A holnap hangjai - KONTRASZT

A tizenkettedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2019-2020. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Kontraszt zenekarral folytatjuk, ők a debreceni Fülesbagoly tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.

Bemutatnátok röviden a zenekart?

Ketten vagyunk a zenekarban: Mirtse Kori (ének) és Csizmazia Zsolt (gitár). A Kőbányai Zenei Stúdióban ismertük meg egymást, ahol osztálytársak voltunk, majd az utolsó, negyedik évben döntöttünk úgy, hogy együtt szeretnénk zenélni. 
A dalokat közösen írjuk, együtt dolgozunk a zenéken, és a szövegeken is. Alapvetően akusztikus hangszerelésűek a dalaink, de a koncerteken különféle elektronikus pedálokkal egészülünk ki, ami kiszélesíti, erőteljesebbé teszi az akusztikus hangzást. 

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Annak idején azért kezdtünk el együtt zenélni, mert mindkettőnkben voltak dalok, amiket meg akartunk írni és elő akartunk adni. Megígértük egymásnak, hogy csak olyan dolgokról fogunk beszélni, csak olyan sorokat fogunk leírni, amik tényleg fontosak. Nincsenek, és nem is lesznek olyan Kontraszt-dalok, amik mondjuk arról szólnak, hogy mennyire berúgtunk az este, vagy, hogy milyen másnaposak vagyunk most. Olyan témákról beszélünk, amik minket személyesen megérintenek, és ezeket igyekszünk a lehető legjobb minőségben feldolgozni, mind zeneileg, mind szövegileg. Ha ebből olyan dalok születnek, amikkel elégedettek vagyunk, akkor már örülünk, de nyilván szeretnénk, ha minél több emberhez el is jutna a zenénk.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Nem hálás szerep egy zenekarnak magáról kinyilatkoztatni semmit, de talán pont a fent leírtak az erősségeink ilyen téren. Figyelünk rá, hogy a szöveg és a zene együtt mozogjon, és egyikben sem kötünk ilyen "jóazúgy" kompromisszumokat, addig dolgozunk rajtuk, amíg nem mondják el pontosan azt, amiért írtuk őket. Illetve igyekszünk nem kisarkítani a témákat - mindenben van fény és sötétség is, az a célunk, hogy ezt megjelenítsük a dalokban is. 

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Felelőtlenség lenne kategorikus kijelentéseket tennünk a hazai zeneiparról, hiszen nem vagyunk elemzők, csak figyeljük a történéseket. Reménykedünk benne, hogy az élőzenének a jövőben is lesz helye, úgy, ahogy eddig is volt. 

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Örülünk neki, hogy a zene a mindennapok részét képezi, ezáltal van igény rá, és rengeteg lehetőség van zenét szerezni, alkotni, felvételt készíteni, és ezeket nyilvánosságra hozni. Az online tér megkönnyíti a zene terjedését, ami pozitív, de egyúttal meg is nehezíti azt, hogy egy-egy alkotás kitűnjön a rengeteg zene közül. 

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Nehéz kérdés, már ha csak azt is nézzük, hogy a "zenélés" címszóba mi minden fér bele. Ha zenélésnek arról a területéről beszélünk, ahol saját dalokat játszunk és saját üzenetet közvetítünk, akkor az biztos, hogy nem egy betonbiztos megélhetés. Nagy elköteleződéssel és odaadó munkával ebből is lehet pénzt teremteni, de érdemes rögtön vissza is forgatni a zenekarba, úgyhogy jó, ha van mellette más lehetőségünk is a bevételszerzésre. 

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Ha régen jobb volt a helyzet, az azért lehet, mert a zeneipar folyamatosan hígul. Az online zenemegosztás miatt ma már bárki zenélhet nyilvánosság előtt, akár van érzéke hozzá, akár nincs. A megítélésben ezek a produkciók is közrejátszanak, de szerencsére azért vannak bőven olyan zenészek is, akik felfelé nyomják a statisztikákat. 

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Rengeteg világszínvonalú produkció van Magyarországon, a legtöbb azon múlik, hogy mennyi elhatározás energia van valakiben tudatosan elindulni ezen az úton, és nem letérni róla. 

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Nem vagyunk rutinos tehetségkutatózók, de az elmúlt hetekben kettőn is részt vettünk, és elképesztően jó élmény volt, nagyon jó hangulatban teltek. Szuper produkciókat hallottunk, és nagyon tehetséges zenészekkel találkoztunk, akik mind komolyan gondolják, amit csinálnak, ez nagyon jó érzés volt. Ráadásul jó volt szakértő kritikákat kapni, hatalmas lendületet adott. 

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Alapvetően rengeteg a jó zenész itthon, Dunát lehet velük rekeszteni! Sőt, az az igazság, hogy sokkal több is van, mint amennyit a közönség meg tud hallgatni. Nem véletlenül kapja meg sok zenész (és kaptuk meg mi is Debrecenben) a "Hol voltatok eddig?" kérdést. Vannak, csak annyian vannak, hogy több mint nehéz mindenkit észrevenni. 

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Szeretjük őket, akár fellépőként akár közönségként szívesen megyünk bármelyikre, mert nagyon jó a hangulat, de talán a kisebb, családiasabb szervezésű fesztiválok közelebb állnak hozzánk. 

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Mi elsősorban a budapesti klubokat ismerjük, szeretjük is őket nagyon. Jó, hogy a kisebb klubokban van lehetősége fellépni a kezdőbb zenekaroknak is, és szuper érzés, hogy ugyanazon a helyen egyik este a közönségben tapsolsz, másik este pedig a színpadon lehetsz.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Nehéz kérdés, talán a jó, és elérhető menedzsment. A zenekaroknak nem elég az, ha dalokat írnak és zenélnek, amíg nincs lehetőségük együtt dolgozni egy jó menedzserrel, valakinek a tagok közül gyakorlatilag teljes állásban be kell vállalnia ezt a szerepet - ráadásul úgy, hogy nem tanulta sehol. Ezen kívül szerintünk jó lenne, ha a rádiók még több hazai zenét játszanának és így még több feltörekvő zenei produkciót mutatnának be.

Köszönjük a beszélgetést.


2020. szeptember 9. 16:50