A holnap hangjai - Doggos

A tizenkettedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2019-2020. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Doggos zenekarral folytatjuk, ők a pécsi Z-faktor tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

A Doggos 2017 végén alakult, különböző pécsi zenekarok tagjaiból. Már ismertük egymást korábban is, de a legtöbben még nem zenéltünk együtt. Az énekesünk, Fanni hozott minket össze, hogy próbáljunk ki valami olyat, ami egy kicsit vadabb annál, amit addig a pontig csináltunk. Eredetileg indie-rock, garázs rock vonalon akartunk elindulni, de nagyon hamar beépültek pop és glam elemek is a dalainkba. Legjobban úgy tudnám jellemezni a zenekar jelen pillanatbeli hangzását, mintha popzenét csinálnánk garázs attitűddel.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Mivel leginkább a saját szórakoztatásunkra jött létre a Doggos, ezért azon kívül nem volt kitűzött célunk, hogy mi jól érezzük magunkat és ezt sikerült is teljesíteni. Viszont ha történik olyan közéleti dolog, amivel kapcsolatban úgy érezzük, nem mehetünk el mellette szó nélkül, akkor annak minden esetben hangot adunk. Leginkább koncerteken.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

A popnak és az érdekes szerkezeteknek az ötvözése talán a Doggos eddig kialakult védjegye. Ritkán vannak például klasszikus értelemben vett refrénjeink. Meg stílusilag is csapongóak vagyunk. Többször megpróbáltuk magunkat beszorítani egy fajta stílus mögé de pár napnál tovább sose bírtuk, mindig valami mást csinálnánk. Mindig kísérleteznénk az aktuális tudásunk keretein belül.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Nagyon nehéz ezt így megmondani. Alapvetően azt mondanánk, hogy az élő hangszerekkel előadott  könnyűzene kezd kiszorulni a magyar közízlésből, de van azért pár zenekar, aki erre rendesen rá tud cáfolni. Inkább az az igazság, hogy kicsi piac a magyar zeneipar és most az élő hangszeres előadóknak kicsit kevesebb benne a helye, viszont ilyen zenekarból ugyanolyan sok van mint régen, így nagyon meg kell dolgozni a pozíciódért. Sajnos most még nagyon jó előadók is könnyen lemorzsolódnak és ez nagyon szomorú.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Negatív talán az, hogy kelendőbbek lettek a dj szettek, mint az élőzene. Persze ez lehet, hogy csak nekünk, élő zenét játszóknak negatív és nem akarjuk ezzel leírni a dj-ket se, abban is van munka.

Pozítívnak a zenei exportot mondanám. Sok zenekarunk elkezdett a magyar piacon kívül is gondolkozni és soknak érdemes is ezzel foglalkoznia.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Meg, de csak nagyon keveseknek. Nekünk egyelőre ködös, hogy hogyan, de nem is foglalkozunk még ezzel.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Nem változott sokat a zenészek megítélése a régi helyzethez képest. Talán a social-mediás közvetlenebb kommunikáció miatt kevésbé misztikus a zenészlét mint régen és ez nem is baj.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Van, de erről megoszlanak a vélemények zenekaron belül. Alapvetően bármilyen országból kerülhet elő világsztár, csak nehezebben és kevesebb számban mint Amerikából, vagy Angliából. De igazán jó zenével, marketinggel és szerencsével bárkiből lehet világsztár.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Ez igazából csak a tehetségkutatón múlik. Többször megkerestek már minket például az X Faktortól, mind zenekarilag, mind pedig magánemberként, de ezeket mindig lemondtuk. Nem szeretnénk részt venni ezeken a televíziós tehetségkutatókon, mivel úgy gondoljuk, többnyire nem a zenészek saját érdekeit és egyéniségét helyezik előtérbe. Nekünk határozott elképzelésünk van az arculatunkról, és mi magunk szeretnénk rendelkezni felette, ezért is kedveljük inkább a szabadabb szellemű tehetségkutatókat, amelyek a zenészek önmegvalósítását támogatják és a kreativitásnak adnak teret. Ilyen például a Z faktor, aminek köszönhetően idáig eljutottunk, valamint a Kikeltető, ahol 2019-ben fordultunk meg, és még sorolhatnánk tovább. Az ezekhez hasonló tehetségkutatók nyújtanak igazán jó lehetőségeket a mai magyar feltörekvő zenészeknek.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Emiatt nem aggódunk. Most is épp próbál valahol egy zenekar, akiknek a létezéséről se tudunk, de pár év múlva megtöltenek egy nagyobb klubot. Mindig lesz olyan az országban, aki tovább viszi a zenét.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Tök jó dolgok, főleg a kisebbek, mint a Fishing. Ezeken általában izgalmasabb is a zenei felhozatal.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Egyre nehezedik a klubok helyzete és ezt pécsiként nagyon lehet érezni. Viszonylag sivár nálunk a klubélet, kevés a lehetőség, a közönségnek pedig kevés az opció. Úgy tudjuk más vidéki városban se sokkal jobb a helyzet és mostanában Budapesten is egyre több fontos hely zár be, mint pl. 2018-ban a Kuplung, vagy idén/jövőre a Dürer Kert. Nagyon szomorú, mert ezek a középnagy színpadok voltak a tökéletes helyek az olyan zenekarok számára, mint mi és egyre kevesebb a választási lehetőségünk, ha jó koncert helyszínt keresünk magunknak Pesten. A Dürer középső termében például kétszer is felléptünk. Nagy űrt hagyna maga után, ha megszűnne, úgyhogy innen is szurkolunk nekik, hogy sikerüljön új helyet találni!

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Ezt így nehéz megmondani. Nyilván a fent említett klubhelyzet javulása, több platform a zenekaroknak stb, de vannak kalkulálhatatlan tényezők is, mint például a közízlés. Kicsit úgy tűnik, hogy a 10-es évek elején történt pszichedelikus robbanás véget ért és most az ipar téli álmot alszik, várva, hogy megint jöjjön egy új hullám. Teljesen véletlenszerű, hogy ez mikor fog megtörténni.

Köszönjük a beszélgetést.


2020. szeptember 16. 16:50