A KVAB nyerte a harmadik marosvásárhelyi Peron Music Tehetségkutatót

Harmadik alkalommal került megrendezésre Marosvásárhelyen a Peron Music Tehetségkutató. A helyi Bronx Music Egyesület, valamint a Rocksuli és a tatabányai Peron Music Alapítvány együttműködésének köszönhetően a vásárhelyi Jazz & Blues Klubban nagyszerű előadók léptek színpadra, hogy bemutatkozzanak a diák és szakmai zsűri előtt március 7-én. Ezúttal a csíkszeredai KVAB nyerte a szakmai rendezvény első díját. Második helyen a kolozsvári fiúcsapat, A CSAJOD zenekar, a harmadik helyen a szilágysági HELLMETON zenekar végzett az ifjúsági és szakmai zsűri közös döntése alapján. Az Újfalusi Gábor díjat a Jollage együttes dobosa, Keresztes Zsolt kapta.

A szakmai zsűriben a következők foglaltak helyet: Boros Olimp (Olimanagement), Boér Károly (Marosvásárhelyi Rádió, műsorvezető), Demeter József (Blues & Jazz Klub) és Bajnai Zsolt (Könnyűzenei Szolgáltató Iroda igazgatója).

A Marosvásárhelyi Peron Tehetségkutató első évadát a kézdivásárhelyi EGO SUM, a második évadot a marosvásárhelyi SZINTAXIS zenekar nyerte. Az Ego Sum és a Szintaxis már Budapesten játszott. Így most erre nyílik lehetősége a mostani győztes Kvab formációnak is. A Lőrincz Árpád és Balázs-Bécsi Eszter alkotta duó októberben Budapestre utazik az Öröm a zene program döntőjére, ahol 26 Kárpát-medencében győztes zenekarral fog versengeni a 3 millió forintos fődíjért.

A díjazott zenekarok újabb lehetőségekkel gazdagodtak. A Kvab a budapesti fellépésen túl Mikházán a Kortárs Zenei Fesztiválon szerepelhet a Rocksuli voltából. A csajod zenekar meghívást kapott a Marosvásárhelyi Rádió Kotta című műsorába. A Hellmeton pedig decemberben felléphet az Eurock Christmas programjában. Az Újfalusi Gábor díjas Keresztes Zsolt progresszív zenét játszó csapata az őszi Székelyföldi Peron Music Tehetségkutatón kapott újabb megmérettetési lehetőséget Székelyudvarhelyen.

A harmadik évad további fellépői voltak: Sread, Szakács Erika, Pocsai Eszter, Jollage.

A program támogatói voltak: Peron Music Alapítvány, Bronx Music Egyesület, Rocksuli Marosvásárhely, Jazz & Blues Klub, HANOSZ, NKA-Hangfoglaló Program, Öröm a zene program, Marosvásárhelyi Rádió Kotta című műsora, Partitúra Egyesület.

Cserteg István, a Peron Music alapítója elmondta: „A tehetségkutatók rendszerének legfontosabb feladata, hogy a zenekarok, előadók tapasztalatot szerezzenek a színpadon. A szakmai zsűri sok tanáccsal, javaslattal élhet a zenekarok felé. Az, hogy magyar nyelven alkotnak a zenekarok ebben a tehetségkutató rendszerben, az számos új előnnyel jár. A korábbi jó tapasztalatok között kell felsorolni a kiváló magyar dalokkal rendelkező Kalandort, a Szintaxist, az Ego Sum zenekart. Kiemelést érdemelnek a gyergyói medence zenekarai, amelyeket szívesen foglalkoztatnak a magyarországi fesztiválok és rádiók is.”

Erdélyben Székelyudvarhely, Kolozsvár és Marosvásárhely is része az Öröm a zene és az NKA-Hangfoglaló Program rendszerének. Ezzel 26 tehetségkutatóból kerülnek győztes előadók az őszi döntőre, Budapestre.


2020. március 9. 06:40