A Roxiget az eddigi legerősebb mezőnnyel és piknik hangulatú fesztivállal zajlott idén

Idén tizenötödszörre került megrendezésre a Roxiget rockzenei tehetségkutató verseny és fesztivál. Augusztus utolsó szombatján a Szigetszentmiklósra visszatérő rockzenei esemény új helyszínen egy újfajta összefogással, Szegedi Zsuzsa főszervező, a Szervusz! Szigetszentmiklós Egyesület és a Városi Könyvtár és Közösségi Ház által, társult szervezői és lebonyolítói háttérrel valósult meg a Városi Könyvtár és Közösségi Ház parkolójában.

A nyár utolsó szombatján a tehetségkutató verseny nem sokkal 12 előtt kezdődött rekkenő hőségben.

Az „Öröm a Zene” néven már közismert könnyűzenei tehetségkutató-sorozat pest megyei versenyeként rendezett Roxiget tehetségkutató verseny idén talán az eddigi legerősebb mezőnnyel büszkélkedhet. A 42 benevezett zenekarból a demók meghallgatása után a zsűri tagjai 10 zenekart juttattak az élő döntőbe., ahol a helyszínen sorsolt sorrendben versengtek a meghirdetett díjakért és az országos döntőbe jutás lehetőségéért a 7 fős remek zenészekből álló zsűri előtt. A zsűri tagjai: Andrásik Remo (HANOSZ főtitkára), Ábrahám Zsolt (ex HS7), Kiss Sándor (ITI ex tagja), Leskovics Gábor ( PUF, Kiscsillag) Nagy Ádám ( Roy&Ádám ) Pálmai Zoltán (ex P.Box, Beatrice,) és Gátos Iván az NKA Hangfoglaló Porgram mentora (zeneszerző, zongorista VEQ)

A díjazott zenekarok sorrendje:

1. helyezett   Polytrip
2. helyezett   SummerFreeze
3. helyezett   NENE és a Perpetuum holtversenyben, a további döntősök a következők voltak:
- IATR
- Lanou
- Lépjünk a holdra
- Me Ill
- MinuszEgy
- Urgent Serenity

A versenyzők elmondása szerint barátságos közegben, igazságos zsűri előtt, kiváló technikai feltételek között, profi szervezésű eseményen vettek részt, ahol lehetőségük volt a többi zenekarral is megismerkedni és a zsűritagoktól is visszajelzést kapni.

A fődíjat, mely 100.000 Ft értékű Hangáruház utalvány valamint a támogató Városi Könvtár és Közösségi Ház díját, videoklip készítésését a Rózsa Produktum stábjával (netto) 200.000 Ft értékben a Polytrip zenekar nyerte.

A díjátadás során Andrásik Remo (HANOSZ főtitkára) átadta az „Öröm a zene” szervezők közössége nevében az Újfalus Gábor díjat a Summerfreeze frontembere, Csepeli Péter részére, mely díj a 2016-ban elhunyt, a tehetségkutató sorozat egyik legnagyob pártolójának és koordinátorának emlékét őrző díj, a legkiemelkedőbb zenész-előadónak adományozódik minden megyei versenyen.

A Budapest Music Expo keretén belül megrendezésre kerülő országos döntőbe az Polytrip  formáció jutott, ahol 24 másik zenekar társaságában indulhatnak az 1 + 2 millió forintos fődíjért, mely a HANOSZ és az NKA Hangfoglaló Program felajánlásai. Az eredményhirdetést Bella Levente vezényelte le, aki a rendezvény műsorvezetőjeként és zenészként is lubickolt e közegben.

Egyéni különdíjak is átadásra kerültek:

Legjobb előadónak: Lugosi Dánielt, a Polytrip énekes-gitárosát  hozta ki a zsűri, akinek az Audmax Kft. felajánlásában egy PROFI AT610a/S típusú mikrofon lett a nyereménye,

Legjobb gitárosnak: Takács Dánielt a Perpetuum gitárosát választották a zsűri tagjai, aki a Tajti Music Hangszer Pláza 10.000 Ft értékű vásárlási utalványát nyerte.

Legjobb basszusgitáros: Székely Ádám lett a Polytrip legénységéből , aki szintén a Tajti Music Hangszer Pláza 10.000 Ft értékű vásárlási utalványát nyerte.

Legjobb dobos pedig László Noel lett a zsűri tagok döntése alapján, a Me ill fiatal dobosa, aki a Tajti Music HangszerPláza 10.000 Ft értékű vásárlási utalványát nyerte.

A legnépszerűbb és legösztönzőbb különdíjak is gazdára leltek:

• A Margaret Island  díját a Perpetuum zenekar nyerte, mely egy budapesti vagy vidéki nagyvárosi koncertjükön elő-zenekari szereplés lehetősége.

• A Kiscsillag zenekar díját a Lépjünk a holdra zenekar nyerte mely egy budapesti vagy vidéki nagyvárosi koncertjükön elő-zenekari szereplés lehetősége.

• Rádás díjként a Pál Utcai Fiúk zenekar felajánlását a Summerfreeze nyerte, mely egy budapesti vagy vidéki nagyvárosi koncertjükön elő-zenekari szereplés lehetősége.

• A  Hangya Produkció díját a 2020-es Zorall Sörolimpia egyik színpadán való fellépés lehetőségét a Me Ill zenekar  nyerte el.

• A Lakihegy Rádió DunaBeat műsorának díjaként az Urgent Sereniyty zenekar kapott bemutatkozási lehetőséget riport formájában dalbejátszással Mazzag László szerkesztővel

• A tököli Zeneterem felajánlásában stúdióidőt és próbaterem használatot nyert az Urgent Serenyity zenekar

Az utalványok mellett minden zenekar átvehette a helyezését igazoló Kerekes István grafikus által készített oklevelét is.

A tehetségkutató verseny eredményhirdetése után a tavalyi győztes Einstand következett, akik most is bizonyították, hogy jól döntött a zsűri.

A folytatásban helyi bandák közül az Azbeszt+Bass  és a Divina Machina, zárásként a legendás alternatív formáció Müller Péter Sziámi AndFriends  koncertjét élvezhette a Roxiget közönsége.

További info : www.roxiget.hu oldalon!

Szegedi Zsuzsa
főszervez
ő


2019. szeptember 4. 06:47