A holnap hangjai - Szuverén Krú
Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron tizedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2017-2018. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Szuverén Krú zenekarral folytatjuk, ők a Peron Music Tehetségkutató székelyudvarhelyi fordulóján érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
A Szuverén krú tagjai:
Málnási Szabolcs(Potyautas) – MC
Ferenczi Botond (Bothee) – MC
Regéczy István (Stukkeres Pepa) – DJ/MC
János László – basszusgitár
Balázs Zoltán – dob
Körülbelül két és fél évvel ezelőtt kezdtünk el összejárni, akkor még név nélkül és kizárólag kikapcsolódás céljából jammelgettünk. A zenekar zenei stílusa a hip hop, funky, rock, reggae, és az elektronikus zene fúziója.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
A céljaink között átlagos kitűzések vannak, olyanok mint, hogy eljussunk minél több és nagyobb színpadra. Szeretnénk minél több fesztivált meghódtani, és ezáltal minél több emberhez eljuttatni a zenénket. Persze nem szeretnénk mindenkinek minden áron megfelelni. Fejlődni, haladni szeretnénk, minél profibbá válni.
A felvállalt üzenetünk meg az, hogy “maradj igazi, hogy legyen véleményed, hagyj pozitív lenyomatot magad után, vállald fel azt aki/ami vagy, és ne érdekeljen hogy ki mit mond és milyen véleménye van erről....légy szuverén „
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Talán az, hogy több zenei stílus keveredik, mivel a zenekar tagjai is más-más zenei világból jönnek. És amiatt is különlegesnek érezzük ezt az egészet, mert mindannyian barátok vagyunk, ezért a közös alkotás öröme még nagyobb élményt nyújt.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Pozitvak vagyunk a jövőnket illetően. Úgy gondoljuk, hogy sokan lehetnek olyanok, akiknek tetszik ez a zenei vonal. Bízunk benne, hogy sok rajongót tudunk szerezni, és lehetőséget, hogy megmutassuk magunkat.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Egyaránt megtalálhatóak az egyedi, színes produkciók, de meglátásunk szerint nagyon sok a kommersz, pénzhajhász megnyilvánulás is.
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Ha elég sok emberhez eljut a zenéd, és a szerencse is rád mosolyog, akkor igen.
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Olyan szempontból jobb volt, hogy talán jobban volt értékelve a zenész. Mivel kevesebben is voltak, nem volt ez a sok tehetségkutató, meg profi zeneiskola, valahogy igazibbak, egyedibbek, hitelesebbek voltak.
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
A mai igények mellett elég nehéz világsztárnak lenni. Akár magyarként, akár más nemzetiségűként.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
A tévés tehetségkutatók mára eléggé ellaposodtak és nem igazán a tehetségeket keresik, az egyéniséget teljesen mellőzik, az a lényeg, hogy ki eladható, az egyéni jegyeket eltüntetik. Ezzel szemben bizonyos helyi tehetségkutatók igenis jó hatással vannak a feltörekvő zenészekre.
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Sok a tehetséges zenész, köszönhetően a színvonalas oktatásnak, viszont hajlamosak sztereotípiákat követni, valakire hasonlítani, valakit utánozni. Ez pedig a saját egyéniség rovására megy.
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Egy zenekar számára a legjobb hely a megnyilvánulásra, mi is ezt szeretnénk megcélozni.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Egyre több a lehetőség ezen a téren is, bár a mi zenei stílusunk távol áll a klubok világától. De szívesen eleget teszünk az ilyen jellegű meghívásoknak is.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Ha például a fesztiválok több teret engednének a feltörekvő zenekaroknak. És a zenész szakma is jobban odafigyelne a minőségi tartalomra, a hallgatóság meg igényt tartana rá.
Köszönjük a beszélgetést.
2018. március 1. 08:02