A holnap hangjai – Baron Mantis

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron tizedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2017-2018. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Baron Mantis zenekarral folytatjuk, ők az Éter fesztivál tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

Davey Mantis - Gitár/ének
Marosi Csaba – Dobok
A zenét az egyszerűség kedvért  nevezzük Stoner-Pop-nak. Stoner a hangzás végett, (sivatagi rock)  pop a behízelgő dallamosság végett.
Többféle korszak és stílus keveredik benne, de gyakorlatilag rockzenéről van szó.

A Baron Mantist még 2014-ben alapítottam. Csabával 2018 május második felétől kezdtünk el együtt zenélni. A közönség előtt pedig június elején debütáltunk az Éter Fesztiválon, Egerben. Ez a fellépési lehetőség egy ajándék volt, melyet az Újnemzedék által szervezett József Attila versátirat pályázatára beadott „Bánat, nincs bocsánat” című dalommal nyertem.. Link:

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Valódi tartalmat és energiát hozni a világba. Fel akarjuk pörgetni magunkat és az embereket, mentálisan, lelkileg és fizikailag is.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Inkább furcsa vagy szokatlan mintsem egyedi dolgok talán:
1.A duó felállás (hol a basszusgitár?)
2.Nincs setlist, a koncert hevében dől el épp melyik szám következik.
3.Nem tanulom meg a saját szövegeimet, folyamatosan freestyleba nyomom a koncerteket.
4. HOL A BASSZUSGITÁR?????

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Egyre több és koncentráltabb  a nemzetközi piacra való betörésre tett erőfeszítés. Szerintem ez remek dolog, maximálisan támogatom és reményeim szerint a magyar zenekarok hamarosan el fogják árasztani a nagyvilágot és ennek mi is szeretnénk részesei lenni.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Úgy általában egyre több és tarkább a zene ami klassz, de ezáltal egyre több a másolat, klón, trendi és üres kópia de az emberek nagy része így is vevő ezekre. Lassan már mindent lehet tudni a zenészekről, sztárokról, művészekről (közösségi media platformok) - ha valamibe túlságosan belelát az ember megszűnik a misztikum, márpedig a misztikum izgalmas dolog.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Más a piac mint 20 éve ez tény, de igen, persze sokat kell dolgozni érte. Mindkettőnknek van civil állása is a zenélés mellett.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Talán manapság már egy elfogadottabb ’hivatás’ mint régebben volt, ez pozitívum. Hétköznapibb dolog lett, több a zenész. Felnőtt egy generáció akiknek ez teljesen normális munkakör.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Vannak ötleteink, de nem akarnánk senkire ilyen terhet róni.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Eddig 3 tehetségkutatón játszott a BM, Talentométer, Fülesbagoly és most az Éter Fesztivál. Mindegyik nagyon klassz volt, le a kalappal a szervezők előtt, nagyon jó lehetőségek vannak zenekaroknak. Pénznyereményektől kezdve, fellépési lehetőségeken át, média megjelenésekig, tv/rádió, újságok stb. No meg persze megismerheted a szakmában dolgozó embereket, kapcsolatokra tehetsz szert és tágulhat a  horizontod.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Folyamatosan új zenekarokra bukkanunk, úgyhogy szerintünk rendben lesz.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Látogatóként egy fesztivál tiszta alkonyzóna, teljesen bele lehet veszni. Fesztiválokon fellépni meg eszméletlen jó dolog, imádjuk azt a vibe-ot. Valamint le a kalappal a fesztivál személyzet előtt. Embert próbáló feladat mindaz, ami a háttérben történik annak érdekében, hogy a színpadokon minden flottul menjen. Úgyhogy nagy köszönet, a technikusoknak, hangosoknak, fényeseknek, riggereknek, sofőröknek, roadoknak és mindenkinek, aki a belét is kidolgozza, hogy a művészeknek és a közönségnek ideális körülményeket biztosítson a felejthetetlen koncertekhez.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?:

A kluboknak jellemzően nincs törzsközönségük. Többnyire a zenekarokon múlik, hogy közönséget hozzanak. Vannak oylan klubvezetők akik rendkívűli mód támogatják a kultúrát, zenekarokat - nem csak üzleti megfontolásból csinálják, hanem tenni akarnak a művészetért, zenéért - nekik nagy tisztelet jár.

Általánosságban viszont, a klubtulajdonosok vállalhatnának több kockázatot. Hallgassák meg a fiatalok zenéjét. Adjanak lehetőséget a feltörekvő zenekaroknak, a zenekarok legyenek tisztelettudóak, együtt szolgálják a kultúrát, épüljön ki a zene szcéna, legyen a helyeknek törzsközönségük, váljanak legendássá klubok és zenekarok. A közönség meg hagyja abba a kényszeres fotózást/videózást/és vesszen el a zenében és legyenek igazi emlékei. Mindenki felelőssége, hogy a dolgok jól és előremutatóan működjenek.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Ha a művészek nem tucatra, piacra, trendekre írnának dalokat, hanem hagynák, hogy a bennük lévő  zene irányítsa őket és a piac követné azt. Valamint ha senki nem hallgatna zenét egy hónapig, majd egyszerre ugrana fel az ország egy orbitális évekig tartó zenei tivornyára.

Köszönjük a beszélgetést.


2018. június 8. 18:43