjuk magunk előtt. Sok-sok célunk van, amiből szerencsére az első évben sikerült is néhányat megvalósítani, de még nagyon az elején vagyunk. A hazai zeneiparba épp, hogy betettük a lábunk, vagy inkább még csak most próbálunk belépni, így még nem igazán van erre rálátásunk.
Áron: De egyéves pályafutásunk alatt is érezzük azt, hogy fejlődünk, egyre több fellépésünk, koncertünk van és úgy érezzük, hogy van helyünk a hazai alternatív zenei piacon.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Áron: Szerintünk van jó pár olyan előadó, akik mind formai, mind tartalmi szempontból minőségi, magas színvonalú muzsikát csinálnak és ismeri őket szinte az egész ország, pedig alapjáraton rétegzenét játszanak, gondolunk itt például a 30y-ra, a Kispál és a borzra vagy Hobóra. Ez szuper, de emellett történik valami nagyon ijesztő dolog. Rengeteg üzenetében silány zene lesz egyre felkapottabb, A problémát valahol ott látjuk, hogy nincs igény az igényességre.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Andris: Meg. Hogy ez Magyarországra is igaz-e és ha igen, akkor nem csak a legnépszerűbb előadókra ezt nem tudjuk, de reméljük, megtapasztaljuk pár éven belül, és akkor majd kiderül mennyire mondtunk hülyeséget.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Andris: Művésznek lenni sosem volt egy biztos életpálya. Mindenkinek ott él a fejében az éhező zenész sztereotipikus képe, de közben a rocksztárságnál menőbb állást kevesen tudnak elképzelni. Valahol el kell kezdeni, aztán majd lesznek tehetségesebbek és szerencsésebbek vagy nem.
Áron: Egy biztos, azzal, hogy „jazzdobosnak tanulok” lehetetlenség manapság csajozni, Boti az élő példa rá.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Andris: Ez nehéz kérdés. Tudásban mindenképpen vannak olyan magyar zenészek, és zenekarok, akik esélyesek lehetnek. De külföldön sokkal nagyobb a konkurencia és a versengés, pláne a hagyományosan nagyobb zenei piacokon, például Anglia, vagy az USA, ezért olyan pénzügyi, PR és kapcsolatinfrastruktúrával kell rendelkeznie egy zenekarnak, amire itthon nagyon keveseknek van esélye, főleg a fiatalabb, új „világsztár kompatibilis” bandák közül. Ezen kívül örök kérdés, hogy angolul vagy magyarul énekeljen egy magyar külföldön.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Andris: Az X-Faktorba már többször is hívtak minket, nem mentünk. Az Öröm a zenére senki nem hívott, de most voltunk harmadjára.
Áron: Igen, az Öröm a zene egy szimpatikus kezdeményezés számunkra. Szerencsére ezen kívül is van még pár olyan tehetségkutató, aminek tudunk azonosulni a szellemiségével, céljaival, ezeken ott is leszünk.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Áron: Az utánpótlást tekintve nincs veszélyben a zeneipar, rengeteg hihetetlen jó épp hogy fel-feltörő zenekar létezik, az Öröm a zenét és ahhoz hasonló tehetségkutatókat hallgatva sincs semmi probléma az utánpótlással. Ami kérdéses az inkább a közönség és a szakemberek, hogy mi fog tudni eljutni/mit fognak eljuttatni a nagyérdemű elé.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Andris: Van pozitív hozománya és negatív is, amennyire mi bele látunk. Pozitív lehet abból a szempontból, hogy egy zenekar könnyebben tud új embereket megszólítani, hiszen általában többen gyűlnek össze hasonló zenei ízlésű emberek egy adott fesztivál adott színpadjánál. Negatív viszont, hogy a nyár túlzsúfolt ilyen jellegű eseményekkel és talán ez is egy oka lehet a hazai, főleg vidéki, klubélet sorvadásának, hiszen ebben az időszakban nem tudják felvenni a versenyt a fesztiválokkal, így nehezebbé téve az éves működést. Nyilván a fesztiválokat sem lehet így általánosítva minősíteni, de talán ez áll a legközelebb a valósághoz.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Áron: A zenei klubok jönnek talán a fesztiválok után. Ezekben is sok a lehetőség, hogy hallhassák a kisebb, kevésbé ismert zenekarokat.
Andris: Nagyon fontosak a zenekarok életében, de mostanában nagyon rájár a rúd a kisebb zenei klubbokra, sajnos…
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Andris: Az mindenképp fontos, hogy nőjön az igény az élőzenére, nőjön a kultúra támogatottsága mind az átlagemberek, mind a döntéshozók körében. Ezt a változást talán már az iskolások körében kellene indítani, de térjünk vissza erre a kérdésre pár év múlva, akkor már biztosan okosabbak leszünk!
Köszönjük a beszélgetést.
2017. november 29. 16:52