Öröm a zene – Amatours a siker útján 2017 – Szeged

Csaknem ötven zenekar jelentkezett a tehetségkutató első felhívására, s az elődöntőket követően végül öten kerültek a 2017. május 6-án megrendezett döntőbe, melyet végül a Gyémántpolgár nevű formáció nyert meg.

Az öt döntős zenekar a fellépés sorrendjében: Gyémántpolgár, akkor GO!, Kései Kitérő, Five More Minutes, StarBugs

Az öt tagú szakmai zsűri: Andrásik Remo, Horváth Gergely, Gedzo - ofisöl, Teszáry Péter, Rita Csetreki. Végül az alábbiak szerint jutalmazta a zenekarokat...

A "dobogósok" : a StarBugs, a Kései Kitérő 

Az Öröm a zene – Amatours a siker útján 2017 idei győztese a Gyémántpolgár! 

Az Öröm a zene- Újfalusi Gábor emlékdíjat a zsűri a Kései Kitérő basszusgitárosának Soós Dávidnak ítélte oda.

A holnap hangjai -  Gyémántpolgár

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron kilencedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2016-2017. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Gyémántpolgár zenekarral folytatjuk, ők a szegedi Amatours tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét.

Bemutatnátok röviden a zenekart?

A Gyémántpolgár három évvel ezelőtt alakult, a tagjai számos korábbi formációból, különböző zenei irányzatokból érkeztek. A stílus meghatározása épp ezért nem könnyű feladat. A dalok nagy részét Anita írja, amihez mindenki a saját világát teszi hozzá és ez egy fúziót eredményez. Alapvetően melodikus. A popzene, a világzene, a funky vagy éppen a reggea elemei is fellelhetőek dalainkban.
Tagok: O.Szabó Anita – ének, hegedű, mandolin
Boros Dániel- gitár
Jámbrik Kálmán – bőgő
Türjei Zoltán - dobok

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

A célunk, hogy megszólítsuk az embereket. Nem csak a felszínen, hanem kicsit mélyebbre eljutva. Amikor az előadó a színpadon van, vagy mikor a szerző megír egy dalt, akkor ezzel átadja az egész lényét, mondhatni felkínálja a közönségnek. Azt szeretnénk, ha az emberek ezt be is fogadnák, vagyis célba találna. Olyan ez, mint egy ismerkedés. Egy út lélektől lélekig. Felvállalt üzenete? Igen, van. Az alapvető emberi értékek, a szeretet, barátság, hűség, az egymáshoz való odafordulás fontossága. Ezek számunkra az igazi hőstettek. Meg is alkottunk egy fogalmat, ami a Gyémántpolgárban ezt közvetíti: Kollektív Szupermenitás.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Minden tagunk, határozott, kiforrott személyiséggel, saját világával kapcsolódik a Gyémántpolgárhoz. Nincs egyenruhánk, vagy közös image-ünk. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – mégis van egy jellegzetes hangzásvilágunk, egy egységes produkciónk.  Rendkívüli örömmel töltött el bennünket, hogy ezt mindenféle utalás nélkül a zsűri is kiemelte. 

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Nagy öröm, hogy léteznek ilyen programok, mint az ÖRÖM A ZENE, ahol kifejezetten az élőzenei produkciókat keresik. Sajnos a könnyű eladhatóság és az üzlet érdekében az utóbbi nagyjából két évtizedben a géppel, programokkal előállítható slágerek tömeggyártását tapasztaltuk. Talán egyre többen érzik azt, hogy a zene nem erről szól. Ha élőben megszólal egy hegedű, vagy éppen egy dögös pergődob, az mindig megmozdít az emberben valamit. Ha ez tényleg tendencia, akkor a mi sajátos hangzásunkkal lehet keresnivalónk.



Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Az, hogy a magyar könnyűzene jövőjével már nagyon sok szervezet foglalkozik, felmérések, komoly elemzések állnak rendelkezésre az jó. A következő kérdés az, hogy mi fog történni az elkövetkezendő években. Ha az élő zene népszerűsége nő, a pályázati lehetőségek bővülnek, az ország minden egyes területe bekapcsolódna a zenei vérkeringésébe, a vidéki klubélet fellendülne ennek következtében, az egy nagyon jó irány lenne.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Persze, hiszen sokan élnek meg belőle. Az már más kérdés, hogy annak melyik válfajából. A legnehezebb egyértelműen az, ha kizárólag még ismeretlen, saját dalokkal áll ki egy zenekar a publikum elé. Mi ezt tesszük. Nem a megélhetésért, ami azért jó, mert nem kell kompromisszumokat kötnünk. Ha persze ebből meg tudnánk élni, nem utasítanánk vissza.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Sokan mondogatják, hogy jobb volt. Lehet, hogy csak megszépült. Az emberek alapvetően hálásak, ha kapnak valamit. Mi nagyon sok szeretetet kapunk.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Nagyon sok olyan zenész van, aki lehetne. A dolog ott dőlhet el, hogy az aktuális trendeket próbálja követni valaki, vagy megtalálja gyökereit, hátat fordít és elindul egy úton a saját meggyőződése mentén. Akkor tömegek követhetik. Ilyen például Bartók Béla.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Mindenképpen jó, hogy megmozgatja az alulról szerveződő zenei életet. Jó lehetőség a közösségi élet teremtésére, kapcsolatok kialakítására. A versenyzés pedig feldobja az embert és fejlődésre sarkallja.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Sok tehetséges fiatalt ismerünk, akik energiát fektetnek a közös munkába így mások eredményeit is el tudják ismerni. Ezt a szegedi verseny folyamán is megéltük. A tehetség mellett a tudatosság mindenképpen megfigyelhető.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Úgy tűnik, az utóbbi időkben a koncertlátogatás elsődleges formájává vált a fesztiválozás. Azon az előnyén túl, hogy a látogató több kedvencét is meghallgathatja, maga a hangulat is különleges, egész más, mint egy koncert. A zenekarok számára is előnyt jelent, hogy meghallgatják őket olyanok is, akik esetleg még nem is hallottak róluk, így tovább bővíthetik rajongótáborukat. Ugyanakkor a futószalag szerű zenekar-dömping a színpadon azt is magával hozza, hogy nem jut olyan koncentrált figyelem egy-egy produkcióra. A zenészeknek pedig mindig különös technikai nehézséget jelent a gyors átállás, az idegen felszerelés használata. Ez általában a minőség rovására megy. Soha nem tudsz úgy megszólalni egy fesztiválon, mint egy önálló koncerten.  

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Szeretnénk, ha a zenei klubélet újra virágozna. Nem igazán pótolhatóak az ilyen jellegű találkozások. A közönség sokkal közelebb kerülhet, sokkal többet megtudhat az előadókról.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Mindenképpen a jó zenészek, megfelelő hangszeres és zeneelméleti alaptudással. A tehetség felismerése és gondozása. Fontos lehet, hogy a zenei ismeretek mellett a zeneipar működését, a zenei menedzsment alapjait is ismerjék a zenészek. A kiváló zenésznek meg kell szólalni. Ehhez a legalább annyira jó hangtechnika és hangtechnikus is elengedhetetlen.
A média szerepét és felelősségét sem lehet kizárni. Nagyon fontos, hogy végül mi juthat el a szélesebb közönséghez.

http://www.gyemantpolgar.hu/

https://www.facebook.com/Gyemantpolgar/



2017. május 9. 19:51