A holnap hangjai - TUAN LIMITED

A tizenegyedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2018-2019. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Tuan Limited zenekarral folytatjuk, ők az Jam-Music Öröm a Zene Tehetségkutató Vas megyei válogatóján érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

A Tuan Limited zenekar részéről Németh András (Kamu) – basszusgitáros, énekes válaszolt a kérdésekre.

Bemutatnátok röviden a zenekart? 

Kamu (K): A Tuan Limited 2016 őszén alakult meg Szombathelyen, Németh András (Kamu) – basszusgitár, ének, Kiss Dániel – gitár és Györei József (José) – dob felállással. Ezen kívül a bandának van egy nem élőlény tagja is, ugyanis egy laptop segítségével elektronikus szemplerek is színesítik a zenét, de a dominancia mindenképpen a hangszereken van. Ha a zenekar stílusát akarjuk belőni, akkor leginkább talán alternatív rockként lehetne meghatározni, de nekünk van erre egy jóval ömlengősebb és szószátyárabb autodefiníciónk, ami így hangzik: „Zavaros és nehezen értelmezhető magyar-angol-spanyol nyelvű dalszövegek, a nintendo játékok hangulatát idéző számítógépes prüntyögés és a súlyosan recsegő gitárriffek egymásra épülő játékossága, a magyaros underground, a britpop, a stoner és a 90-es évek eurodance atmoszférájának az indiszkrét mixelése. Se nem pop, se nem rock, se nem alter - hanem mindez együtt, annak bipoláris mutációja…” Jelentsen is ez bármit… :-)

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

K: Igazából üzengetni nem szeretnénk senkinek, egy kimondott célja van a zenekarnak, olyan zenéket összegyúrni, ami nekünk is és a közönségnek is kedvére való. Ha ez sikerül – akkor nagyon örülünk. Igazság szerint vékony jégen mozog a dolog, mert egyedi hangulatú és sajátos harmóniavilágú nótákat szeretnénk összehozni, de ezt semmiképpen sem öncélúan, hanem a közönség lelkivilágát és alapvető mozgási (táncolási) igényeit is figyelembe véve. Szeretjük a szokatlanabb hangokat, de az avantgárd kakofónia távol áll tőlünk. Koncerteken előszeretettel merítünk a 90-es évek diszkóvilágából is, egy kis alter-rockos szósszal nyakon öntve…  

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

K: Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a mi zenénkre nem hatottak nagy példaképek, s hatásuk minden bizonnyal kimutatható a zenénkben. Azonban olyan sok inger ért minket, hogy nehéz lenne megmondani, hogy melyiknek van döntő jelentősége, így hisszük, hogy ez egy igazi hibrid-zene, van benne mindenféle, s a különböző stílusokat kedvelő figurák is találhatnak benne mazsolázni valót. Mindenképpen vannak brit-indie és amerikai sivatagi rock jegyek a zenénkben, a magyar alter 80-as, 90-es éveinek tradíciói is visszaköszönnek, de van egy elektropopos, sőt elektropunkos-beütés is, szóval ezeket összegyúrjuk, lenyeljük, majd újra kiköpjük, na, az lesz a Tuan Limited. Ha ezt megfejeljük még azzal is, hogy aktuális hangulatunktól függően éppen spanyol, vagy akár francia szöveget kap egy ilyen nóta, akkor azt hiszem, talán nevezhetjük különlegesnek…   

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

K: Szeretnénk azt hinni, hogy a magyar zeneipar megtalálja a „helyes utat” – már ha van ilyen – és nem korábban befutott produkciók klónjait próbálja újra kinevelni, hanem vadonatúj, izgalmas törekvéseket karol fel. Persze ez kemény dió, mert a zeneipar szereplői azt hangoztatják, hogy abba fektetnek időt, pénzt és energiát, amire van közönségigény. Ha klónokra van igény, akkor azokra. Részben igazuk van, de valójában mégsincs, mivel a közönségízlés nem csak úgy magától alakul, hanem a zeneipar szereplőinek lehetőségük lenne befolyásolni azt, vagy ha úgy tetszik, pozitív értelemben manipulálni. Ha a rádiók csak derék iparosmunkával megírt tucatslágereket tolnak éjjel-nappal, akkor az lesz a közízlés. Kicsit 22-es csapdája, de talán megérné belevágni és változtatni. Megmondom őszintén, meg nem tudom tippelni, hogy milyen jövője lesz a Tuan Limited-nek, de a rengeteg pozitív visszajelzést tapasztalva talán kimondhatjuk, hogy egész sokan vannak, akiknek van igényük frissebb és izgalmasabb zenékre, s ez talán a mi malmunkra hajtja a vizet.        

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

K: Senkit nem szeretnénk megbántani, de manapság a legtöbb hazai, fő sodorvonalba tartozó zene eléggé egy kaptafára megy. Mintha különböző stílusokon belül lenne egy szinte kötelező irány, amiről nem lehet letérni. Ha csak a rockzenén belül maradunk, akkor is határozottan felvázolhatók a trendek. Egy alternatív banda a „kispálos” hangzást keresi, ha keményebb, akkor a „tankcsapdást”, illetve mostanában egészen fiatalok is előszeretettel nyúlnak vissza az Ossian, meg a Pokolgép örökségéhez, valamint érzékelhető némi mozgás a pop-metál terén (már ha van ilyen stílus), s ez némileg a Tokyo Hotel-re hajazó bandák színre lépését eredményezi. A rockzene ennél azonban szerintem ezerszer sokszínűbb, és sokszor érthetetlen, hogy komplex műfajok miért maradnak teljesen lefedetlenek Magyarországon. Ettől függetlenül vannak pozitív jelenségek, azonban ezek alapvetően – a mi szemszögünkből – nem a mainstreamben keresendők. Rengeteg nagyon izgalmas banda van helyi szinten, akár csak Szombathelyen is, melyek nevét nem sokan ismerik, pedig nagyon megérdemelnék.  

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

K: Ha nem haknizenészekről beszélünk, hanem saját nótákat gyártó zenekarokról, akkor úgy hiszem, hogy ma Magyarországon talán nincs 50 zenekar, amelyik meg tudna élni pusztán zenélésből. De az is lehet, hogy nagyon túlbecsültem az 50-et is. Én azt veszem észre, hogy erről az ábrándról a legtöbb zenész le is mondott, és nem is gondolja reálisan, hogy ebből meg tudna élni, szóval a nagy többség a „rendes” munkája mellett képzeli a muzsikálást.  

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

K: Olyan rossz dolog, hogy hiába nem akarok felülni a „régen minden jobb volt” vonatra, de e téren azt hiszem mégis ez a helyzet. Én a 90-es években nőttem fel, akkoriban a zenészek sokkal nagyobb királyoknak számítottak, de úgy összességében az élőzenének sokkal nagyobb presztízse volt. Gimis koromban szinte minden koncertre elmentünk a városban, ha egy teljesen ismeretlen nevű banda érkezett, akkor talán még nagyobb várakozással, mert tényleg kíváncsiak voltunk, és nem csak én. Egy soha nem hallott nevű, az ország másik végéből érkezett zenekart akár 100-150 ember is meghallgatott akkoriban Szombathelyen. Ma ez teljesen elképzelhetetlen.  

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

K: Nekem van erre egy jelöltem, melyet a legjobb mai magyar koncertzenekarnak tartok. Olyan zenét játszik, ami a világon bárhol érthető és meg is állja a helyét, ez pedig a Bohemian Betyars. Simán van olyan jó, mint a Gogol Bordello, annyira jól hozzák ezt a mindent félresöprő expulzív közép-európai energiát, hogy megfelelő menedzseléssel szerintem világszinten is lenne keresnivalójuk.  

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

K: Kedvelem a tehetségkutatókat, nem kevés bandát láttam, amelyik egy ilyen rendezvényen tűnt fel, s később be is futottak. Egy kezdő zenekarnak pedig óriási élmény, s nem kevés tapasztalat, hisz általában olyan színpadon játszhat, olyan technika mellett, amiben általában nincs része, ráadásul sokkal népesebb közönség előtt, mint megszokta. Most persze nem a kereskedelmi tévéadókon futtatott műsorokról beszélek, hanem a klasszikus értelemben vett zenei rendezvényekről, melyeken kevesebb a máz, de több bennük a tartalom.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

K: Kétértelmű a dolog, mert ha csak a mainstream felhozatalt nézném, akkor szerintem nem jó. A fesztiválokon szinte 15 éve ugyanazok a headlinerek, alig változik valami. A kisszínpadok környékére vándorolva azonban már más a helyzet. Tavaly jártunk a Fishing On Orrfűn, és a legjobb koncerteket a feltörekvő bandáknak teret adó PMFC színpadon láttam. A fesztivál nagy részét ott töltöttük. Tele volt izgalmas zenével, kísérletezéssel, műfajok vegyítésével – számomra ez a lényeg. Szóval van utánpótlás, csak a zeneipar irányítói tutira mennek, nem szeretnek kísérletezni. Ez mondjuk baj, sőt, hiba.  

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

K: Régen nagyon szerettem fesztiválokra járni, komoly zenei hatás-dózisokat lehet ott összeszedni viszonylag rövid időn belül. Sajnos az a helyzet, hogy amatőr zenekaroknak már a kisebb megyei fesztiválokra is alig lehet bekerülni, eléggé zárt rendszernek tűnik a fesztiválok világa. Régen egyszerűbb volt, a Tuan Limited elődzenekarával 13 évvel ezelőtt mindenféle külön ismeretség nélkül még felléptünk a Szigeten is, ez úgy hiszem ma már eléggé szürreális elképzelés lenne. Nyilván azt nem lehet előírni, hogy minden fesztivál kötelezően léptessen fel 10-20 feltörekvő amatőr bandát, de azért ki lehet találni egy olyan ösztönző-támogató szisztémát, hogy a szervezők is megtalálják a számításukat.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

K: Hú, hát vidéki zenekar vagyunk, szóval sajna erről nem nagyon tudunk jókat mesélni. Szombathelyen jelenleg kb. három olyan hely van, ahol amatőr bandák fel tudnak lépni, a helyzet még 10 évvel ezelőtt is jobb volt. A legtöbb helynek nem üzlet az élő zene, egyszerűen nem visz be annyi embert, mint amekkora macera. Egy zenekarban többen vannak, bonyolult technikát igényelnek, súlyos tereptárgyakkal nehezítik a közlekedést… Sokkal egyszerűbb egy dídzsé, aki egyedül jön a kis motyójával és populárisabb igényeket elégít ki, vagyis jó eséllyel még többen is jönnek rá. De talán változik a helyzet, vannak ciklikus folyamatok, könnyen visszaköszönhet újból az élőzene népszerűsége is. Meglátjuk, kivárunk…:-)

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

K: Erről biztosan írtak már tanulmányokat nálam bölcsebb koponyák, de azt hiszem sok múlik az agresszív marketingen, vagyis fontos, hogy mit tolnak naponta az ember arcába. Van egy barátom, akitől teljesen távol állt a rockzene, de a konditeremben, ahová jár, mostanában egy rocker-srác kaparintotta meg a zeneszolgáltatási monopóliumot, azóta folyamatosan System Of A Down szól, és a barátom a kezdeti idegenkedése után már arról beszél, hogy egészen megszerette, s néha már ő kéri, hogy melyik nótákat rakják be tőlük. Nevelés…:-)

Köszönjük a beszélgetést.

2019. március 2. 09:23