A holnap hangjai -  Grabovski

A tizenkettedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2019-2020. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Grabovski zenekarral folytatjuk, ők a SopRock tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.

Bemutatnátok röviden a zenekart?

Az egyetem, ahova jártunk, közel sem egy zeneművészeti intézmény volt, de egy jó társaság verődött össze, meg kiderült, hogy zenélgetünk is, így összehoztunk egy zenekart. Feldolgozásokat játszottunk és egyetemi bulikban léptünk fel eleinte, majd 2016 tavaszán döntöttünk úgy, hogy kilépünk az egyetemi banda státuszból és megpróbálkozunk saját dalokkal. Jelenleg a harmadik nevünket fogyasztjuk, de ezt már biztosan megtartjuk, a legelső egy nagyon belsős poén volt, a másodikat nagyon spontán kellett kitalálni, de nem tudtunk azonosulni vele, így folyamatosan dobáltuk be a névötleteket. Tavaly érett meg a dolog erre, a névadó figurával már tudunk azonosulni! Úgy érezzük, hogy a stílusunk folyamatosan változik, merészebbek vagyunk, mint régen, de a kiindulási pont mindenképpen az indie/alter/grunge/garage négyzet. 

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Ami a legfontosabb üzenete a zenekarnak az az emberközeliség. Szeretnénk, hogy koncertjeinken úgy érezzék az emberek, hogy ezek a szövegek, ez az átadott zenei világ róluk is szól ugyanúgy, mint rólunk. Hétköznapi érzéseket, élményeket, történeteket igyekszünk átadni.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Nem tartjuk magunkat elképesztően egyedi bandának. Nagy szívvel játszunk, őszintén éneklünk, közvetlenek és alázatosak próbálunk lenni mindenkivel, szóval talán ez tűnik szimpatikusnak a közönségnek.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Szívünk szerint egy stabilan koncertező hazai zenekar szeretnénk lenni, akik ott vannak a legtöbb hazai fesztiválon és nagyobb zenekarok előtt is rendszeresen tudnánk koncertezni. Ehhez viszont elengedhetetlen egy saját stabil közönség kiépítése, amin folyamatosan dolgozunk most is. A hazai zeneipar egészéről sokat nyilatkozni nem tudunk, mivel mi egy kis szegletét látjuk az egésznek. Az a kör, ahol mi mozgunk viszont rendkívül motiváló és támogató közeg, ahova nagyon jó érzés tartozni. Talán ezt is emelném ki, hogy megvan a kollegialitás a hasonló zenekarok közt és sosem versenyként fogjuk fel a dolgokat, inkább örülünk a másik sikereinek. Ezt a szemléletet szerintünk nagyon fontos szem előtt tartani. 

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Hát például a COVID egy kifejezetten negatív trendnek tekinthető… Új kihívások elé állították az egész ipart, de ami pozitív, hogy a zenekarok lelkesedése nem, hogy lankadna, de folyamatosan újabbnál újabb megoldásokat eszelnek ki annak érdekében, hogy fennmaradjanak a vízen. Mi speciel a karantén alatt megtanultunk stúdiózgatni és részben otthon vettük fel a legújabb dalunkat. Szóval a zenészek mostani mentalítása a mi megítélésünkben kifejezetten pozitív - a körülmények ellenére.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Biztosak vagyunk benne, hogy van az a szint, amikor már meg lehet. Nekünk egyelőre drága hobbi a zenélés, ezért is van mindenkinek polgári foglalkozása a zenélés mellett.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

A közönségünket és úgy általában az underground közeget ismerve a zenészek megítélése egyáltalán nem változott. Mindenkinek szimpatikusak a bohém hangulatcsinálók a színpadon, bár sajnos lehet hallani a “menjenek inkább dolgozni” szintű megszólalásokat, de ezekre általában fittyet hányunk.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Az utóbbi évek egyik legjobb hozadéka véleményünk szerint az, hogy a különböző zenei szakmai szervezetek célzottan elkezdtek foglalkozni a magyar könnyűzenei exporttal. Teljesen jogos a felvetés, hiszen itthon számos világszínvonalú produkció van. Mi ezek közül sokat is hallgatunk, el is járunk a koncertjeikre, kiemelnénk itt a Mörköt és a Platon Karataevet. 

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Több alkalommal indultunk már tehetségkutatókon, és függetlenül az eredménytől mindig nagyobb élveztük. Kiváló lehetőségnek tartjuk e versenyeket a fiatal feltörekvő zenekaroknak, több szempontból is:

Egyrészt nívós szakmai zsűri előtt játszhatnak a zenekarok, ahol valóban építő jellegű kritikákat forgalmaznak meg, amelyekből a későbbiekben lehet építkezni, fejlődni. Érdekesség, hogy a zenekarunk jelenlegi felállása és működése is egy korábbi tehetségkutatón kapott szakmai ajánlásnak köszönhető.

Másrészt kapcsolatépítésre is az egyik legjobb alkalom. Több olyan, számunkra nagyon kedves zenekarral volt már közös bulink, akiket egy tehetségkutatón ismertünk meg.

Végül persze nem szabad elfeledkezni a díjakról, amelyek hatalmas löketet adhatnak a  még korántsem felnőtt cipőben járó zenekaroknak.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Folyamatosan érkeznek fiatal, jobbnál jobb zenekarok, akik képesek meglepni minket és új megfejtéseket mutatni nekünk a manapság sokszor egysíkúnak ható könnyűzenei életbe. Természetesen egy kezdő zenekarnak korai stádiumukban - mint ahogy mi is - rengeteg nehézségen kell átverekedniük magukat annak érdekében, hogy lehetőségekhez jussanak. Az Öröm a Zene például egy nagy segítség azoknak az induló zenekaroknak, akik meg szeretnék mutatni magukat, azt amit képviselnek.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Egyelőre a legtöbb fesztiválra csak vendégként szoktunk járni. Előnyben részesítjük a családias kisebb létszámú fesztiválokat. Nagy kedvencünk a Fishing on Orfű, oda rendszeresen járunk is. Szerencsére a Fishing mellett számtalan ilyen jellegű hasonló léptékű fesztivál van az országban, ami önmagában egy üdvözlendő tendencia. 

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Amit legjobban szeretünk, az a klubozás, minden apró hibájával és felemelő érzésével együtt. Tisztában vagyunk vele, hogy a klubok nehéz helyzetben vannak, általában már az is ajándék, ha tudnak üzemelni. Nagyon sok zenekarnak a klubok jelentik a legnagyobb lökést a karrierjükben, ezért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy a hazai klubok megfelelő támogatásban részesüljenek. 

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Egy Grabovski arénakoncert.

Köszönjük a beszélgetést.


2020. szeptember 7. 08:17