Kiemelkedő zenei tehetségéért – Gosztonyi Vilmos (Debrecen)

Az Öröm a zene Tehetségkutató és Gondozó Sorozat 2015 óta díjazza valamennyi tehetségkutató rendezvényén a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hangszereseket, énekeseket, vagy kivételes esetekben akár komplett zenekarokat az Újfalusi Gáboról elnevezett díjjal. Minden tehetségkutatón csak egyetlen díj kerül átadásra, vagyis évente összesen 22 díj talál gazdára. Szeretnénk, ha a közönség is jobban megismerné a köztünk élő tehetséges fiatalokat, ezért interjúsorozatot indítunk, amelyben őket igyekszünk megismerni és megismertetni. A sort a debreceni Civis Talent – Rocksuli Tehetségkutató Újfalusi Gábor díjasával folytatjuk, aki nem más, mint Gosztonyi Vilmos a TOXIN zenekar dobosa.

Mesélj kérlek egy kicsit a kezdetekről? (Mióta zenélsz? Van esetleg családi hagyománya, vagy „első fecske” vagy? Jártál zeneiskolába, vagy autodidakta módon tanultál?)

Körül belül 4 éves voltam amikor elkezdtem a dobolás és a zene felé érdeklődni. A családi hagyomány pedig annyi, hogy apám gitározott és sok zenét mutatott amikor kicsi voltam, ezért nagy valószínűséggel ez is közre játszott. Jártam pár évet dobot tanulni a Rocksuliba, és 3 évig gitárt is tanultam ott, de a legtöbb dobos dolog magamtól jött zsigerből.

Milyen zenészek vagy előadók voltak rád nagy hatással?

Amik nagy hatással voltak a dobolásomra azok az Avenged Sevenfold, Gojira, Metallica, System of a down, Slipknot.

Meg tudnád azt fogalmazni, hogy anno miért kezdtél el zenélni és hogy azok az indíttatások milyen viszonyban vannak a mai (ezzel kapcsolatos) érzéseiddel?

Erre nehéz válaszolni, az egész csak jött, kialakult az évek során, ma pedig már szinte kötelességemnek érzem a zenélést.

Inkább alkotó, vagy inkább előadó típusú zenésznek tartod magad?

Mindkettő, szeretek számokat írni gitáron és dobon is. Az előadásban még nincs annyi tapasztalatom de igyekszem minél többet gyűjteni belőle.

Sokat gyakorolsz? Hangszeresként a technikai megvalósítást vagy az ösztönösséget részesíted előnyben?

Szerintem nem az számit, hányszor gyakorol az ember egy héten, hanem hogy az hatékony e. Én egy héten kb. 3-szor dobolok, de van hogy többször is. Ebbe a zenekari próbákat is beleszámoltam. Mindenképp az ösztönösséget részesítem előnyben mivel én is ilyen vagyok, persze a jó technika az nagyon fontos tud lenni műfajtól függetlenül.

Számodra a zenész lét inkább hivatás, vagy inkább egy nemes hobbi?

Számomra hivatás.

Van-e olyan álmod, a zenei pályával kapcsolatban, amelyet mindenképp el szeretnél érni a közeli, vagy a távolabbi jövőben?

Persze, szeretném ha a metal zenében újat tudnék nyújtani a bandámmal a Toxinnal és hogy sok embernek örömet szerezzünk a zenéninkkel. Továbbá a zenéket kiadni, koncerteken és turnékon részt venni.

Mit üzennél azoknak, akik most kezdtek el zenélni, vagy épp azon törik a fejüket, hogy belevágnak?

Én azt üzenem, hogy aki ezen gondolkozik és van hozzá érzéke az mindenféle képpen vágjon bele.

Köszönjük a beszélgetést...


2026. május 22. 07:16