A holnap hangjai – Summer Freeze
A tizenegyedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2018-2019. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Summer Freeze zenekarral folytatjuk, ők a zalaegerszegi Mutasd Meg Magad tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.
Bemutatnátok röviden a zenekart?
A zenekar tagjai a feltűnés sorrendjében: Csepeli Gábor (gitár), Csepeli Péter (zongora, gitár, ének, szöveg) Hőnich Henrik (dobok), Kabai Gergely (basszusgitár, szintetizátorok). Zenei stílus: szövegközpontú alternatív rockzene. 2008 óta zenél együtt a zenekar.
Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?
„Find what you love and let it kill you.”
Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?
Mi egy zenélő család vagyunk. Nem vagyunk zenészek, csak zenélünk: külön-külön elég szarul, együtt valami nálunk magasabb dolog áll össze, amit magunk sem tudunk megmagyarázni. Ez az „összeállás” pillanat az, amikor belül hegyek mozdulnak meg, patakok száradnak ki, a visszapillantóban már-már jelentéktelennek látszik a világ. Baromság, hogy az alkotó tartja a szemét a külvilágon, annak igényein, rezdülésein: az a politikus dolga. Inkább a külvilág csatlakozzon bele abba az alkotó katalizálta folyamatba, amikor az eltűnő világ sziluettjét leheljük az ajtókra, majd fordítunk egyet a kilincsen és a „túloldalon” vagyunk, együtt. Erre ma Magyarországon nem látszik nagy igény, de ez nem is baj. Aki látja, látja, aki érti, érti, aki hallja, hallja. Nem attól lesz valami igazi, mert sokan szeretik. Az egy komoly szerencse, hogyha úgy tudunk önmagunk lenni, hogy közben sokan tudnak velünk azonosulni. Ehhez az is kell, hogy az alkotó felismerje, hogy nem az üzenet közvetítője a fontos, és ebben a „vagyok is, nem is vagyok” folyamatban van a gyönyörködés és az öröm nagy része, nem a címekben, díjakban, royaltyban.
A kultúra könnyűzenei szegmensének „eladhatóság-központúsága” hidegen hagy minket, csak a dalba formált üzenet a fontos számunkra . Lehet, hogy most így járulunk hozzá a legjobban a magyar könnyűzenei kultúra majdani felemelkedéséhez: hogy jelen állapotában kimaradunk belőle. Nagyon szeretünk koncertezni, és mivel nem túl sok lehetőségünk van ezért minden alkalom, amikor muzsikálhatunk embereknek, nagy ünnep számunkra.
Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?
Őszintén, mi csak zenélni szeretnénk, egyre jobb dalokat írni, amiktől tudunk borzongani. Az a helyzet, hogy koncerten háromszor akkora a fless, mint próbákon. Ez egy drog, nincs mit tenni. Nehéz tendenciát outsiderként prognosztizálni. Az biztosnak tűnik, hogy a „mondanivalósabb” muzsika még inkább marginalizálódni fog a közeljövőben. Inkább a régi, a „múltból itt maradt”, még tartalmas, lelket, szellemet át- és megmozgató hasonló formációk élnek még, egyfajta hiánypótlóként (Quimby, Kispál, Kiscsillag, PUF, 30Y, Hiperkarma, stb.), azt az űrt töltik ki még mindig, amit a mai igényes, új generációkat képviselő fiatal zenekarok hiánya hagy maga mögött.
Amúgy nincs baj a mostanság egyre inkább teret hódító „ponyva” zenékkel, így legalább lehet haladni közben a zöldségpucolással és a kezünket sem vágjuk l azzal van baj, ha csak ilyen zene van! Kellenek az alternatív kommunikációs csatornák a kulturális spektrum beszűkülését megakadályozandó.
Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?
Mindig megvan a lehetőség, hogy megmutassa magát egy zenekar. Erre egyre több lehetőséget látunk mostanában. Ez egy pozitív trend. A negatív trend talán az, hogy a szelekció, az is inkább már a magasabb szinteken, nem mindig kulturális értékek mentén zajlik, hanem kulturálisnak nevezett érdekek, ismeretségek, „csókok” mentén, de ez egy másik, komolyabb lélegzetvételű téma, amin agyalni leginkább csak arra jó, hogy elvegye az ember kreatív energiáját. Ezért is marad fent nagyon kevés díjazott, meg persze a piac szűkössége miatt is. Sok az eszkimó, kevés a fóka. A természet majd úgyis intézi. :)
Eljut az ember arra a felismerésre, hogy a külvilág nem fog változni, a trendek mindig jönnek-mennek. Nekünk, alkotóknak kell változni, egyre jobbnak lenni, keresni a rést a pajzson, mindig megújulni. Dolgozni kell, vakulásig javítani magunkat, ahogy a basszusgitárosunk szokta mondani, lilahányásig gyakorolni a dalokat, abból baj még nem volt. Éljenek az idealisták. :)
Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?
Kizárólag a zenélésből megélni csak nagyon keveseknek adatik meg. Vagy olyannal találkozni, aki képzett szessön, az meg szerintünk - nem feltétlen negatív értelemben vett - kulimunka, (ugye a szétmorzsolódó energiák) vagy olyannal, aki maga megcsinálja, kitapossa a szerencséjét, rendelkezik megfelelő nagyságú arccal, önmenedzselési skillekkel, és nem utolsósorban anyagi biztonsággal, hogy addig menjen, amíg át nem üti azt a bizonyos falat. Persze ez is csak általánosítás, de ha nagyon kellene tudnánk példát is hozni... Kevesen választják a szabadságot, pedig anélkül valami egyedit alkotni igen nehéz. Ha zenéből való megélés egyenlő az önkifejezés szabadságáról való fokozatos lemondásról, akkor inkább megyünk a bányába dolgozni, ez az igazság velünk kapcsolatban! :)
Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?
Kevesebb zenekar volt régen, és sokkal inkább „piaci” alapokon ment a jövés-menés a porondon. Nosztalgikusan hangzik, de régen jobb volt a helyzet, bár akkor még naivabbak voltunk, és nem voltunk a történet részei, kevésbé láttunk bele a nagyok lapjaiba. Nem úgy, mint most. :)
Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Szerintünk nem lehet, maximum a jazz berkeiből, de az szerintünk sosem fog tömegekhez eljutni.
Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?
Minél idősebb az ember annál szkeptikusabb ezekkel kapcsolatban. Lassan a negyven felé közeledve nehéz elhinni, hogy ha valami van is az emberben akkor az majd most fog előjönni. Mondjuk ha eddig nem állt értő emberek elé a dolgaival, akkor végül is mindegy hány éves most… Mi jelenleg nem nagyon látunk más opciót a kitörésre, menedzsment és promóter nélkül. Meg kell mutassuk magunkat! Úgy érezzük, hogy ez részben már sikerült is és sikerülni is fog, köszönet az Öröm a Zenének és akik ezért a „világért” dolgoznak!
Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?
Kőbányára születni kell. :) Nem elég oda járni zeneiskolába. Viccen kívül, rengeteg fiatal tehetséges zenész, előadó van ma Magyarországon. De nagyon kevés az olyan, akiken érezni az egyediséget, aki „beszippant” azzal, amit csinál. Sokan mondják, hogy a zenélés az ma a fiatalok sportja, amivel nincs is baj. Nem a lehetőségek és képzések elérhetőségét kell bántani, hanem valahogyan az életforma és a közösségépítés részévé kellene tenni a hangszeres képzést, a közös zenei gyakorlatokat. Ne a kitűnés legyen feltétlen a zenetanulás célja, hanem inkább az önkifejezés hosszú folyamatának támogatása, a belső egyensúly megtalálásának és fenntartásának eszköze. Valahogyan ezt a víziót lehetne a zenei képzésekben jobban kidomborítani. Amúgy meg nem rossz ez az egész. Kicsit olyan, mint az a bizonyos doboz bonbon: „You never know what you get.” És tényleg: akinek meg kell találnia az útját, az meg fogja találni így vagy úgy. Néha a legváratlanabb helyről hall az ember olyat, hogy leesik az álla és szuper, hogy biztosítva van a lehetőség, ahol ezeket a gyöngyszemeket észre lehet venni!
Mi a véleményetek a fesztiválokról?
Menedzsment nélkül kb. lehetetlen bekerülni. Jó időpontról meg már álmodni sem mer az ember. :) Rengeteg a fesztivál és a jelentősebbeken nagyjából mindig ugyanazok forognak.
Mi a véleményetek a zenei klubéletről?
Vidéken mintha éledezne valami, Budapesten a kis és közepes helyek szinte teljesen megszűntek. Nagyon kevés a hely, ami alkalmas lenne a fejlődésre, arra az átmenetre ami a kiskocsma és mondjuk a Budapest Park között helyezkedik el. Vannak biztató jelek pl. a TRIP hajó, de sokkal több ilyen helynek kellene lennie, olyanoknak mint régen a Gozsdu Manó Klub volt például. Ott sokszor éreztük magunkat megbecsült zenekarnak, akármennyire is voltunk ismeretlenek.
Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Alternatív csatornák kinövése a kulturális paletta szélesítése érdekében (rádió, tv, online újságok), értő olvasó-hallgatóközönséggel, elsősorban magánemberek kezdeményezéseiből! Túlságosan egyoldalú most a szélirány, ami a könnyűzenei élet hajójának vitorláját dagasztja. Egy mélyről jövő kulturális fordulatra lenne szükség, hogy ne mindig az a pár formáció tarolja le az ország lehetőségeit, minden fesztiválon, minden falu- és városi napokon. Olyan közönséget lenne szükséges az arra illetékeseknek formálni, amelyik nyitott az újra, amelyik nem borzad el, ha tükröt tartanak neki, amelyik keresi az egyedit és hajlandó áldozni az igényes szórakozásra. Amíg ingyen elmehet egy orrba-szájba nyomott popformáció ingyenes koncertjére, és a nem létező belépő árát inkább sörre költheti, addig nem is fogja támogatni és felemelni az előbb említetteket: valakinek ezért muszáj mesterségesen életben tartani a kultúrát. Viszont ez lehet csak egy lufi, ami egyszer csak ki fog pukkanni.
Nagyon szépen köszönjük az interjút és a lehetőséget, hogy bemutatkozhattunk!
Fotók. Szegedy Csanád és Csepeli Gábor
2019. szeptember 23. 11:12